Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek
Kulcsár Zsolt értékelése

Kulcsár Zsolt értékelése

A téli szünetben folytatjuk sorozatunkat, amelyben az NB III-as csapat értékelésére kérjük fel a csapat edzőit, játákosait. Kulcsár Zsolt, a csapat edzője évek óta a klub utánpótlásában dolgozik, csapataival számos sikert ért el. Most Jakl Antal mellett dolgozik a harmadosztályú gárdánál.

Fiatalok naplója: 3.nap, szombat

Fiatalok naplója: 3.nap, szombat

Három fiatal játékos edzőtáborozik csapatunk felnőtt keretével. Illés Dávid, Kalmár Zsolt és Lenzsér Bence felválta írja le élményeit, a nap történeteit Belekben. Minden este arra kérjük egyiküket, ossza meg gondolatait szurkolóinkkal. Érkezésünk napján Lenzsér Bence írását olvashatták, szombaton Kalmár Zsoltot kértük arra, hogy a válogatottban eltöltött időről is írjon pár sort, ma pedig Illés Dávid van soron, akinek könnyű dolga van, hiszen tegnap bemutatkozott a felnőtt csapatban.

Video: erőnléti edzés Belekben

Video: erőnléti edzés Belekben

A tegnapi nap során mint ahogy már említettük: csapatunk nemcsak felkészülési mérkőzést játszott, a szakvezetés edzést is vezényelt. Azok, akik a délutáni meccsen nem léptek pályára, számukra erősebb volt a tréning - szó és betű szerint. Szamosi Tamás és Jordi Ille Solé ugyanis az amerikai haditengerészet elit csapatainál kifejlesztett eszközöket is hozott magával Belekbe, és ezt a srácok rendszeresen használják is. Ime néhány részlet az edzésből.

Beck Tamásra emlékezünk

Beck Tamásra emlékezünk

Születésnapjának évfordulóján emlékezünk saját halottunkra, Beck Tamásra, a Győri ETO FC 19 éves korában elhunyt játékosára. A Győrben éveken át játszó fiatal tehetség ikertestvérével, Ádámmal együtt 2009 júliusában a Pápa tartalékcsapatánál járt próbajátékon, és az együttes pénteki edzőmeccse előtt rosszullétre panaszkodott. Még hazautazott Győrbe, éjjel azonban mentőt kellett hívni hozzá, és több órás küzdelem után a kórház intenzív osztályán elhunyt. Tamást 2009  július 24-én, pénteken Csákváron helyeztük örök nyugalomra. Tamás sikeres karrierről álmodott, így írt önmagáról: „Focizom, és remélem, még jó sokáig csinálhatom, mert ezt szeretem. Általában az az ember jut a legmesszebb, aki hajlandó merni és csinálni. Aki mer nagyot álmodni, messze juthat...” 

Horváth Ferenc interjú a Nemzeti Sportban

Horváth Ferenc interjú a Nemzeti Sportban

Arról készített összeállítást a Nemzeti Sport, hogy az edzők hogyan képzik magukat arrkor, amikor éppen nincs munkájuk. Csapatunk térnere, Horváth Ferenc is válaszolt a kérdésekre.

Video a szombati edzőmeccsről

Video a szombati edzőmeccsről

Technikai okok miatt csak most tudjuk feltenni a tegnapi mérkőzés összefoglalóját, ami nagyon hasonlított a Slovan elleni mérkőzésünkre. Csapatunk ismét dominált és sok helyzetet dolgozott ki, és nem sok hiányzott a győzelemhez. 

Koltai Tamás ma hazautazik

Koltai Tamás ma hazautazik

Kisebb bokasérüléssel érkezett a válogatottól vissza az ETO-hoz Koltai Tamás, aki eddig nem tudott részt venni az edzéseken. "Elvittük Tamást a helyi kórházba, ahol a röntgenfelvételek után azt láthattuk, hogy nincs törés a lábában. Miután a játékos állapota nem javult, és itt Belekben nem tud teljes értékű munkát végezni, egyeztetve a szakmai stábbal úgy döntöttünk, hogy a labdarúgó hazautazik, és egy ultrahang specialistát kérünk meg arra, hogy pontos diagnózisunk legyen, hogy ezután megtervezhessük a rehabilitációs folyamatot." - mondta Dr. Ágh László csapatorvos. Koltai Tamás még vasárnap délután repülőre száll, és az estét már Győrben tölti.

Sven-Göran Eriksson csapatával játszunk

Sven-Göran Eriksson csapatával játszunk

Lekötötte utolsó beleki mérkőzését a stáb, így eldőlt: nem egy, hanem két kínai ellenfele is lesz az ETO-nak itt Törökországban. Jövő szombaton - február 15-én - a bajnokság hatodik helyén álló Guangzhou R&F F.C lesz az ellenfelünk. Az a csapat, ahol a svéd Sven-Göran Eriksson a vezetőedző. A csapatnak több brazil játékosa is van, és két dél-korai válogatott labdarúgót is foglalkoztat. 

Ellenfelünk: Radnicki 1923 Kragujevac

Ellenfelünk: Radnicki 1923 Kragujevac

A klubot 1923-ban alapították Mladi Radnik néven. Első mérkőzését az FK Triglav ellen játszotta és 2–0-ás vereséget szenvedett. 1929-ben megváltoztatták a klub nevét. Az új neve KFK Radnički lett. 1969-ben a jugoszláv bajnokság első osztályába jutott, miután osztályozón győztek. 1969. szeptember 7-én egy nagy győzelmet értek el, amikor 4–1 arányban legyőzték a Partizan Beogradot, majd egy héttel később 4-4-re végeztek a brazil Santossal. 2010-ben az FK Šumadija Radnički 1923 – mely néven csak évig szerepelt a csapat (2009/10) – egyesült az FK Sumadija 1903 együttesével és az új név FK Radnički 1923 lett. Jelenleg a szuperligában szerepelnek, szinte csak hazai játékosaik vannak. A klub történetének egyik legismeretbb labdarúgója Sasa Stevanovic, aki itt született a városban, és az első osztályban 1993 és 96 között 43 alkalommal védte a hálójukat. 

Video: itt edzünk Belekben

Video: itt edzünk Belekben

Napi 1-2 alkalommal keresi fel csapatunk az Arkadia és Atlantisz hotelek edzőcentrumát, ahol hat füves pálya egyikén vezethet foglalkozást Horváth Ferenc - és itt is lépünk pályára majd a mérkőzéseinken is. Szerencsére még egyszer sem láttunk olyan felszabadító rúgást, mint pár évvel ezelőtt, amikor egészen a szomszédos mezpgazdasági területre átszállt a labda. De nem a mezőre, hanem a fóliasátor tejére, ahonnak halált megvető bátorsággal kellett felmászni, és leszedni a labdát. De szerencsére a delegációban van több James Bond ipari tanuló, így minden helyzetre van megoldás. Ami pedig a környezetet illeti: video összeállításunkban arra is fény derül: mekkora óriás gyíkok vannak errefelé, és hogy érik-e már a citrom és a narancs?

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink