Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek
Edzőmeccs péntek este 6-kor

Edzőmeccs péntek este 6-kor

Szurkolóink számára ismét nyilvános és ingyenes lesz a felnőtt csapat heti edzőmérkőzése - július 4-én, pénteken 18 órától a kolozsvári CFR Cluj csapatát fogadja az ETO ugyanazon az edzőpályán, ahol a csapat az első felkészülési meccsét, a Spartak ellen vívta. Az úgynevezett M1-es pálya - ami a főútvonalhoz legközelebb fekszik - a Magvassy felöli sorompó felől a műfüves pályán keresztül közelíthető meg, a meccset pedig a futódombról lehet majd nézni. Aki bármilyen okból nem tud kijönni, de érdekli a mérkőzés, annak egy összefoglalóban meg tudjuk majd mutatni honlapunkon a találkozó legfontosabb momentumait.

Legyél Te is a bérletesünk!

Legyél Te is a bérletesünk!

Szerdán délben klubunk megkezdte a 2014/15-ös szezonra érvényes bérleteinek értékesítését, méghozzá a tavalyi árak megtartása mellett. Egyesületünk tehát nem emel a múlt évi árakon! Eddigi hagyományoknak megfelelően az első héten a már tavalyi szezonban bérlettel rendelkezők számára adjuk meg a lehetőséget, hogy megszokott helyükre kiváltsák az idei bérletüket. Új bérleteseink számára a július 9-től tudunk alkalmat biztosítani a bérletvásárlásra. Fontos, hogy mindazok, akik bérlettel rendelkeznek, azoknak nem kell külön jegyet venni az Európa Liga győri selejtező mérkőzéseire, mert a bérlet a bajnoki és a hazai kupamérkőzések mellett az UEFA sorozat selejtező mérkőzéseire is érvényesek lesznek. A bérletvásárlás folyamatát most négy játékosunk: Dudás Ádám, Lang Ádám, Stieber András és Takács Ákos jóvoltából meg is tudjuk mutatni. 

VB: 2014: JAMES RODRÍGUEZT KIÜTÖTTE DI MARÍA AZ ÁLOMCSAPATBÓL
Windecker kihagyja a nyitómeccset

Windecker kihagyja a nyitómeccset

Nem léphet pályára Windecker József az OTP Bank nyitófordulójában. Az elmúlt évet Pakson kölcsönjátékosként töltő középpályást ugyani a tavalyi zárófordulóban, a Ferencváros ellen kiállították, így az MLSZ Fegyelmi Bizottsága egy mérkőzésre eltiltotta - ami éppen a Paks - ETO bajnoki meccs lesz majd. Rajta kívül Marián Hadnak van áthúzódó büntetése, hiszen őt az utolsó Liga Kupa meccsünkön küldte le a játékvezető piros lappal, így neki ebben a sorozatban kell majd egy meccset pihennie.

Jótékonysági licit Zalán javára

Jótékonysági licit Zalán javára

Az elmúlt hetekben szurkolóink jóvoltából folyamatosan nyomon követhettük azt, hogy ki, hogyan szeretne segíteni Pintér László Zalánnak, egy győrasszonyfai kisfiúnak. Most egy jótékonysági árverés indul Zalán javára! Licitálni ezúttal egy a 2012/13-as Győri ETO bajnokcsapat által dedikált pólóra lehet, egykori kollégánk Kővári Heni felajánlásának köszönhetően. Licitálni az alábbi oldalon lehet hozzászólásban:   http://zalan2013.wordpress.com/arveres-2/gyori-eto-bajnokcsapat-altal-dedikalt-polo/   Az oladlon elolvashatóak a kisfiúról szóló történetek is.

Minden meccsünk vasárnap lesz

Minden meccsünk vasárnap lesz

Elkészítette az MLSZ Versenybizottsága az OTP Bank Liga 1-6. fordulójának az órarendjét. Miután mindezt a reménybeli jó nemzetközi kupaszerepléshez igazították, így az itt érintett csapatok számára adott volt a mérkőzés napja, csak az óra lehetett kérdéses. Ez azt is jelenti, hogy az ETO minden meccsén vasárnap lép majd pályára - ahogy a Diósgyőr és a Ferencváros is. Mindhárom vasárnapi találkozót közvetíteni fogja valamelyik országos televízió - a fél ötös meccset az MTVA, a másik két időpontra kiírt összecsapást pedig a Sport 2, így a Harmadik félidő című elemző és összefoglalókat sugárzó műsor is várhatóan 22.30-tól kezdődik majd.

Újabb győzelem Estorilban

Újabb győzelem Estorilban

Második mérkőzésén is fölényes győzelmet aratott U15-ös csapatunk a portugál Ibercup szerdai játéknapján. Mindez azt jelenti, hogy biztos, hogy a felső házi rájátszásban, a legjobb nyolc közé jutásért játszik majd Tuifel Péter együttese. Az ETO ezúttal 4-0-ra verte a norvég Ullern IF B együttesét, így holnap helyi idő szerint 15.45-kor a csoportelsőségért léphet pályára a portugál Amora FC ellen. Ha sikerül megőrizni az első helyet, akkor elkerülhetjük a spanyol Celta Vigot, és norvég, portigál vagy izlandi ellenfél ellen folytathatjuk, az egyenes kieséses szakaszban.

Élőben közvetít az Eurosport Győrből

Élőben közvetít az Eurosport Győrből

Az UEFA nyilvánosságra hozta a július 19-én kezdődő magyarországi U19-es Európa-bajnokság részletes menetrendjét. Győrben három mérkőzés lesz, a szombati nyitónap mindjárt kettő, majd az az követő héten még egy találkozó. A háromból két mérkőzést az Eurosport élőben közvetít majd.

Szerdán kezdődik a bérletárusítás

Szerdán kezdődik a bérletárusítás

Július 2-án, azaz szerdán délben a Győri ETO FC megkezdi a 2014/15-ös szezonra érvényes bérleteinek értékesítését, méghozzá a tavalyi árak megtartása mellett. Egyesületünk tehát nem emel a múlt évi árakon! Eddigi hagyományoknak megfelelően az első héten a már tavalyi szezonban bérlettel rendelkezők számára adjuk meg a lehetőséget, hogy megszokott helyükre kiváltsák az idei bérletüket. Új bérleteseink számára a július 9-től tudunk alkalmat biztosítani a bérletvásárlásra. Fontos, hogy mindazok, akik bérlettel rendelkeznek, azoknak nem kell külön jegyet venni az Európa Liga győri selejtező mérkőzéseire, mert a bérlet a bajnoki és a hazai kupamérkőzések mellett az UEFA sorozat selejtező mérkőzéseire is érvényesek lesznek.

Győztes premier Portugáliában

Győztes premier Portugáliában

A tavalyi sikeres szereplésnek köszönhetően ismét meghívták az ETO egyik utánpótlás csapatát Portugália egyik legrangosabb nemzetközi utánpótlás tornájára, az Ibercup 2014-re. Itt a lányok kettő, a fiúk kilenc korosztályban mérkőznek meg egymással, a legfiatalabbak a 9, a legidősebbek a 17 évesek. Olyan klubok mellett szerepel együtesünk, mint az FC Porto, SL Benfica, Sporting Liszabon, FC Zenit, Liverpool FC, Bayer Leverkusen, Juventus, O. Lyon, Atletico de Madrid, Inter Milan, Real Betis, Malaga CF, Espanyol Barcelona, Chivas Guadalajara, Paris St Germain, Sevilla FC, CR Vasco da Gama, Deportivo la Coruña vagy az Olimpique Marseille. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink