Tizennégy nap alatt öt fontos mérkőzést játszik a Győri ETO FC csapata. Győrött fogadja az Újpest és a Diósgyőr csapatát, a bajnokságban Szombathelyre és a félbeszakadt mérkőzés pótlására, Kecskemétre utazik,és a Gyirmót ellen már a legjobb nyolc közé kerülhet a Magyar Kupában.
A mezőny hátsó felében helyet foglaló Mosonmagyaróvár érkezik szombat délután Győrbe, a labdarúgó NB III nyugati csoportjának megyi derbijére. Az ETO várhatóan a Horváth D. - Nagy B., Nagy Á., Kozma, Sváb - Pongrácz, Mervó, Illés - Szabó B., Farkas Z., Vankó összeállításban kezd, és természetesen folytatná az eredményes és szép játékot, amit az ősz nagyobb részében láthattunk a csapattól. Az NB III-as együttessel kapcsolatos hír, hogy klubunk kérvényezte az MLSZ Versenybizottságától, hogy a november 1. 13.30-ra kiírt Diósd elleni hazai mérkőzést egy nappal később játszhassa le, hiszen ugyanebben az időpontban NB I-es mérkőzést rendeznek az ETO Stadionban, a Diósgyőr vendégjátékával.
Megkérjük szurkolóinkat, hogy azok, akik még nem váltották ki a szurkolói kártyájukat, de kíváncsiak a hétvégi Győri ETO FC - Újpest labdarúgó mérkőzésre, azok feltétlenül tegyék meg, hiszen a bajnoki találkozóra csak érvényes ETO bérlettel, vagy a szurkolói kártyával rendelkező drukkerek jeggyel jöhetnek be!
A Győri ETO-Parkban 2014. október 19-én, vasárnap 18 óra 30 perctől rendezik a Győri ETO FC- Újpest Fc OTP Bank Liga NB I-es bajnoki labdarúgó mérkőzést. A rendőrség a rendezvény helyszínét és az oda vezető közlekedési útvonalakat is biztosítja. A mérkőzést, a Sportrendezvényeket Biztonsági Szempontból Minősítő Bizottság kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvénnyé minősítette.
Vasárnap újra farkasszemet néz egymással az a két NB I-es csapat, amelyik az elmúlt 50 év valamennyi szezonját a legmagasabb osztályban töltötte (mások nem mondhatják el ezt magukról) Ami a múltat illeti, Győrött eddig 69 mérkőzésre került sor, amelyeken a mérlegünk pozitív: 30 ETO győzelem, 22 döntetlen mellett 17 Újpest siker született, gólkülönbségünk 117-97. Három éve Pilibaitis góljával győztünk, a bajnoki címet hozó szezonban pedig egy rendkívül emlékezetes meccsen két gólos hátrányból álltunk talpra, a győztes gól Djordje Kamber nevéhez fűződik. (a képen a gólöröm) - a legutóbbi alkalommal pedig Andric talált be a hálóba.
Lubos Kamenár ugyan három gólt is kapott, de aligha tehető neki szemrehányás emiatt: remekül védett és ami bement az nem rajta múlott. Giorgi Kvilitaia is három gólhoz köthető, másodszor ért el mesterhármast. Völgyi szabadrúgása pedig megint mesteri volt, de a csákváriak is szép focit játszottak - mindez az összefoglalóból is kiderül majd.