Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek
Ismét hátrányból fordítottunk

Ismét hátrányból fordítottunk

Nagyszerű második félidei teljesítményével 2-1-re nyert csapatunk az OTP Bank Liga zárómérkőzésén, ráadásul úgy, hogy 55 percig emberhátrányban játszottunk. A kiállítás a 34. percben volt, Wolfe utolsó emberként buktatta a kitörő Ugrait a tizenhatos környéként, amiért a játékvezető légiósunkat kiállította, a Haladásnak pedig büntetőt ítélt. Radó állt a labda mögé, Kamenár rajta volt a lövésen, de nem tudott hárítani. A folytatásban az ETO 10 emberrel teljesen átvette a mérkőzés irányítását, a második félidőben pedig egyre inkább a levegőben lógott az egyenlítő gól. Andric beállításával még veszélyesebbé vált a támadójáték, és a szélső másfél góljával megfordította a meccset az ETO (az egyik gólba tartó lövését Martinez lőtte a hálóba a gólvonalról). Győzelmével az ETO már harmadik, és csak hét pontra áll a listavezetőtől. 

Volt játékosunk edzőként a csúcsra ért

Volt játékosunk edzőként a csúcsra ért

A Győri ETO FC első idegenlégiósa a magyar származású Peter Vermes volt. Egykori játékosunk visszatért az Egyesült Államokba, ahol ma már edzőként dolgozik. Nerm is akárhogy, hiszen a Sporting Kansas City csapatával megnyerte az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságot (MLS). A szombati döntőben büntetőkkel győzték le ellenfelüket, a Real Salt Lake-et. A hírek szerint mínusz öt Celsius-fokban rendezett döntő a rendes játékidőben 1-1-re végződött, s miután a hosszabbításban nem volt gól, a bünetőpárbaj döntött. Ezt nyerte meg 8-7-re a Kansas City, így lett bajnok. Az index.hu beszámolója szerint ez volt a harmadik eset az MLS történetében, hogy büntetők döntöttek az első helyről.

Játék a számokkal - 2013-as összesítés

Játék a számokkal - 2013-as összesítés

Elkészítettük azt a táblázatot, ami részben megmutatja, hogy ki hogyan szerepelt 2013-ban az OTP Bank Ligában. Azért részben, mert bár 30 mérkőzést vív meg 14 csapat is - a két kiesőt és a két feljutót értelemszerűen kivettük a táblázatból - azért nem mindegy, hogy ki kivel hol találkozik. Ha csak a mieinket nézzük, a Honvéd, a Kecskemét, az Újpest és a Pécs csapatához kétszer is ellátogattunk, míg a Videotont és a Ferencvárost kétszer fogadtuk - ugyanakkor a Diósgyőrrel háromszor is játszottunk, a Debrecennel viszont csak egyszer. Úgyhogy ez amolyan játék a számokkal, de ebben a szubjektív összesítésben a Haladás elgyőzésével 2013 másodk legeredményesebb csapata lehetünk.

2 - 8 - 0

2 - 8 - 0

A címben leírt szám a legutóbbi 10 ETO - Haladás párharc győzelem, döntetlen, vereség mérlege győri szempontból - beleszámítva azokat a meccseket is, amikor az ETO Park volt a házigazda, és azokat is, amikor Szombathelyen a Rohonczi úton léptek pályára a felek. Amikor visszakerült a Hali az élovanalba, akkor az első meccset mindjárt 2-1-re meg is nyerte - a bajnokság nyitófordulója is volt ez egyben - azóta viszont mind a tíz meccsen pontot szerzett csapatunk. Igaz, többnyire egyet.

Varga belázasodott, kihagyja a meccset

Varga belázasodott, kihagyja a meccset

Fél tucatnyi biztos hiányzója biztosan lesz holnap az ETO-nak, hiszen a sárga lapok miatt eltiltott Lipták Zoltán és Djordje Kamber mellett a régóta hiányzó Völgyi Dániel, Takács Ákos és Koltai Tamás sem áll a vezetőedző rendelkezésére, ráadásul Varga Roland is belázasodott, így ő sem lép majd pályára. A tervezett kezdőcsapat: Kamenár - Svec, Djordjevic, Lang, Dinjar - Mevoungou, Pátkai, Kronaveter - Andric, Rudolf, Martinez. Miután ma a Diósgyőr döntetlent játszott mindez azt jelenti, hogy csapatunk már egy egy gólos győzelemmel is a dobogón telelne.

