Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek
Folytatni a jó sorozatot

Folytatni a jó sorozatot

Az NB III Nyugati csoportjának 15. fordulójában az Érdet fogadja hazai pályán az ETO Akadémia vasárnap 11 órától az ETO Park „camping” pályáján.

Két gól öt perc alatt

Két gól öt perc alatt

Az NB III előző fordulójában Zalaegerszegen lépett pályára az ETO Akadémia, ahol az élvonalbeli gárda második csapata ellen a találkozó elején szerzett góloknak köszönhetően győzni tudtak fiataljaink.

Jó úton a lányok

Jó úton a lányok

Nagy fejlődésen mennek át utánpótlás-leánycsapataink, ugyanis az U14-es gárda vezeti a bajnokságát, az U17-es csapat pedig az előző fordulóban az aranyérem egyik esélyesét, a Ferencvárost győzte le hazai pályán.

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

Az elmúlt hétvégén több korosztályunk számára is szünetelt a bajnokság, a legkisebbek rangos nemzetközi és hazai tornákon vettek részt, míg leány U14-es csapatunk rangadót nyert a MOL Fehérvár FC ellen.

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

Folytatódtak utánpótlás-csapataink számára a bajnokságok!

Hazai pályán az akadémisták

Hazai pályán az akadémisták

Az NB III Nyugati csoportjának 13. fordulójában hazai pályán fogadja az újonc Technoroll Teskánd KSE csapatát az ETO Akadémia vasárnap 11 órától az ETO Park „camping” pályáján.

ETO-játékos az U18-as válogatottban

ETO-játékos az U18-as válogatottban

A magyar U18-as válogatott október 16. és 22. között összetartáson vesz részt, melynek keretében két felkészülési mérkőzést játszanak Ausztria legjobbjaival Szombathelyen, a Haladás Sportkomplexumban. A keretbe két ETO-játékos is meghívást kapott Vingler László és Kulcsár Martin személyében. Gratulálunk és sok sikert kívánunk játékosainknak!

Jelentkezz kapusnak!

Jelentkezz kapusnak!

Klubunk kapus nyílt napot tart október 25-én a 2009 és 2015 között született fiúknak és lányoknak. A foglalkozás, melyet szakképzett kapusedzőink vezényelnek le, 16.30-tól 17.30-ig tart.

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

Folytatódtak utánpótlás-csapataink számára a bajnokságok!

Utánpótlás-híradó

Utánpótlás-híradó

Folytatódtak utánpótlás-csapataink számára a bajnokságok!

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink