Video: így nyertünk Pápán
Marek Strestík negyedik és Djordje Kamber második idénybeli találatának köszönhetően 2-1-re nyertünk Pápán. Aki nem látta a meccset itt az összefoglaló:
Marek Strestík negyedik és Djordje Kamber második idénybeli találatának köszönhetően 2-1-re nyertünk Pápán. Aki nem látta a meccset itt az összefoglaló:
A szokásának megfelelően találó hasonlattal jellemezte Horváth Ferenc a mai mérkőzést. Tóth Bálint is dicsérte az övéit, hiszen nem adta fel a Pápa a meccset 0-2 után sem.
Fontos győzelmet aratott csapatunk a hétvégén Pápán, így miután a DVSC meccse közvetlenül a mi összecsapásunk után kezdődik, jelenleg mindössze 2 pont a két csapat között a különbség. A találkozót az első félidő jó játékának és eredményes helyzetkihasznélásának köszönhetjük - bár ekkor is volt olyan ziccer, amiért köszönetet mondhatnak az égieknek a házigazdák, hogy nem ment be. A vezető gólt Kamber fejelte, majd Strestík növelte csapatunk előnyét. A második félidőben a Pápának már voltak veszélyes lehetőségei, és Eszlátyi révén szépítenie is sikerült, de az ETO így is megszerezte a három pontot.
Az ETO Park Élményközpontban található ETO Shopban, a megszokott értékesítési pontokon valamint az interneten is kaphatóak már a jegyek a vasárnapi Győri ETO FC – Újpest FC OTP Bank Liga mérkőzésre. Az április 27-én 16.30 órakor kezdődő összecsapásra is a korábbi - idén összes mérkőzésre érvényes szabályok vonatkoznak, vagyis mindenki, aki bejön a stadionba, annak a vásárláskor meg kell adnia a nevét, a születési helyét és idejét.
A tavalyi szezonban 1-1-es döntetlent játszottunk Pápán, az utolsó percig vezettünk Trajkovic (a képen) góljával és kihagytunk pár ziccert - de a hajrában egyenlített a házigazda. Ez volt az a meccs is, ahol a szezon hatodik büntetője maradt ki. A mostani találkozó előtt ráhangolódásként két nagy arányú siker összefoglalóját keretük meg - persze ha egy góllal nyerünk, akkor is nagyon boldogok leszünk 16 óra felé.
Szombaton 17 órakor az Andráshida otthonában kezdi meg tavaszi rangadóit az ETO II. Csapatunk ezen a héten sem edzett teljes létszámban, hiszen három játékos is Gibraltáron szerepelt az U18-as válogatottban. Mindezt persze már megszokhatták az edzők, hiszen idén még nem volt olyan hét, hogy teljes lett volna a létszám - és a jövő hét sem ilyen, már megérkeztek a meghívók, erre egy külön cikkben majd visszatérünk. Most azonban foglalkozzunk az Andráshidával, amely ugyan lecsúszott a dobogóról, de mindössze két ponttal van mögöttünk a tabella ötödik helyén.
Három rangadót játszik egymás után az ETO II-es csapata. Három hét alatt ugyanis négy közvetlen riválisából hárommal, a listavezető Csákvárral, a tavaszi legjobb teljesítményt nyújtó BKV Előrével és az ugyancsak a dobogóra pályázó, végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Andráshidával is megmérkőzik. A sorozat utóbbi otthonában rajtol, a visszavágás már csak azért is fűti a győrieket, mert ősszel 5-4-re a Zala megyeiek nyerni tudtak úgy, hogy a zöld-fehérek négy gólos hátrányból majdnem egyenlítettek.
A csapat eddig főként este 8 órakor vagy fél 7-kor játszott, most azonban szinte ebédidőben lép majd pályára. Amióta két éve bevezették ezt az állandó korai kezdést, azóta szinte minden csapat játszott már ekkor - a legtöbbször a Diósgyőr, tíz alkalommal, a legkevesebbszer a Pécs, mindössze egyszer. Érdekesség, hogy idén a kiesés ellen leginkább kűzdők alig játszottak 14 órától, hiszen az MTK, a Paks és a Mezőkövesd egyszer sem, a Kaposvár egyszer lépett csak pályára. Az ETO-nak idén ez lesz a második meccse, legutóbb is a Pápa ellen kezdődött ilyen korán a találkozónk.
Az ETO és a Debrecen sorsolását követően a televíziók döntik el, hogy melyik társaság melyik meccset szeretné közvetíteni, és az élet többnyire eddig úgy hozta, hogy a listavezető játszik általában hamarabb, aztán pedig a mieink. Ezúttal fordítva lesz, így egy reménybeli pápai siker után a Loki már úgy futhat ki a paksi gyepre, hogy időközben két pontra olvadt az előnye. Győrben legalábbis ez a cél - Horváth Ferenc ugyanakkor a mérkőzés előtt 24 órával ugyanazt a kezdőcsapatot adta meg, amelyik a Kecskemét ellen is pályára lépett, vagyis a Kamenár - Svec, Lang, Lipták, Dinjar - Kamber, Kronaveter, Trajkovic, Strestík - Rudolf, Varga tizenegyet. A csapatban eltiltott ezúttal nincs, de Koltai sérülése miatt ezúttal nem ülhet le a kispadra sem.
Szombaton 14 órakor Pápán játszik csapatunk. Ez lesz az 14. NB I-es összecsapás a két klub közös történetében.