Nemcsak Medgyes Péter büszke a csapatára, hanem mi is !
Gólgazdag, közönségszórakoztató mérkőzésen biztosította be a továbbjutást a Liga Kupában csapatunk. Horváth Ferenc elsősorban a támadásokkal lehetett ezúttal elégedett, hiszen továbbra is az ETO szerezte a legtöbb találatot a sorozatban. Az eredeti felállást hamar javítanunk kellett, hiszen ezúttal nem Dudás, hanem Andric mutatkozott be a jobbhátvéd posztján. A vezetőedzőt természetesen erről is megkérdeztük a lefújás után.
Hogy mi a közös a Békéscsaba, az MTK, a Dunaújváros, a Videoton és Honvéd csapatában? Nos mindössze ez az öt csapat volt képes arra, hogy több gólt szerezzenek játékosai, mint amennyit Giorgi Kvilitaia egyedül lőtt a Liga Kupában. Igaz, a grúz csatár csak három meccsen lépett pályára, a Gyirmóton szerzett két gólja mellett a csákváriaknak kétszer is mesterhármast lőtt.
A Zalaegerszeg felett aratott 3-1-es győzelmet követően az NB II keleti csoportjának a listavezetője érkezett Győrbe a női labdarúgó Magyar Kupa 2. fordulójába. A lányok remekül játszottak, és nagy különbséggel is megérdemelten nyertek.
Ma délután lesz az Audi Hungaria ETO U16-os nemzetközi labdarúgó torna premierje a Sport Televízióban. Az összefoglalóban nemcsak a 16 mérkőzés legszebb jelenetei láthatóak, hanem megszólalnak a főszereplők és megmutatjuk hol laktak, ettek a csapatok, sőt még egy városnézésre is elkísértük őket. Premier a Sport 1-en oktber 15-én 16.30-kor.
Nyilvánossá vált a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának játékvezetői küldése: a Győri ETO FC - Újpest mérkőzést Farkas Ádám vezeti. A játékvezető tavaly két alkalommal bíráskodott csapatunk mérkőzésén a bajnokságban: előbb a Debrecen elleni hazai győzelemnél, majd az újpesti sikernél is ő volt a játékvezető, idén pedig a Dunaújváros elleni 4-3-as siker alkalmával bíráskodott.
Három forduló után 7 ponttal csak rosszabb gólkülönbsége miatt áll a második helyen csapatunk a Liga Kupa D csoportjában. Miután a harmadik helyezetthez képest az előnyünk hat pont, így győzelem esetén akár már biztossá is válhat a továbbjutás a csoportból. Amennyiben mindkét győri csapat nyer - a Gyirmót a Honvédot fogadja - természetesen még nem jelenthető ki 100%-osan a továbbjutás, de ha az ETO győz és a Honvéd legalább egy pontot elhoz Gyirmótról, akkor a mieink már ott vannak a legjobb 16 között, a hátralévő két forduló eredményétől függetlenül - és Honvéd és ETO győzelem esetén természetesen mindkét első osztályú csapat továbbjutását rögzíthetjük.
Csákváron játszik holnap Liga Kupa mérkőzést az ETO. A csapat csak szerda délután indul el Fejér megyébe, de néhány ETO szék már megérkezett. A másodosztályú klub ugyanis két hónapja nekivágott a „Stadion a stadionban” elnevezésű projektnek, amelynek keretében a magyar NB I és NB II, illetve a négy nagy európai bajnokság első osztályú klubjait azzal a céllal kerestek meg, hogy a stadionjukból biztosítsanak számukra egy saját klubcímerrel felragasztott széket, amelyeket a csákvári létesítményben helyeznek el. Amint a Nemzeti Sport fotóján jól látszik, az ETO a Debrecen mellé került.
U20-as válogatottunk 2-1-es vereséget szenvedett a norvégok egy évvel idősebbekből álló válogatottja ellen Drammenben. A műfüves pályán lejátszott összecsapáson a sérülése után egy félidőt játszott Mervó Bence. A korosztály többi válogatott ETO játékosa ezen a napon nem kapott meghívást a keretbe.