Futsal-tábor: Nyilatkozat kosár
Egy szabadrúgás utáni fejesgóllal nyertek a kolzsváriak péntek este Győrben. A két Európa Ligás csapat kűzdelmes meccset vívott egymással - Horváth Ferenc pedig volt, amivel elégedett lehetett. Íme az összefoglaló.
Bejutott a legjobb nyolc közé a Győri ETO FC U15-ös csapata az Estorilban zajló Ibercup 2014 elnevezésű utánpótlás tornán, ahol tíz kategóriában több, mint 200 csapat méri össze tudását. Az U15-ös mezőnyben 32-en álltak rajthoz, a mieink az E csoportot megnyerték, így ma a D csoport második helyezettjével, a portugál SU 1º Dezembro együttesével mérkőztek meg. A találkozó egyetlen gólja a második félidő 13. percében esett, s miután ezt ETO játékos szerezte, a mieink jutottak be a legjobb nyolc közé, ahol egy másik korábbi csoportelső, a guatemalai Club Menedy lesz az ellenfelük. A két csapat szombat délelőtt találkozik egymással, a győztes pedig még aznap délután a spanyol Atletico Madrid és a portugál Almada győztesével megmérkőzik a döntőbe jutásért.
A július 19-én kezdődő U19-es Európa-bajnokság mérkőzéseire egységesen 500 forintba kerülnek a jegyek, de tíz fős csoportok fejenként 200 forintért, ötven fős csoportok fejenként 100 forintért juthatnak be a meccsekre.
Döntetlent játszott az Amore FC ellen a Győri ETO FC U15-ös együttese, így csoportelsőként folytathatja együttesünk a rájátszás felső házában. A 2-2-es végeredmény már az első félidőben kialakult, a mieink szerezték az első két gólt, de aztán a portugálok egyenlítettek. A legjobb 16 közé egyébként javarészt spanyol és portugál együttesek kerültek - mindkét országból hatan - míg a norvégok, az izlandiak, a görögök, a finnek,az indiaiak, és az írek az alsőházban folytatják csak. Pénteken helyi idő szerint 12.30-kor a nyolc közé jutásért a D csoport második helyeze, a portugál SU 1º Dezembro következik, siker esetén pedig egy guatemalai - argentín párharc győztesével már az elődöntőért játszhat csapatunk. Érdekesség, hogy csak két csoportgyőztes ért el több pontot a mieinknél - vagyis 100%-os teljesítményt - illetve ugyacsak két gárda tudott több gólt szerezni az első három meccs során.
Nem esett gól Göteborgban, a korábbi UEFA Kupa győztes IFK és a luxemburgi FC Fola Esch első mérkőzésén - mindez azt jelenti, hogy a miniállam csapata várja előnyösebb pozícióból a visszavágót. Mint ismeretes ennek a párharcnak a győztese érkezik majd Győrbe július 17-én, míg egy héttel később a visszavágót Svédországban vagy Luxemburgban rendezik.