Noha még szerződés köti az ETO-hoz, egyáltalán nem biztos, hogy Győrben marad. A magyar bajnokság legjobb ballábas labdarúgója iránt nagy az érdeklődés Európából – a Rapid Wien és a Kaiserslautern is vinné – a szabadságát a francia Riviérán töltő Tarmo Kink pedig elismerte: fejlődése érdekében szívesen továbbállna egy erősebb bajnokságba. Győrött döntöttek: az észt légiós ára egymillió euró (282 millió forint).
A Győri ETO FC gól nélküli döntetlennel kezdte az Újpest ellen a Soproni Liga idei idényét, hasonló eredménnyel, mint tette azt egy évvel ezelőtt hazai pályán.
Ma délután hazai pályán játszotta le a bajnoki nyitány előtti utolsó felkészülési mérkőzést a Győri ETO FC árnyékcsapata. A szlovák másodosztályú gárda ellen változatos, mozgalmas meccset játszottak a több visszajátszóval is megerősített zöld-fehérek. Az első félidőben az ETO két elkerülhető gólt kapott, ezen felül a győriek bombázták csak a Stupava kapuját, és akár nagyobb arányú győzelemmel is zárhatták volna a főpróbát.
Az utolsó helyen szerénykedő Láng FC fiataljaival tartott hazai erőfelmérőt az elmúlt fordulóban Rozmán László ’97-es legénysége. A győri srácok az egész mérkőzést végig támadva óriási fölényben játszottak, percenként szép helyzeteket alakítottak ki. Az ötletes akciók kidolgozását rossz helyzetkihasználás követte, de így is válasz nélkül tizenegyszer rezgett meg a vendégek hálója, könnyen eldöntve a három pont sorsát.
Szombaton délután az év utolsó bajnoki mérkőzésén, Székesfehérváron játszik a Győri ETO FC felnőtt csapata. A 15. fordulóra az első csapat és a Győri ETO FC ezúton hívja meg szurkolóit. Holnap délutántól minden utazni szándékozó a klubépületben veheti át a Videoton – Győri ETO FC mérkőzésre szóló ajándék belépőjegyét.
Az izgalmasnak ígérkező szezonzáróra szurkolói buszt is indít a klub, melyet az ETO bérletesei most is ingyenesen vehetnek igénybe. Számukra az ajándék belépőt a különjáraton, induláskor adjuk majd át! Az állandó belépővel nem rendelkezők 1.500 Ft-ért vehetik igénybe a buszos utazást. A külön járat november 21-én 12.00 órakor a klubépülettől indul.
A részvételi szándékot – a bérletes drukkerek is - kérjük, minél hamarabb jelezzék az f.nora@eto.hu email címen, vagy a 305 594 124-es mobiltelefonszámon.
Hatodik felkészülési mérkőzésén van túl az ETO árnyékcsapata, a srácok szombaton délelőtt a Lombard Pápa harmadosztályban szereplő „B” csapatát látták vendégül. A kilencven perc most is elérte célját, hiszen a jó iramú találkozón, a három-négy helyen megerősített ellenfél, nagyon motiváltan focizott. A zöld-fehéreknél pedig egy ’90-es születésű próbajátékost tesztelhetett a szakmai stáb, a támadó azóta távozott a csapattól.
Sokat olvashatunk arról a tényről, hogy a felnőtt csapatunkban hétről-hétre, a legnagyobb összhangban 14 nemzet fiai húzzák magukra ETO-s mezüket. A Magyarországon pályára lépő légiósok kérdése azonban nemcsak manapság foglalkoztatja a sajtót, és a futball szurkolókat. Már a húsz évvel ezelőtti Képes Sport is oldalakon keresztül írt a hazánkban játszó külföldiekről, így az ETO első két „vendégmunkásáról” is.
A nyolcvanas évek végétől szerepelhettek légiósok a magyar bajnokságban, csapatunk mindkét „első” szerzeménye válogatott amerikai csatár volt, a magyar kötődésű, de a nyelvünket nem beszélő, Peter Joseph Vermes, és Győrből nősülő Christopher Sullivan személyében.
Különböző célokkal lép pályára holnap délután két NBII-es csapat az ETO Parkban, az egyiknek a tisztes helytállás a célja, míg a másik a bajnoki aranyért, egyben az első osztályba jutásért száll harcba.
Szombaton 18.00 órakor a jelenlegi éllovas Gyirmót együttesét fogadja a hazai pályától tiszta fehér szerelésben búcsúzó árnyékcsapatunk. Az ETO a másodosztályban is a mérleg nyelve lehet; nyolcadik helyen álló csapatunkat a - Siófokhoz képest csak két pontos előnnyel rendelkező - bajnokaspiráns 26 ponttal előzi meg, a hét meccse veretlen kék-sárga vendégek a Nyugati-csoportban a legkevesebb, mindössze három vereséggel, öt döntetlennel és tizennyolc győzelemmel büszkélkedhetnek. De a legtöbb rúgott gól, és a legimpozánsabb gólarány is az ő nevük mellett áll a tabellán.
A két együttes legutóbbi találkozóján nagy iramú játékot és mindkét oldalon rengeteg helyzetet láthattak a kilátogatók, gól azonban nem született, így zöld-fehérjeinkre nézve bravúros pontosztozkodással zárult a novemberi kilencven perc.
Nem lesz tehát könnyű dolga Klement István és Galambos Zoltán fiatal csapatának most sem, már csak azért sem, mert betegség miatt Serfőző, sérülés miatt pedig Nyári, Berde, Ato, és Vető játékára sem számíthatnak az edzők.
Az elmúlt napokban is több utánpótlás mérkőzésen izgulhattunk az ETO futballpalántáiért. A két hét múlva rajtoló bajnokságra, ismét külföldi ellenfelekkel készültek csapataink. A sikeres Visegrádi Kupán túl U17-eseinnk a Senec csapatával, U15-öseink Kassán, U14-eseink Ausztriában, ’98, ’99-es és 2000-es korosztályunk pedig Nyitrán próbált szerencsét. Varga Antal ’95-ös gárdája pedig két edzőmeccset is játszott az elmúlt héten.
Az ETO ’96-os korosztálya a 2008/2009-es szezont Nagy Attila irányításával a tabella negyedik helyén zárta. A srácok 20 győzelem, 4 döntetlen és 6 vereség mérleggel 64 pontot gyűjtöttek. Ha csak a rúgott gólokat, vagy a remek gólkülönbséget néznénk még kiemelkedőbben teljesített a csapat; 130-szor találtak az ellenfelek kapujába, ezzel szemben a győri háló csak 26-szor rezgett meg.