Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek
Pátkai az első sárgás eltiltottunk

Pátkai az első sárgás eltiltottunk

Ötödik sárga lapját gyűjtötte be tegnap az Újpest ellen Pátkai Máté, így a középpályás biztos, hogy nem léphet pályára Kecskeméten a félbeszakadt mérkőzés pótlásán. Ez a második alkalom, hogy eltiltás miatt kénytelen változtatni a vezetőedző a csapat összeállításán, korábban a Ferencváros ellen Varga Rolandot a játékvezető kiállította, aki szintén 1 mérkőzésre szóló eltiltást kapott. A veszélyzónába most Prsikin Tamás került, aki tegnap a negyedik sárga lapját kapta.

Két férfit előállítottak a rendőrök

Két férfit előállítottak a rendőrök

A sportrendezvény biztosításában részt vevő egyenruhások a 2014. október 19-i Győri ETO FC - Újpest FC labdarúgó mérkőzéssel összefüggésben két férfivel szemben alkalmaztak személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést - olvasható a police.hu-n.

Az újpestiek elégedettek az eredménnyel

Az újpestiek elégedettek az eredménnyel

Mielőtt sor került volna a mérkőzést követő sajtótájékoztatóra, a két edző visszanézte a mérkőzés jeleneteit a Sport Televízió Harmadik félidő című műsorában. Véleményük viszont ezután sem változott: az ETO közelebb áltt a győzelemhez, így az Újpest lehet elégedett a megszerzett ponttal.

Video: Csak helyzetekig jutottunk

Video: Csak helyzetekig jutottunk

Közelebb álltunk a győzelemhez, de nem sikerült nyerni. Egy mondatban így jellemezhető az ETO - Újpest meccs,a melynek video összefoglalója már megtekinthető az MLSZ youtube csatornáján. Íme:

Pohárunk félig tele, de még félig üres

Pohárunk félig tele, de még félig üres

Nem sikerült begyűjteni a három pontot az Újpest ellen, miután ma gól nélküli döntetlent ért el csapatunk az OTP Bank Liga 11. fordulójában. A mérkőzésen most is nekünk volt több helyzetünk, Pátkai, Rudolf, Priskin és Kamber is hatalmas ziccerig jutott, és Balajczának is volt néhány bravúra. Ami feltétlenül pozitívum az a védekezés, hiszen ezúttal hiba nélkül, magabiztos kapusteljesítménnyel hozta le a meccset a csapat. Ám miután elöl nem tudtunk legalább egy gólt begyömöszölni a lila-fehérek hálójába, poharunk csak félig telt meg, a másik fele üres maradt. 

Sima volt az út az elődöntőbe
Jöjjön a nyolcadik!

Jöjjön a nyolcadik!

A legutóbbi hét Újpest elleni találkozónakt megnyertük, így ha ma ismét sikerül begyűjteni a három pontot, akkor folytatni tudjuk azt a remek sorozatot, ami meglehetősen ritka a klub történelmében. Négy hazai és három idegenbeli siker - a meccsek közül több összefoglalót megkerestünk a népszerű videomegosztón:

Nyerni jönne Győrbe az Újpest

Nyerni jönne Győrbe az Újpest

Ma este az az Újpest látogat Győrbe, amely hosszú idő után megelőzi csapatunkat a tabellán (a korábbi években ez nem így volt) A sikeres őszi szereplés titka a jó védekezés, hiszen a lila-fehérek kapták az egyik legkevesebb gólt az NB I-ben. A fővárosiak újra adtak játékost a magyar válogatott keretébe is, Simon Krisztián be is mutatkozott a nemzeti csapatban. A játékos a Nemzeti Sportnak úgy nyilatkozot: nem fogadná el Győrben a döntetlent.

Négy közé juthatnak
Isten éltessen Totó bá!

Isten éltessen Totó bá!

Ma ünnepli 81. születésnapját Pálfi Antal, vagy ahogyan az ETO-nál több, mint hatvan éve szólítják, Pálfi Totó. Itt született a mai stadion mellett a Nagysándor József utcában (akkor még Aradi utcának hívták), révais diákként igazolta le a klub, 130 mérkőzést játszott 18 és 29 éves kora között a magyar bajnokságban, és 27 gólt szerzett. Majdnem a születésnapján, 1952. október 19-én bemutakozhatott a magyar B válogatottban is. Edzőként is ült a győri kispadon, 30 mérkőzésen át irányította a zöld-fehéreket a 70-es évek közepén. Mindig büszke lehetett arra, hogy mennyire hűséges a városhoz: harmincnyolc évet dolgozott a vagongyárban, több, mint harminc évet töltött az ETO-ban. Boldog születésnapot kívánunk!

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink