Parketten a válogatott!
Elkészítette az MLSZ Játékvezetői Bizottsága az OTP Bank Liga 20. fordulójának bíróküldését. Eszerint csapatunk székesfehérvári mérkőzését Vad II István vezeti majd. A két oldalvonal menti asszisztens Tóth II Vencel és Kóbor Péter lesz. Vad II István is harmadszor vezet a szezonban nekünk meccset, eddig egy döntetlen (Pécs 1-1) és egy vereség (Kecskemét 0-1) a mérleg, reméjük a hétvégén a győzelem is felkerül a listára.
Kamenár - Svec, Lipták, Lang, Dinjar - Kamber, Pátkai, Kalmár, Strestík - Martinez, Varga. Várhatóan így kezd csapatunk ma délután az MTK ellen. Az együttes tagjai és a szakvezetés természetesen győzelmet vár.
Több helyen is változtatott Garami József a kezdőcsapaton a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésére. A fővárosi klub szakmai igazgatójánk tervei szerint az MTK a Groppioni - Nagy T., Kálnoki Kis, Rodenbücher, Fejes - Batik, Pölöskei, Kanta - Bese, Torghelle, Ladányi összeállításban kezdi a találkozót, a cserék között Hegedüs, Poór, Kelemen, Vass Á., Vass P., Horváth Zs. és Eppel kap helyet. - írja a klub hivatalos honlapja.
Nem csak a mai meccsre, általában jó lenne, ha a mieink szereznék az első gólt. Többek között erről is beszélt Horváth Ferenc, a Győri ETO FC vezetőedzője, aki a Nemzeti Sportnak nyilatkozott. A riportok a keddi lapban olvashattuk.
Budapesten töltötte ma a fél napját két játékosunk: Michal Svec és Lipták Zoltán klubunk jogi képviselőjével Dr. Mikuska Zoltánnal és Tokody Tibor technikai vezetővel az MLSZ Fegyelmi Bizottsága előtt elemezte újra a Ferencváros - Győri ETO FC mérkőzésen történteket. A több, mint 3 órás tárgyalás végén a bizottság úgy döntött, hogy mindkét labdarúgó eltiltását 1-1 mérkőzéssel mérsékli. Mindez azt jelenti, hogy Michal Svec eltiltása lejárt, így ő akár a hétvégi Videoton elleni meccsen már játszhat, míg Lipták Zoltánnak már csak egy meccset kell kihagynia, így ő leghamarabb a Paks ellen léphet pályára az OTP Bank Ligában.
A 2014. március 12-én, szerdán, a 17 óra 30 perckor kezdődő MTK Budapest – GYŐRI ETO FC találkozóra a hatályos jogszabályok szerint csak névre szóló jeggyel lehet belépni a Hidegkuti Nándor Stadionba. A mérkőzésre a helyszínen elővételbennem árulunk jegyeket. Elővételes jegyértékesítés csak az interneten és a jegyirodákban lehetséges. Szurkolóink ma többek között 10:00-tól az ETO Park Élményközpont földszintjén található ETO Shopban vásárolhatják meg jegyeiket a mérkőzésre.
Negyedik mérkőzését vívja az idei Magyar Kupa sorozatban csapatunk - érdekesség, hogy a korábbiakban minden alkalommal 3-3 gól esett a mérkőzéseken. Gyirmóton valamennyi találat ETO játékos nevéhez fűződött, míg a Kaposvár ellen ellenfelünk 1-1 gólja mellett a mi kedvenceink vették be 2-2 alkalommal a hálót. A szerdai MTK meccs előtt most felidézzük ennek a három meccsnek az összefoglalóját.
Két tesztmeccsen Finnország ellen lép pályára a héten Telkiben a magyar U16-os válogatott. Az együttes az előző évet nagyszerű mérleggel zárta, megnyert egy rangos, nyolc csapatos moszkvai nemzetközi tornát is, most egy hosszúra nyúlt téli szünet után játszik ismét felkészülési meccseket. Az együttest ettől az összetartástól kezdve Belvon Attila és Mihalecz István szövetségi edzők készítik fel. Az együttesbe ezúttal két győri kapott meghívót: Tóth Bence és Tóth Dávid - mindketten idén először éppen ma húzhatnak szerelést, ha az edzők is úgy akarják.
Ritkán nyer úgy csapat meccset, ahogy a Pécs nyert Győrben. A Győr szinte minden statisztikai adatban felülmúlta ugyanis a vendégeket. Mindez az Instat rendszer elemzéséből derül ki. A mérkőzés ellentmondásaira az MLSZ Fantasy blogjában is felhívták a figyelmet. Mindez persze az eredményt nem változtatja meg, ugyanakkor akik csak az eredményt látták a meccset nem, azok számára magyarázat, hogyan lehet elveszteni úgy egy meccset, hogy a csapat végig támad és az ellenfél térfelén tartózkodik. ( az elemzés a játékvezetőre nem tér ki, ugyanakkor Puhl Sándor a Harmadik félidőben a visszajátszásoknál megállapította, Kassai Viktor kétszer is kritikus helyzetben az ETO kárára tévedett, a harmadik gól előtt ugyanis a pécsi szabálytalanságot nem fújta le, majd pedig nem adott meg egy büntetőt csapatunk javára) Íme a részletek.