Iványi 2 heten belül újra a meccsünkön

Iványi 2 heten belül újra a meccsünkön

Az MLSZ Játékvezetői Bizottsága kijelölte a hétvégi forduló sípmestereit. Eszerint az OTP Bank Liga 17. fordulójában Iványi Zoltán vezeti majd a Győri ETO FC - Haladás mérkőzést. Az elmúlt években emlékezetes összecsapásainkon bíráskodott a játékvezető - aki legutóbb az ETO - Paks (3-4) találkozón fújta a sípot Győrben, idén pedig a Mezőkövesd - Győri ETO FC (3-0) találkozó játékvezetője volt. Andó-Szabó Sándor (3) mögé így feljött holtversenybe a második helyre, ahol rajta kívül ugyancsak 2-2 mérkőzéssel Vad II István, Becséri Dániel, Kassai Viktor, Farkas Ádám és Solymosi Péter áll. Ebben az irdényben már csak három profi játékvezető nem bíráskodott, ők: Németh Ádám, Bognár Tamás és Szabó Zsolt.

7 biztos hiányzója lesz Artner Tamásnak

7 biztos hiányzója lesz Artner Tamásnak

Rózsa – Tóth P., Guzmics, Devecseri, Bosnjak - Fehér, Halmosi – Gyurján, Németh M., Ugrai – Radó. A Haladás hivatalos honlapja szerint ők játszanak majd vasárnap este Győrben. Artner Tamás vezeteőedző ugyanakkor egyes játákosok neve mellé még kérdőjelet tesz, hiszen jelenleg 7+3 hiányzóval számolnak a vasiaknak. A tréner abban bízik, hogy a sérültek fele vállalni tudja a játékot, és akkor lesz esélyük, hogy meglepetést okozzanak Győrben.

Jön a százegyedik ETO - Hali

Jön a százegyedik ETO - Hali

1936-ban játszott először a labdarúgó NBI-ben a Haladás, egy évvel korábban mint a mi csapatunk, de mégsem találkozott a két fél ekkor, hiszen ahogy az ETO, úgy a szombathelyiek is mindjárt búcsúztak az első osztálytól. Az 1945/46-os kétcsoportos NBI-ben viszont már találkoztak, Győrben az ETO nyert 2-1-re, Szombathelyen a Haladás 2-0-ra. Azóta számos alkalommal összefutottak a felek - eddig éppen százszor néznek farkasszemet egymással. 

Happy birthday Rok!

Happy birthday Rok!

Ma ünnepli 27. születésnapját klubunk első - és máig egyetlen - szlovén játékosa. A 27 esztendős Rok Kronaveter még egy szempontból beírta magát az ETO történelmébe: ő szerezte a csapat 100. Liga Kupa gólját. Eddig 44 hivatalos mérkőzésen húzta magára a zöld-fehér mezt, a tavalyi bajnoki címnél 19 mérkőzésen számított rá a vezetőedző, idén pedig eddig 8 mérkőzésnél tart. Tizennégy góljából ebben a szezonban hármat szerzett - egyet a bajnokságban és kettőt a Liga Kupában. Másfél éve, amikor a nyári átigazolási időszakban elsőként őt sikerült Győrbe csábítani a német Cottbustól, sokan megállapítotték: valószínűleg nem véletlenül választották hazájában az év utánpótlás játékosának. Az U21-es válogatottban egyébként 8-szor szerepelt, de alighanem minden ETO drukker örülne, ha jövőre teljesítményével a szlovén felnőtt válogatottba is behívót kapna. 

Vasárnap az MK-ban is lesz ellenfelünk

Vasárnap az MK-ban is lesz ellenfelünk

A múlt heti Liga Kupa sorsolás után ezen a hétvégén a Magyar Kupa párosítását sorsolják ki a Sport Televízióban. Az OTP Bank Liga zárómérkőzését, vagyis éppen a Haladás elleni összecsapásunkat követően a Sport 2-n derül ki, hogy a DVSC-Teva, az MTK Budapest, a PMFC-Matias, az Újpest FC, a Lombard Pápa, a DVTK vagy a Nyíregyháza Spartacus lesz az ETO következő ellenfele. A 6. forduló mérkőzéseit márciusban játszák a felek, a továbbjutás 2 mérkőzésen dől el.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink