Először edzőtáborozik az ETO felnőtt csapatával Lenzsér Bence és Illés Dávid, és a fiatalok közül még a már válogatott kerethez tartozó Kalmár Zsoltot kértük meg arra, hogy minden nap valaki írjon pár gondolatot naplószerűen, hogy mi történt vele. Elsőként a legkisebb ugrifüles, Lenzsér Bence (a képen balra) írását olvashatják a csütörtöki napról
Ma este az eredeti tervekhez képest egy nappal korábban, az esti vacsora után megérkeztek az eddig a válogatott kerettel készülő játékosaink. Persze ehhez nem kellett sokat utazniuk, hiszen mindössze 10 km-re található a nemzeti csapat szállodája a miénktől. Lipták Zoltán, Koltai Tamás, Pátkai Máté, Rudolf Gergely, Lang Ádám és Kalmár Zsolt így már a délelőtti foglalkozáson is részt vehet majd. Ugyancsak friss hír, hogy eldőlt: a szombati edzőmérkőzést, ahol a szerb Radnicki Kragujevac ellen helyi idő szerint 15 órakor lép pályára együttesünk.
Három órát várakozott Isztambulban a repülőtéren a Győri ETO FC, Szamosi Tamás és Tokody Tibor ekkor kérdezte meg: ha van kilenc labdánk, amiből nyolc egyforma nehéz, de a kilencedik nehezebb, hogyan lehet két méréssel megtudni azt, hogy melyik labda a kakukktojás? A megoldásra másfél perc állt rendelkezésünkre... az írás végén elárulom azoknak, akik hozzám hasonlóan nem jöttek rá a megoldásra, pedig így utólag pofon egyszerű.
Tehetséggyanús címmel jelentkezik minden hónapban a Fourfourtwo sportmagazin. A lapban tavaly Both József, az MLSZ akkori képzési igazgatója és Nyilasi Tibor sportigazgató ajánlásával került be egy-egy fiatalember. A júniusi számban az ETO dunaszerdahelyi születésű, ám ma már a magyar korosztályos válogatottban is alapembernek számító Pongrácz Viktornak szenteltek csaknem egy egész oldalt. Ebből kiderül, hogy Pongi erőssége az agresszív labdaszerzés, a mélységi átadások, és remekül olvassa a játékot, és bár mindenben fejlődni szeretne, a kommunikációs és a gólerősség a lista élén szerepel. Kellemes emlékek között a játékos felidézi a Puskás Akadémia elleni 2010-es sikert, amikor 1-1-es állásnál jött be és három gólpasszt adott a győztes mérkőzésen. Viktor azt is bevallja, hogy kevesen tudják róla, hogy babonás, így például minden meccs előtt az öltözőben úgy hajtogatja össze a mezét, hogy a szám legyen felül, és arra kerül a sípcsontvédő. A játékosra tavasszal két fontos feladat is vár: helytállni az NB III-ban, és kivívni a csapattagságot a nyári U19-es EB-re.
Középkori kínzóeszközök - tüzes fogó, spanyolcsizma, kaloda vagy Julio Iglesias lemezek hallgatása - helyett rehabilitációs és erőnléti edzések segítségével izzadhat le minden nap Takács Ákos. Rá is igaz az, ami az összes sérült játékosra: felépüléséig több fogalkozásra kell járnia, mint amikor hétről hétre a pályán lehet. A Holanek Zoltán - Radó Krisztina - Gál Bence trió nap, mint nap foglalkozik vele, és amint összeállításunkból kiderült: a játékos már labdával is találkozott, még ha a megszokotthoz képest annak kissé fura volt az alakja.
Most, hogy az első csapat Törökországba utazik és én is velük tartok, hogy szurkolóink első kézből kapjanak minden információt Belekből nem indulhattam el úgy, hogy a meglévő tartozásaimat nem rendezem. Az egyik ilyen az a gólösszefoglaló, ami december 28 óta készül. Az ETO Öregfiúk és a Videoton hasonló korosztályának az összecsapásán nyolc gól született - számunkra kellemes elosztásban.
Az ETO-SZESE férfi kézilabdázói egy hónapja járnak heti 2-2 alkalommal az ETO Park Élményközpontba, hogy vegyenek egy hidegterápiás kezelésen majd egy cross core-edzésen. A hidegterápiával kapcsolatosan Rosta Miklós vezetőedző azt mondta: "Nem kellemes dolog, de hasznos. Nem véletlen, hogy a kézis lányok és a focisták is alkalmazzák. Különösen sérülés esetén nagy segítség. Ez is segít bennünket abban, hogy hideg fejjel gondolkozzunk... Erre ugyanis nagy szükség lesz a szezon hátralévő részében.". Ami pedig a cross core-edzéseket illeti a vezetőedző úgy látja: "Nagyon hasznos, mert itt saját testömeggel kell dolgozni, s olyan izomcsoportokat is megmozgat, melyeket nem annyira használunk. Ha ezzel sikerül sérüléseket elkerülni, akkor már megéri, illetve ezáltal stabilabbá, tónusosabbá válhat az izomzat, ami szintén előny hosszú távon."
Ha az Auróra Együttes Békéscsaba környékén jár, mindig ott van előbb a nézőtéren, majd a színpadon Szarvas János. Az ETO egykori csatára örökre belopta magát a drukkerek szívébe közvetlen sítlusával, no és fontos góljaival. A Diósgyőr elleni 5-4-es meccset ma is évente többször megnézi, de a Fradi elleni góljára is szívesen emlékszik, hiszen akkor játszott utoljára 28 ezer néző előtt a Győri ETO FC hazai pályán. Fehér Miklós emlékére szinte a teljes csapat eljött másfél héttel ezelőtt, akkor készült ez a riport Szarvas Janival, no és a fontos gólokat is természetesen felidézzük.
Négy fiatal is meghosszabbította szerződését klubunkkal. Sasa Stevanovic sportigazgató megállapodott az NB III-as keret több tagjával, így Lenzsér Bence, Nagy Bálint, Pongrácz Viktor és Nagy Ádám (a képen balról jobbra) egyaránt 2016. június 30-ig kötelezte el magát a Győri ETO FC-hez. Mindez azt jelenti, hogy a tehetséges fiatalok közül egyre több játékosunk számára nyílik lehetőség arra, hogy pályafutása következő fontos lépését, az NB I-es kerethez történő csatlakozást itt tegye meg. A srácok közül Lenzsér Bence már ma el is utazik Törökországba a felnőtt csapattal, míg a többiek a Jakl Antal - Kulcsár Zsolt edzőpáros tréningjeit látogathatják majd.
Kritikusan fogalmaz saját teljesítményéről Matetits István. Az NB III-as csapat kapitánya többet szeretne nyújtani játékban is és a gólokkal is adós maradt véleménye szerint. A fiatal támadó szerint erősebb lett az NB III, mint a korábbi években, de ennek ellére képesnek érzi a csapatot arra, hogy megnyerje a bajnoki címet.