Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek
600 jegy Felcsútra

600 jegy Felcsútra

Megérkeztek az ETO Park Élményközpontban található ETO Shopba azok a belépőjegyek, amelyekkel a jövő heti Puskás Akadémia - Győri ETO FC bajnoki mérkőzés tekinthető meg. A májsu 3-án este 8 órakor kezdődő összecsapásra a felcsúti klub akciója miatt mindössze 100 Ftba kerül a jegy - ugyanakkor ugyanúgy névre szóló, mint a legtöbb OTP Bank Ligás meccs esetén. Miután a belépőkből 600 darabot kaptunk, érdemes minél hamarabb megvásárolni azokat, hogy a helyszínen szurkolhassunk a Pancho Arénában az ETO-nak.

Idegörlő öt meccs következik

Idegörlő öt meccs következik

Kamenár - Wolfe, Lipták, Lang, Dinjar - Pátkai, Kamber, Kalmár, Strestík - Varga, Rudolf. Ezt a kezdőt adta meg Horváth Ferenc, csaptunk vezetőedzője az újságíróknak, vagyis a tervek szerint a Pápán győztes csapat most sem változik. A mieinknek eltiltottja nincsen, Takács, Martinez és Koltai viszont sérült, rajtuk kívül a tegnap este Csákváron pályára lépő Djordjevic, Stanisic és Burgos játékára is aligha számít vasárnap a vezetőedző. A meccs előtti interjúban arról beszélt Horváth Ferenc: idegörlő öt forduló jön, ahol csak a győzelem számít, ugyanakkor fontos, hogy az előny birtokában is menjen az újabb gólokért a csapat.

Terelőúton vasárnap a 8-as busz

Terelőúton vasárnap a 8-as busz

Változik a helyi autóbuszközlekedés a vasárnapi bajnoki meccsünk idején. Mindez csak azokat érintheti, akik a 8-as busszal a belváros és Likócs között közlekednek.

A szerény közönségkedvenc

A szerény közönségkedvenc

A Győri ETO FC jó tavaszi szereplésében nagy szerepe van a saját nevelésű Kalmár Zsoltnak, aki Horváth Ferenc irányítása alatt stabil kezdőjátékos lett a zöld-fehéreknél. A 18 éves tehetség élvezi edzője bizalmát és a közönség szeretetét is, és mindkettőt szeretné meghálálni. Így vezeti be Lakner Gábor, a Győr+ Hetilap újságírója azt a beszélgetést, amit játékosunkkal folytatott - és ami a tegnap a győri postaládákba bedobott ingyenes hetilapban olvasható. Most ebből idézünk egy részletet.

Pályán kívül is egy csapatban

Pályán kívül is egy csapatban

Megmutatjuk azt a videot, amit az újságírók már láthattak az Audi Hungaria és klubunk mai sajtótájékoztatóján. Itt két percbe lett összesürítve mindaz, ami az elmúlt három évben történt. A kisfilm után pedig összegyűjtöttük azokat a címeket, rekordokat és érdekességeket, amelyet az elmúlt 3 év hozott számunkra.

Fociban jók voltunk, verekedésben nem

Fociban jók voltunk, verekedésben nem

Az egész napos eső miatt rendkívül csúszós volt a pálya, ahol hiába szerzett vezetést és játszott jól az első játékrészben az ETO, a hazaiak a félidőben szó szerint bekeményítettek, és a rendkívül eldurvuló meccsen - amiben a játékvezető messzemenőkig partner volt - fordítani tudtak. Győzelmükkel a csákváriak nagy lépést tettek a bajnoki cím felé.

Középpontban az utánpótlás

Középpontban az utánpótlás

Ma délelőtt hivatalosan is meghosszabbította a 2014 nyarán lejáró szerződését klubunk és az Audi Hungaria Motor Kft. A sajtótájékoztatón a felek arról beszéltek, hogy elégedettek voltak az elmúlt három évvel, így további három évre meghosszabbították az együttműködést.

Megvásárolható az ETO könyv a meccsen

Megvásárolható az ETO könyv a meccsen

Magyarázkodás helyett Diadal címmel jelent meg egy könyv nemrég az ETO labdarúgó csapatának legsikeresebb korszakáról, a 80-as években két bajnoki címét hozó Verebes korszakról. A szerző Gődény Endre már harminc éve megírta a kötetet, de az akkori politika nem tette lehetővé, hogy a szurkolók is elolvassák. Most itt a lehetőség. A Győri ETO FC - Újpest mérkőzésen mind a keleti, mind a nyugati oldalon a szurkolók a büfé melletti erre a célra kijelölt helyen megvásárolhatják a kötetet, amely egyben dokumentálja, másrészt elemzi az 1981/82-es és a 82/83-as bajnoki cím történetét.

Hamarosan kialakul a nyolcas döntő Spanyolországban
Szerződéshosszabbítás az Audival

Szerződéshosszabbítás az Audival

Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. továbbra is elkötelezett támogatója a Győri ETO FC-nek. Axel Schifferer, a vállalat pénzügyekért felelős ügyvezető igazgatója és Tarsoly Csaba, a futballklub elnöke, a mai napon írták alá a szerződéshosszabbítást Győrben. A 2011 óta tartó sikeres együttműködést az elkövetkező három évben is folytatják. A partneri kapcsolat előterében az utánpótlás támogatása áll.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink