Fodor: jó úton haladunk
A szombati második felkészülési mérkőzésen a keret fele a harmadosztályú Komárommal találkozott, ahol már az első félidőben sikerült előnybe kerülnünk, majd a meccs hajrájában még két gólt szerezve eldöntöttük a találkozót.
A szombati második felkészülési mérkőzésen a keret fele a harmadosztályú Komárommal találkozott, ahol már az első félidőben sikerült előnybe kerülnünk, majd a meccs hajrájában még két gólt szerezve eldöntöttük a találkozót.
Az eredeti időpontól eltérően pénteken 19 órától lép pályára csapatunk a Bozsik Arénában. A mérkőzésre a belépés ingyenes, az ETO-szurkolóknak a vendégszektorban biztosítanak helyet, mely az Iparos utcai vendégbejáraton keresztül megközelíthető.
Lejátszotta első felkészülési mérkőzését az ETO FC Győr női NB I-es labdarúgócsapata. Dörnyei Balázs együttese a cseh élvonalbeli Slovacko gárdájával találkozott, ahol fordulatos 2-2-es döntetlen született.
Mai második, összességében hatodik felkészülési mérkőzésén a Komáromot fogadta az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata. Együttesünk végig kézben tartotta a meccset, és magabiztos győzelmet aratott.
Ötödik felkészülési mérkőzésén a Rapid Wien második csapatát fogadta az ETO FC Győr. Priskinék kétgólos előnnyel mehettek szünetre, majd a második félidőben mindkét csapat a hálóba talált, így 3-1-es ETO győzelem született.
Babati Benjamin személyében komoly NB I-es rutinnal rendelkező támadó került az ETO FC keretéhez. A 26 esztendős játékos Mezőkövesdről érkezik egy évre kölcsönbe, ami alatt gólokkal szeretné segíteni új csapatát.
Már megkezdte a nyári felkészülését az ETO FC Győr kupagyőztes, bajnoki döntős női labdarúgócsapata, de a keret csak most, a válogatott játékosok csatlakozásával lett teljes. A távozó és a maradó játékosok névsorát bejelentette a klub, valamint az érkező labdarúgók egy része is már nyilvánosságra került, míg a többi új játékos az elkövetkezendő napokban lesz ismert.
Kovácsik Ádám személyében rutinos kapussal erősödött az ETO FC kerete. A 31 esztendős, egyszeres felnőttválogatott hálóőr Fehérvárról teszi át székhelyét Győrbe, ahol nagy erőssége lehet a csapatnak.
Két felkészülési mérkőzésen is pályára lép szombaton az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata. A keret egyik fele 11 órától az osztrák másodosztályú Rapid Wien II. együttesével, a másik fele pedig az NB III-as Komárommal találkozik 15 órától az ETO Park „camping” pályáján.
Szerdán újabb felkészülési mérkőzésen lépett pályára az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata. Együttesünk ezúttal a szlovén másodosztályú NK Nafta gárdáját fogadta, és Farkas Balázs első félidőben szerzett góljával 1-0-ra győzni tudott az esti mérkőzésen.