Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek
Ha sikerül sporttörténelmet írhatunk

Ha sikerül sporttörténelmet írhatunk

Nehéz helyzetben várja a visszavágót csapatunk. Az Európa Liga selejtezőjének első mérkőzésén hazai pályán 3-0-ra kikaptunk a svéd Göteborgtól, így aztán a papírforma szerint lényegében eldőlt a továbbjutás, és szinte csodára lenne szükség a bravúrhoz. Szemlátomást így gondolják ezt a svédek is, annyi különbséggel, hogy az ő fejükben meg sem fordul a csoda megestének a lehetősége. Minden azt sugallja, hogy ők már a következő fordulóra figyelnek. Mit lehet ilyen helyzetben tenni - erről beszélgetett Pajor-Gyulai László Horváth Ferenccel, az ETO vezetőedzőjével.

Túl az első göteborgi edzésen

Túl az első göteborgi edzésen

A szerda délutáni pihenést követően Horváth Ferenc vezetőedző és a játékosai videón elemezték az ellenfél játékát, majd a mérkőzés holnapi időpontjában és helyszínén a csapat edzést tartott. Göteborgban egyébként nagyon meleg van, még este is 28 fok körüli a hőmérséklet, gyönyörűen süt a nap, amely kicsit zavarja is majd a játékosokat, mert nagyon élesen süt az egyik oldalról a szemekbe.

Egy Ctrl C, Ctrl V-t erre elfogadnánk

Egy Ctrl C, Ctrl V-t erre elfogadnánk

Tizennyolc mérkőzés óta veretlen az IFK Göteborg - ennyi bajnoki, kupa és nemzetközi tétmérkőzést játszottak a svédek 2014. április 7-e óta. Akkor viszont egy olyan eredmény született, amivel ma este talán mi is kiegyeznénk. A kék-fehérek hazai pályán 3-0-ra kikaptak a Malmötől, egy hasonló mérkőzésen, mint amit az ETO és az IFK vívott Győrben. Vagyis a házigazda amíg kihagyta a legnagyobb ziccereit, addig a vendégcsapat mindent gólra váltott. Akinek kedve van nézze meg a malmöiek elleni összefoglalót, amit nem lenne baj, ha sikerülne ma este lekopírozni.

Lang Ádám visszatérhet a védelembe

Lang Ádám visszatérhet a védelembe

Alapembere Horváth Ferenc együttesének Lang Ádám. A tavasz végén a válogatottban is bemutatkozó középső védő biztos csapattagnak számított a Göteborg elleni hazai találkozón, ám a mérkőzést megelőző este belázasodott, így nem tudta vállalni a játékot. Ma már jól van, el is utazott a visszavágóra, így minden bizonnyal ott lesz a pályán csütörtök este. A védőt a rangado.hu kérdezte még az elutazás előtt.

Sorsoltak a Ligakupában

Sorsoltak a Ligakupában

A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága szerda délelőtt elkészítette a labdarúgó Ligakupa 2014–2015-ös idényének csoportbeosztását. A sorozatban a 16 élvonalbeli és a 16 másodosztályú együttes vesz részt, nyolc négycsapatos csoportra osztva küzdenek meg egymással. Az ETO a D csoportban szerepel majd, ellenfelünk lesz a Honvéd, a Gyirmót és a Csákvár csapata. 

Győztes premier Prágában

Győztes premier Prágában

Győzelemmel kezdtett Prágában a CEE Generali Kupán U19-es csapatunk. Első ellenfelünk az egyik helyi együttes, a Bohemians volt, akik az első félidő utolsó percében vezetéshez jutottak. Az ETO mindent megtett az egyenlítésért, és a 77. percben Szűcs révén ez sikerült is. Ezután méginkább felgyorsultak az események. A 86. percben Bénes László révén már a mieinknél volt az előny, majd a kupa hivatalos facebook oldala szerint a 90. percben két gól is esett - egyet a prágaiak, míg a másikat Nagy szerezte - így az ETO 3-2 arányban nyerni tudott. Amennyiben holnap a Wisla Krakkó csapatát is két vállra fektetik a mieink, akkor Csató Sándor és Preszeller Tamár tanítványai megnyerik a csoportot és készülhetnek az elődöntőre. 

Már Göteborgban az ETO

Már Göteborgban az ETO

Hajnali fél négykor indult el az ETO busza a stadiontól Bécsbe, ahonnan Berlinen keresztül nem sokkal délelőtt érkezett meg a csapat Göteborgba. A külváros egyik csendes parkjában álló szállodában a játékosok elfoglalták a szobájukat, majd a kipakolás után megebédeltek. A délután a pihenésé, a korai kelés miatt erre rá is szorult mindenki. Horváth Ferenc 19 órakor, a csütörtöki mérkőzés időpontjában tart edzést a találkozó helyszínén.

Csató Sándor újra elhozná a kupát

Csató Sándor újra elhozná a kupát

Ma lép pályára - címvédőként - a prágai CEE Generali Kupán a Győri ETO FC u19-es csapata. Csehországba 18 játékossal utazott el a Csató Sándor és Preszeller Tamás irányításával készülő gárda. Az mieink abban bíznak, hogy képesek lesznek arra, hogy megismételjék a tavalyi eredményt.

Indul a góltotó, már lehet tippelni

Indul a góltotó, már lehet tippelni

Ismét útjára indítjuk góltotó játékunkat - az első forduló mérkőzéseire péntek 19 óráig lehet tippelni. Aki játszani szeretne a felső menüsoron a Drukkerkocsma menüpont alatt megtalálja a Góltotó almenüt, itt minden fontos információ olvasható. A tavalyi év legjobbjainak az augusztus 3-i Honvéd elleni mérkőzésünk szünetében adjuk át a megérdemelt nyereményeket. Jó tippelést kívánunk mindenkinek!

Elindult a csapat Göteborgba

Elindult a csapat Göteborgba

Ma hajnalban Bécsből - berlini átszállással - elindult a Győri ETO FC Svédországba, hogy megpróbálja története egyik legnagyobb bravúrját elérni, nevezetesen ledolgozni a hazai pályán összeszedett három gólos hátrányát, és megpróbálni kiharcolni a harmadik fordulóba jutást. Ha lehet tovább nőttek a gondok, hiszen az eredetileg húsz fős játékoskeret az indulásra tizennyolcra csökkent, vírusos betegség miatt nem tarthatott a csapattal sem Marko Dinjar, sem Nikola Trajkovic, így lassan ott tartunk, hogy a kezdőcsapatot nem az edzők, hanem az orvosok állítják össze. A múltkori meccsen megsérült Djordje Kamber és Michal Svec úgy tűnik vállalni tudja a játékot, Marián Had viszont biztos, hogy nem, így ő is itthon maradt.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink