Pintér Attila túl a 100 bajnokin
A Lombard Pápa ellen a 100. NB I-es mérkőzésén ült az ETO kispadján Pintér Attila - vagyis most Mezőkövesden már a százötödik alkalommal dirigálja az ETO-t. A vezetőedző ennek emlékére kapott egy 100-as mezt, ő a hatodik, aki a győri kispadon eléri ezt a számot. Az azóta eltelt pár mérkőzésen már megelőzte Baróti Lajost és Kovács Imrét, a megszerezhető pontokat bármilyen számítások szerint Szusza Ferencet is, ami pedig a százalékos rangsort illeti: ebben már ő a legjobb. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a hat érintett edző az első 100 mérkőzésén milyen átlagot prudukált: ebben a tekintetben Verebes József és Pintér Attila fej-fej mellett halad - a százas álomhatárnál a Mágust egyedül jelenlegi vezetőedzőnk tudta megközelíteni, mindketten 100 mérkőzésükből 81-81 alkalommal szereztek pontot.