Három fiatal játékos edzőtáborozik csapatunk felnőtt keretével. Illés Dávid, Kalmár Zsolt és Lenzsér Bence felválta írja le élményeit, a nap történeteit Belekben. Minden este arra kérjük egyiküket, ossza meg gondolatait szurkolóinkkal. Érkezésünk napján Lenzsér Bence íráésát olvashatták, péntek este pedig Kalmár Zsoltot kértük arra, hogy a válogatottban eltöltött időről is írjon pár sort.
Szamosi Tamás, csapatunk másodedzője a délutáni edzés végén azt mondta: csak az szállhat fel a hotelhez induló autóbuszra, aki képes arra, hogy eltalálja a kapufát. A játékosok felsorakoztak a tizenhatos vonalára, és onnan kellett kapura lőni - a rosszabbik lábukkal. Akinek sikerült, az mehetett, akinek nem, az maradt és próbálhatta újra és újra. Edzőnk hamar felmérte a helyzetet, hogy miután nem hozott magával többnapi hideg élelmet, jobb ha különféle engedményeket tesz a cél elérése érdekében, így előbb a játékosok lophatták a távolságot, majd kézzel illetve tetszőleges lábbal is rúghatták a labdát - igaz azért némi furfang mindig volt a dologban. Nem tudott annyira könnyíteni a dolgon, hogy ne maradtak volna pályázók. A végén már egy-egy ruhadarabot le kellett vennie annak magáról, aki hibázott. Hogy mi lett a vége azt nem árulhatom el, de elkészült a történetről a képes dokumentáció. Íme:
Ma este a vacsorát követően a csapat egy része meccset nézett. Dudás Ádám és Nikola Trajkovic mellett az Audi ETO női kézilabda csapatának szurkolt Kalmár Zsolt, Koltai Tamás, Lang Ádám, Nemanja Andric és Rok Kronaveter is. E sorok íróját viszont "nem engedték be" - egyszerűen azon okból, hogy akkor mindig megállt az EHF TV közvetítése. Szerencsére nem kerestem a bajt - és nem blokkoltam sokáig a netet - így a fiúk láthatták, hogy a női kézilabdacsapat az első szorosabb negyed óra után magához ragadta a kezdeményezést, és magabiztosan nyert a norvég bajnok otthonában. Bár izgalomra nem volt ok, egy nagy tasak szotyit elropogtatott a társaság.
A mai nap két edzést tartott Horváth Ferenc labdarúgóinknak. Az első a tengerparton volt, a második pedig az Arkadia edzőcentrumban. Itt már teljes volt a létszám, hiszen utolsóként megérkezett a válogatott kerettől Végh Barnabás masszőr is (a képen). A mai nap kitűnő volt az idő - délután a napon 20 Celsius fokot mutatott a hőmérő - és szél sem nagyon volt, így mondhatni tökéletes volt minden.
Közös megegyezéssel felbontotta a szerződését klubunk és Linas Pilibaitis, a litván középpályás így szabadon igazolhatóvá vált. A labdarúgó még 2009 telén került Győrbe, ugyanakkor, amikor Vladimir Djordjevic, Lazar Stanisic, Tarmo Kink, Rati Aleksidze és Jarmo Ahjupera. Az elmúlt időszakban részese volt a bajnoki címnek, két bronzéremnek, a szuperkupa elsőségnek és a Magyar Kupa döntőnek. Elsősorban védekező középpályásként számítottak az edzők a játékára, Győrben 92 mérkőzésen lépett pályára és 7 gólt szerzett.
Győrött a Deák Ferenc Szakközépiskolában ma tartották a diák-diri választást. Szitás Bernadett és a 11.E osztály meghívására a csapatunk otthon maradt keretének 50%-a ellátogatott a programra. Két játékosunk ugyanis nem tud a napokban teljes értékű munkát végezni, így Vladimir Djordjevic és Takács Ákos otthon maradt, és utóbbi a délelőtti órákban felkereste az elsősorban a közgazdasági képzéséről híres irskolát. A válogatott középhátvéd sorsolta ki a tombolát, és egy dedikált pólót is vitt az eseményre.
Nem kell sok szabályt betartani a játékosoknak, hiszen profik, ha viszont valaki nem úgy teljesít, akkor annak következményei lesznek. Mindez abból a beszélgetésből derül ki, amelyet Belekben a tengerparti futás köben készítettem. No, nekem és vezetőedzőnknek nem kellett futni, de amíg a srácok távol voltak, azt az időt használtam ki arra, hogy az edzőtáborról kérdezzem Horváth Ferencet.
Majdnem három tonna súllyal kelt útra csapatunk delegációja tegnap - ennek harmadát a poggyászok tették ki, a másik, nagyobbik része pedig élő hús volt. Az ETO most már évek óta ezt az időszakot Törökországban tölti, így a készülődés már rutinszerű volt. Az utazással kapcsolatban egy klippet már láthattak olvasóink, Leo és Jordi okozott vidám pillanatokat az isztambuli repülőtéren. Igen ám, de addig el is kellett jutni. Két mozink is készült - illetve az egyik már kész, a másikat pedig holnapra ígérem. Előkerestük a Szulejmán című sorozat főcímzenéjét, és pillanatképeket késztettünk arról, hogy hogyan kelt útra a csapat. A képek egy részét ezúton köszönöm Tőkés László kapusedzőnek, aki nemcsak vigyázott a kamerára, amíg a csomagjaimat feladtam, hanem be is kapcsolat azt.
Részben kihagyta csapatunk délelőtti edzését Koltai Tamás. Ő az egyedüli a hat válogatott kerettagtól, aki kisebb sérüléssel térv vissza a kerethez. A játékost a tengerben értük utol.
Bár az internetes lehetőségek némiképp korlátozottak, szándékaink szerint napi több video anyaggal kedveskedünk. Mini riportokat és hangulat klippeket terveztünk, s bár a történet nem itt indult, miután ez a fájl volt a gyorsabb, elsőként ezt osztjuk meg mindenkivel. A történet úgy kezdődött, hogy Leandro Martinez elővett egy kisebb labdát az isztambuli repülőtéren, miközben az érkezést követően a belföldi járatokhoz indultunk tovább. Jordi Ille Solé pedig ott volt mellette. A többiről pedig mesélnek a képek...