Új vezetőt választottak a napokban a Győri Atlétikai Klub élére. Klement Tibor korábban 10 éven át a Győri ETO FC ügyvezetője volt, mostantól a GYAC elnök-ügyvezetője lesz. A sportvezető bemutatkozó sajtótájékoztatóján többek között arról beszélt: a 2017-es győri Európai Ifjúsági Fesztiválra való felkészülés kiemelt szerepet kap az egyesület életében.
Tucatnyi szurkolói kérdésre válaszolt ma Horváth Ferenc, csapatunk vezetőedzője. A kérdések a Kisalföld Online segítségével jutottak el elsőként az olvasókhoz, de most megmutatjuk mi is a kérdéseket - és petrsze a válaszokat is.
Több játékosunknak lejárt a szerződése a nyáron, az ő sorsukkal kapcsolatban heteken belül kiegyenesedhetnek a még meglévő kérdőjelek. Egyikük azonban - Marko Dinjar - az elmúlt hetekben nyújtott játékával egyértelművé tette, hogy érdemes számolni vele a következő szezonban is, így az ETO 1+1 éves szerződéshosszabbítást ajánlott neki, amit ő el is fogadott.
Tavasszal bizalmat kapott, azóta futószalagon gyártja a gólokat. Ennek is köszönhető, hogy az ETO U18-as csapata néhány forduló alatt bajnokesélyes gárdává lépett elő. Gyorsaságban szeretne még fejlődni, hogy pályafutása csúcsán a Barcelona játékosa lehessen. Füleki Norberttel beszélgetett az utanpotlassport.hu újságrója, Nagy-Pál Tamás
A Győri ETO FC 110 éves történetében egyetlen olyan ember van, aki játékosként és edzőként is bajnoki címet nyert a labdarúgó NB I-ben: Pintér Attila. A magyar labdarúgó válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya ma ünnepli születésnapját, így az őt köszöntők népes táborához mi is csatlakoznánk. Emlékezhetünk, tavaly, 30 év után újra bajnoki címet szerzett irányításával az ETO. Csapatunk nemcsak a legtöbb pontot, hanem a legtöbb gólt is szerete, és korábban Győrött nem látott fölénnyel, tízpontos előnnyel, megérdemelten nyerte meg a bajnokságot, majd a klub történetében először megnyerte a Szuperkupát. Pintér Attila pályafutása során több csapattal nyert bajnoki címet, kupát - utóbbit játékosként is - és emlékezhetünk arra is, hogy a magyar válogatottban Spanyolország ellen - video összeállításunkban azonban nemcsak ezt, hanem a bajnoki cím ünneplését, és a klub történetének legutóbbi nagy nemzetközi sikerét, a Montpellier legyőzését is kikerestük.
Az MLSZ Játékvezetői Bizottsága kijelölte a hétvégi forduló sípmestereit. Eszerint az OTP Bank Liga 28. fordulójában Iványi Zoltán vezeti majd a Honvéd elleni mérkőzésünket. Idén a Mezőkövesd - Győri ETO FC (3-0), a Győri ETO FC - Haladás (2-1) és a Lombard Pápa - Győri ETO FC (1-2) találkozókon bíráskodott a játékvezető, vagyis eddig mindig három gól esett a találkozón, ha őt jelölte a szövetség.
Horváth Ferenc január óta vezeti a Győri ETO FC csapatát. Itt a lehetőség, hogy Ön is kérdezzen az edzőtől! Aki ezt megtenné, az online@kisalfold.hu e-mail címre küldje kérdését, amire vezetőedzőnk május 8-án, csütörtökön 12 és 13 óra között a www.kisalfold.hu felületén válaszol.
A 27. forduló legszebb gólját az nb1.hu szavazásán Kalmár Zsolt találatát találta a legszebbnek. "Vaszicsku Gergő passzát szépen figyelte le Pátkai Máté, majd jobbra kipasszolta hozzám a labdát, majd ballal kilőttem a rövid felső sarkot." - emlékszik vissza a találatra játékosunk, aki a riportban arról is beszélt, hogy becsülettel és keményen kell dolgozni.