Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek
Fehér Miki Emléktorna Szabadhegyen

Fehér Miki Emléktorna Szabadhegyen

Tizedik alkalommal rendezték meg kisiskolások számára a Fehér Miklós Emléktornát a győri Szabadhegyi Iskolában. A torna korábban 23 éven keresztül Palánta kupa néven futott, 2004-től egykori tanulójuk emlékére lépnek pályára a gyerekek. Ezúttal a megnyitóról készült TV felvétel. 

Legendáink előtt fordítottak az utódok

Legendáink előtt fordítottak az utódok

A Győri ETO FC vezetése a hétvégi bajnoki előtt egy kisebb fogadást tartott az 1963-as bajnokcsapat számára. Mint ismeretes 50 évvel ezelőtt november végén nyerte első címét klubunk. A csapatból ma már csak heten élhették meg ezt a jeles jubiueumot, ők - a képen jobbról balra - Tóth László, Kiss Zoltán, Gláser József, Palotai Károly, Keglovich László, Szániel János és Orosz László mindannyian elégedettek lehettek a csapat második félidőben nyújtott teljesítményével, és a srácoknak a találkozó után az öltözőben személyesen gratuláltak is.

Téged is vár a Mikulásgyár!

Téged is vár a Mikulásgyár!

A múlt héten megnyílt a Mikulásgyár az ETO Park Élményközpontban. A földszinen kialakított átvevőhelyre olyan kisebb-nagyobb hasznos ajándékokat várnak a szervezők, amelynek ha mi magunk is örülnénk. A Győri ETO FC labdarúgói elsőként csatlakoztak a kezdeményezéshez, és bíznak abban, hogy sokan követik majd őket. Tavaly egyébként a budapesti központi gyűjtőhely után az ETO Parkba vitték az adományozók a legtöbb ajándékot, amit ezúton is köszönünk. A Mikulásgyár egészen december 22-ig várja az ajándékokat.

Tavasszal már listavezetők vagyunk

Tavasszal már listavezetők vagyunk

Érdekes táblázatra bukkantunk az nb1.hu oldalán. Itt ugyanis már látható, hogy a tavaszról előrehozott két forduló után hogyan állnak a csapatok a második körben. Ebből kitűnik, a legutóbbi két játéknap csak a mieink tudtak 100%-osak maradni, ami azért is brevaúros, mert mindkétszer egy közvetlen rivális ellen léptek pályára, és mindkétszer hátrányból fordítottak.

December 28.: Fehér Miklós Emlékgála

December 28.: Fehér Miklós Emlékgála

Az Egészséges Újszülöttekért Alapítvány december 28-án ismét megrendezi a Fehér Miklós Nemzetközi Labdarúgó Emlékgálát. Ez a negyedik alkalom, hogy az öregfiúk csapatok szerelést húznak a két ünnep között azért, hogy megemlékezzenek az ETO kiváló játékosáról, és jelenlétükkel segítsék a győri koraszülött mentést. Miután az idei esztendőben a torna napja szombatra esik - minden évben ezen a napon rendezik - ezért a szervezők 10 együttest is meghívtak a tornára, így itt lesznek az Olimpikonok is és elfogadta a meghívást a Videoton együttese is. A részletekről és a pontos menetrendről honlapunkon napról napra beszámolunk majd. 

Szabadságra ment a felnőtt keret

Szabadságra ment a felnőtt keret

A mai győztes mérkőzés után egy jó hangulatú vacsorával fejezte be az idei szezont a Győri ETO FC felnőtt csapata. Itt kaptak a játékosok a szakmai stábtól egy személyre szabott tervet, hiszen a pihenés mellett azért várnak rájuk olyan feladatok, amit egyénileg el kell végezniük. A felnőtt keret tagjainak legközelebb januárban vezényel edzést Pintér Attila. A játékosoknak legközelebb január 6-án, hétfőn kell Győrben jelentkezniük, amikor orvosi vizsgálattal kezdődik számukra az év. 

Így nyertünk a Haladás ellen

Így nyertünk a Haladás ellen

A labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójában 2-1-re verte a Győri ETO FC a Haladást. Íme az összefoglaló.

Harmadik helyen töltjük a telet

Harmadik helyen töltjük a telet

Kihasználta csapatunk ez ellenfelek botlását, és az első öt helyezett közül egyedüliként győztesként zártuk a fordulót. (a Debrecen és a Diósgyőr döntetlent játszott, a Haladás és a Videoton kikapott) Ennek köszönhetően már csak három pont a hátrányunk a fehérváriakkal és hét a debreceniekkel szemben. Tavaly 10 pont előnnyel nyertük a bajnokságot, de az év végén még csak hat pont volt az előnyünk - vagyis a feladat az előrelépéshez nem lehetetlen. Ehhez csak annyi kell, hogy javítsunk az idegenbelio mérlegünkön, hiszen ez automatikusan a riválisok hazai szereplését is befolyásolja, hiszen a Ferencváros, a Videoton és a Debrecen otthonába is ellátogatunk mindjárt a tavasz első felében.

Megmutattuk mire vagyunk képesek

Megmutattuk mire vagyunk képesek

A második félidőben nyújtott remek teljesítményével vesztett állásból fordított emberhátrányban csapatunk ma a Haladás ellen. A találkozót elsőként Artner Tamás, a vendégek mestere értékelte, aki szerint hagyták, hogy az ETO föléjük kerekedjen, így itt hagytak három pontot. Pintér Attila pedig arról beszélt, hogy ma is nagyot kűzdött a csapat, és megmutatta, hogy több rendszerben is tud eredményesen játszani.

Magyar Kupa: az MTK következik

Magyar Kupa: az MTK következik

A Sport Tv Harmadik félidő című műsorában a korábbi válogatott Garaba Imre közreműködésével elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének a párosítását. Csapatunkra az MTK együttese vár - idegenben kezdünk. Az első mérkőzéseket március 12-én, a visszavágókat két héttel később rendezik meg. A további párosítás: Lombard Pápa–DVTK, Nyíregyháza - Debrecen, PMFC - Újpest. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink