Május 20-ig tart az adóbevallási időszak, így mindenkinek érdemes gondolni arra, hogy kiknek ajánlja fel jövedelmének 1%-át. Aki a győri labdarúgó utánpótlás nevelést támogatná, azt kérjük, alapítványukat jelölje meg kedvezményezettként.
ETO Jövőjéért Alapítvány
Adószám: 18984176-2-08
Döntetlen a Debrecen és a Ferencváros ellen, vereség a Pécstől - emellett kilenc siker. (vagyis a második kör tabelláján a mögöttünk található három csapat ellen nem sikerült csak nyerni) Mindez azt jelenti, hogy az ETO nemcsak a tavaszi tabellát vezeti, hanem a második kört is (két mérkőzést ugye még ősszel lejátszottak, ezt a kettőt is megnyertük). Mindez azt is hozta, hogy idén először nyertönk négy egymást követő mérkőzésen - és így először nyerhetünk egymás után ötször is. Tavaly egy hét mérkőzésből álló győzelmi sorozat volt a leghosszabb - most ezt akár meg is ismételjük, ha meg tudjuk nyerni a hátralévő mindhárom fordulót.
Kalmár Zsolt sárga lapjai miatt nem játszhat a Honvéd ellen, így Lubos Kamenár kapus meleltt hárman maradtak a felnőtt keretből, akik a mezőnyjátékosként minden bajnoki mérkőzésen szóhoz jutottak: Djordje Kamber, Nemanja Andric és Varga Roland. Minden bizonnyal ők ezúttal is a kezdőcsapatban kapnak helyet. Varga Roland azt mondja: csak a győzelem az elfogadható vasárnap, s bár nem lehet figyelmen kívül hagyni, mi történik Debrecenben, azért jó lenne csak saját magunkkal foglalkozni.
A tököli labdarúgó csapat 1922-ben alakult, első jelentősebb sikerét az 1960-as években érte el, ekkor két szezont töltött az együttes az NB III-ban. A klub mostani helyzete egy 10 éves, tudatos szervezőmunka eredménye, melynek során a csapat a körzeti bajnokságbólindulva a második vonalig jutott - olvasható a tököli klub honlapján. Az együttes ma az öt büntetőpont miatt a tizenötödik, vagyis a kieső helyen áll, és ha veszít már lehet, hogy matematikai esélye sem marad a bentmaradásra. A házigazda meglehetősen rossz sorozatban van, hiszen a legutóbbi három meccsüket nullára veszítették, miközben kétszer négy, egyszer pedig hat gólt kaptak. Az ETO is arra készül, hogy elhozza tőlük a bajnoki pontokat.
Vasárnap 16.30-kor az ETO-parkban a 132. alkalommal néz farkasszemet a labdarúgó NB I-ben a Győri ETO FC – Bp. Honvéd - olvashattuk a honvedfc.hu-n a kimutatást. Az eddigi 131 meccsen 46 kispesti, 43 győri győzelem született. A döntetlenek száma 42. A gólkülönbség 219-190 a Honvéd javára. A két együttes győri történelmében több sorozat is volt - egyrészt a hetvenes években a 10 találkozóból nyolc döntetlenre végződött, míg 1955 és 1969 között nem tudott a Honvéd Győrben nyerni - igaz, nem minden évben volt az ETO az NB I tagja.
Alig húsz perc volt hátra a Győri ETO FC II - BKV Előre NB III-as bajnokiból, amikor a vendégek 1-0-ra vezettek. Ekkor beállt Farkas Zoltán, és tizenhárom perc múlva már 3-1 volt az állás a házigazda javára. Mindhárom találatot az éppen csak nagykorú támadó szerezte. Nagy-Pál Tamás, az utanpotlassport.hu újságírója beszélgetett az U19-es válogatott gólerős csatárával. ( a képen az első sor közepén 17-es mezben)
Hét szurkolónk akár a VIP páholyból is megnézheti másodmagával a hétvégi, Honvéd elleni bajnoki mérkőzésünket. Ehhez nem kell mást tennie, mindt a jatek@eto.hu e-mail címre elküldeni telefonszámát - kérjük, hogy a tárgy rovatba az kerültjön: locsoló vers - ha még nem tette meg. Szurkolóink valamennyien húsvéti locsolóverset fabrikáltak nekünk, és mi ezt honoráljuk így, ahogyan azt a játék során meg is ígértük. A hét nyertes: Németh Krisztina, Holczer Kristóf, Csomán Balázs, Selyem Bence, Ferstl Andrea, Nagy Béla és Bagdi Nelli. Gratulálunk!
A Magyar Labdarúgó Szövetség június 2-án rendezi meg a RangAdó díjátadó gálát, amelyen az NB I-es szezon legjobbjainak járó elismeréseket adják majd át. Az MLSZ közleménye szerint az idény legszebb góljáról, illetve arról, hogy ki kapja a legjobb játékosnak járó trófeát, az idén is a szurkolók dönthetnek. A voksokat a szövetség Facebook-oldalán lehet leadni.