Már most hiányoznak!
Pintér Attila dolgát újabb probléma nehezíti, hiszen három játékosát is mellőznie kell aránylag hosszú időre. Egyik szemünk sír, a másik nevet; rendkívül büszkék vagyunk fiataljainkra, de október közepéig tartó hiányukat lehet megsínyli a zöld-fehér csapat. Dudás Ádám, Kiss Máté és Zámbó Bence a héten már egy közös edzésen sem vett részt, hiszen mind a hárman a FIFA által 1977-óta kétévente megrendezésre kerülő labdarúgó-világbajnokságra készülnek Telkiben. Az egyiptomi vb-n 24 ország méri össze tudását, a mieink az „F” csoportban az alexandriai stadionban most vasárnap 20.45-tól Honduras ellen mutatkoznak be. Szeptember 30-án 17.45-kor Dél-Afrika, október 3-án 17.45-kor pedig a kontinensbajnoki címmel büszkélkedhető Egyesült Arab Emirségek legjobbjai ellen lépnek majd pályára azonos helyszínen, a Magyar Televízió mindhárom mérkőzést közvetíti. A hat négyes csoportból az első kettő és a négy legjobb harmadik kerül a 16 közé, az egyenes kieséses szakaszba.