Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek
Három tehetség szerződést hosszabbított

Három tehetség szerződést hosszabbított

"Szeretnénk, ha a saját nevelésű tehetséges játékosok hosszabb távon itt maradnának" - mindezt Sasa Stevanovic sportigazgató mondta székfoglalóján, és azóta már megtette ebbe az irányba az első lépéseket. Elsőként Dudás Ádám szerződésének a meghosszabbításáról számolhattunk be, most pedig három fiatal labdarúgó kötelezte el magát az ETO-hoz. Mindhárman - a képen balról: Illés Dávid, Csató Martin és a jobb szélén Mervó Bence - az NB III-as kerettel készülnek.

Változás az NB III-as programban

Változás az NB III-as programban

Elmarad a Győri ETO FC II szerdai, Öttevény elleni edzőmérkőzése. A felek szeretnék, ha ezt egy későbbi időpontban pótolni tudnák, így nem elképzelhetetlen, hogy a mieink nagypályán visszavághatnak az Alcufer Kupán elszenvedett vereségért. 

Horváth Ferenc a SportKlubon

Horváth Ferenc a SportKlubon

Horváth Ferenc azon kevés NB I-es edzők egyike, akire játékosként is emlékezhetünk. Gondoljunk csak arra, amikor két gólt szerzett az olaszok ellen. A fiatal edző most a tavalyi bajnok Győri ETO FC trénereként bizonyíthat. Nem tagadja, kicsit fél, hiszen nagyok az elvárások, de motiváltabb, mint valaha! - így vezette be "Meztelenül" című műsorában a SportKlub azt a riportot, ami új vezetőedzőnk kinevezése után készített. Most itt is megnézhető:

Simon Kecskeméten készül

Simon Kecskeméten készül

Egy hete már Kecskeméten készül Simon András. A Győri ETO FC U20-as világbajnoki bronzérmes csatárát klubunk az elmúlt időszakban Pápára illetve Szombathelyre is kölcsön adta, és elképzelhető, hogy most ugyanezt a lila-fehérekhez teszi meg. Simon a két klub megállapodásáig a Hírös városban edzhet, és akár pályára is léphet a felkészülési mérkőzésen, ha a kecskeméti szakmai stáb bizalmat szavaz neki - mint ahogyan azt meg is tette már. (Fotó: http://www.kecskemetite.hu )

Lénárt és Varga kupagyőztes Ázsiában

Lénárt és Varga kupagyőztes Ázsiában

Rangos nemzetközi tornán vett részt a szlovák U16-os válogatott. Malajziába utaztak, ahol január 11-e és 25-e között egy 12 csapatos tornán vettek részt. Északi szomszédunk az A csoportba kapott besorolást egy brazil, egy koreai, egy chilei, a török Besiktas és a házigazdák mellett - amelyet mint korábban már hírül adtuk megnyert, így bejutott az elődöntőbe. A szlovák nemzeti csapat szövetségi edzője két ETO játékost is elhívott a két hetes túrára, így Lénárt András és Varga Dezső részese volt a sikernek, Pacsi Bálint tanítványai szinte végig játszottak. És itt még nem volt vége.

Összeállítás Fehér Miklósról a Fókuszban

Összeállítás Fehér Miklósról a Fókuszban

"Ezt nem kell ecsetelni, hogy ez érzelmileg mit jelent..." - mondta Fehér Miklós, az édesapa az RTL Klub Fókusz című műsorának kérdéséré, hogy mit jelentett nekik az, hogy Tarsoly Csaba, klubunk elnöke egy aranyérmet adott át a megemlékezés során. Az országos televízió egyik legnézettebb műsora egy hosszabb riporttal számol be az eseményekről, és feleleveníti azt is, hogy Mikit mennyire szeretik, tisztelik Portugáliában is.

Djordjevic: négy hét pihenő

Djordjevic: négy hét pihenő

Február végéig biztos, hogy nem végezhet intenzív edzéseket Vladimir Djordjevic, akinek egy vizsgálat során bukkantak trombózisra a térdében. A szerb védő a teljes pihenés miatt várhatóan öt-hét napot tölt a kórházban, majd az ellenőrző ultrahang vizsgálatok eredményétől függ, hogy mikor kapcsolódhat be újra az edzésbe. Ha minden rendben lesz, akkor csak négy hetet kell kihagynia. Megtudtuk: ez az eset nem befolyásolja a játékos pályafutását - a gyógyulást követően ugyanúgy sportolhat, mint eddig.

A csoport
Video: Fehér Miklós emléknap

Video: Fehér Miklós emléknap

Megható pillanatok, az érthető szomorúság mellett olykor vidám nevetés. Ez jellemezte a szombati megemlékezésünket Fehér Miklósról, ahol mindenki arra törekedett, hogy a lehetőségekhez képest legyen ez a nap olyan, mint amilyennek Mikit megismertük: mindig mosolygósnak. Az emléknap első három történetet a teljes nyilvánosság előtt zajlott - hiszen bárki gyertyát gyújthatott a Labdarúgó Akadémia bejáratánál, szurkolók is felkereshették az Új Szabadhegyi Köztemetőt, ahol Stark Péter beszéde csalt könnyeket az emberek arcára, és az ETO Park Élményközpontban elkészített kiállítás megnyitóján Tarsoly Csaba őszinte mondatai kaptak olyan elismerést, mint amilyen ámulattal figyeltük Miki portugál karrierjét, azt, hogy hogyan lesz egy szabadhegyi srácból a szemünk láttára vilásztár. Az emléknap második része már zártkörű volt, itt a meghívottak előbb egy filmet nézhettek meg, ami Fehér Miklós pályafutásának sok-sok vidám pillanatát gyűjtötte csokorba, majd egy baráti vacsorán eleveníthették fel az érintettek mindazokat, ami még a filmből kimaradt. A most csatolt videoban az első, a nyilvános rész összefoglalóját tekinthetik meg.

Erőnléti edzőnk: Jordi Illa Solé

Erőnléti edzőnk: Jordi Illa Solé

Négy hónapja él Győrben Jordi Illa Solé, aki eredetileg futsalozni érkezett Magyarországra, de a játékos karrierje mellett már edzősködéssel is foglalkozik. Januárban kapott új feladatot: ő is csatlakozott Horváth Ferenc edzői stábjához.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink