Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek
Pontszámban beérhetnénk a Videotont

Pontszámban beérhetnénk a Videotont

Kezd összeállni újra az az ETO, amit Horváth Ferenc látni szeretne. Kalmár Zsolt ugyan Lipcsébe távozott, de Lang Ádám meggyógyult, Lipták Zoltán is egészséges, így a Göteborg elleni első tétmérkőzéshez képest már csak Marek Strestík hiányzik a tavalyi alapcsapatból. Priskin Tamás leigazolásával ráadásul egy régóta várt gólerős center tért vissza Győrbe, amely a Honvéd ellen az idény első bajnoki győzelmét is megszerezte. A vezetőedző bizakodóan várja a holnapi összecsaást, és valószínű nem változtat a múlheti kezdőn, vagyis a Kocic - Wolfe, Lang, Lipták, Völgyi - Kamber, Pátkai, Koltai - Varga, Priskin, Rudolf tizenegy kezd majd. 

Az első infók a szurkolói kártyáról

Az első infók a szurkolói kártyáról

Szeptember 15-től már csak futballkártyával rendelkezők tudnak majd belépőt váltani a válogatott, az NB I-es és Magyar Kupa-mérkőzésekre. A határidőig a kártyák kiváltása ingyenes, szeptember 15-e után pedig a klubok saját maguk határozzák meg, hogy milyen összeg ellenében készítik el. Röviden így lehet összefoglalni annak az értekezletetnek a mondanivalóját, amelyen az MLSZ a klubok sajtófőnökeit tájékoztatta arról, hogy milyen lépéseket érdemes tenni azért, hogy a szurkolók a lehető leggyorsabban és legegyszerűbben juthassanak hozzá a belépőkhöz és a kártyákhoz. 

Tóth Dávid az U17-es válogatottban

Tóth Dávid az U17-es válogatottban

Az U16-os válogatottság után az új szezonban az U17-es válogatottba is meghívták Tóth Dávidot, az ETO védőjét. A fiatal labdarúgó a Telkiben rendezett minitornán vehetett részt, ahol a magyar válogatott eddigi mindkét meccsét 1-0-ra megnyerte - Írországot és Szerbiát győzte le a csapat - ezzel a szombati, Málta elleni találkozótól függetlenül tornagyőztes lett.

Mostanában nyerni járunk Fehérvárra

Mostanában nyerni járunk Fehérvárra

Ha az elmúlt két szezon emlékezetes bajnoki- és kupameccseit összesítjük, az elsők között jutnak mindig eszünkbe a fehérvári diadalok. A legutóbbi két évben volt belőle bőven, hiszen még gólt sem kaptunk a 270 perc során. A bajnoki címet hozó idényben előbb Koltai góljával nyertünk majd a Magyar Kupa elődöntőjében 2-0-ra diadalmaskodtunk a Videoton stadionjában - a legutóbbi szezonban pedig Horváth Ferenc vezetésével az első bajnoki győzelemnek tapsolhatott a győri közönség. Érdekesség, hogy akkor is a szezon harmadik találkozója volt. A holnapi rangad előtt gondolom sokan szívesen újranézik, ennek a három összecsapásnak az összefoglalóját.

Völgyi Dániel is utazhat a válogatotthoz

Völgyi Dániel is utazhat a válogatotthoz

Hétfőtől ismét összetartása lesz a magyar labdarúgó válogatottnak, ide Pintér Attila szövetségi kapitány már kiküldte a meghívókat. A korábbiakhoz hasonlóan ismét hat játékosunkra számít egykori edzőnk - és lesz újonc is közöttük. Völgyi Dániel ugyanis a téli alapozás során hosszabb ideig sérült volt, így akkor nem küldhetett neki a kapitány meghívót, most viszont megtette, így a balhátvéd is uatzhat Telkibe. Rajta kívül a már állandó kerettagnak számító Lipták Zoltán, Lang Ádám, Varga Roland és Rudolf Gergely is meghívót kapott, és először utazhat ETO játékosként az összetartásra Priskin Tamás is. A korábbi válogatottak közül Pátkai Máté és Koltai Tamás ezúttal nem kapott meghívást.

Itt az Audi Hungaria ETO kupa programja

Itt az Audi Hungaria ETO kupa programja

Véglegessé vált a csoportbeosztás és a program az Audi Hungaria ETO U16 nemzetközi labdarúgó kupára. A nyolc csapat két négy fős csoportban körmérkőzést játszik, majd ezután következnek a helyosztók.

A jövő Kalmárjai szerződést hosszabbítottak

A jövő Kalmárjai szerződést hosszabbítottak

Három-három évvel meghosszabbították szerződésüket több korosztályból is olyan tehetséges labdarúgók, akik nagy értékei lehetnek az ETO-nak. Mondhatjuk, akár a jövő "Kalmárjai", akik közül reméljük sokan hasonló karriert futhatnak be, mint a tehetséges középpályás. Hat saját nevelésű labdarúgónk - a képen Szabó Levente, akire a szurkolók a tavalyi Audi Kupáról is emlékezhetnek, hiszen a csapat legfiatabb tagjaként győztes gólt lőtt a Benfica elleni bronzmérkőzésen - Pécsről került Győrbe az U16-os válogatott középpályása, Takács Martin, aki ugyancsak 2017 nyaráig kötelezte el magát egyesületünkhöz. A két említett játékos mellett Androsch André, Demeter Nándor, Fodor Dániel, Kiliti Róbert és Kovács Krisztián kötelezte el magát az ETO mellett újabb 3 esztendőre.

Negyvenhetedszer Székesfehérváron

Negyvenhetedszer Székesfehérváron

Kilencvennegyedszer találkozik a labdarúgó NB I-ben a Győri ETO FC és a Videoton - Székesfehérvárott ez lesz a 47. mérkőzés. A mérleg mindenütt a hazaiak felé billen, összesítésben azonban az ETO vezet - nyolc alkalommal többször nyertek a mieink, mint aktuális ellenfelünk. 

Iványi Zoltán vezeti a szombati meccset

Iványi Zoltán vezeti a szombati meccset

Az MLSZ Játékvezetői Bizottsága kijelölte a hétvégi forduló sípmestereit. Eszerint az OTP Bank Liga 3. fordulójában Iványi Zoltán vezeti majd a Videoton elleni mérkőzésünket. Tavaly a Mezőkövesd - Győri ETO FC (3-0), a Győri ETO FC - Haladás (2-1), a  Lombard Pápa - Győri ETO FC (1-2) és a Győri ETO FC - Bp. Honvéd (4-2) találkozókon bíráskodott a játékvezető, vagyis eddig mindig több gól esett a találkozón, ha őt jelölte a szövetség. 

Völgyi passzai vasárnap is sokat értek

Völgyi passzai vasárnap is sokat értek

Vetélytársa is jól teljesített, de kivárta a sorát. Most újra ott van a csapat húzóemberei között Völgyi Dániel, aki tulajdonképpen két gólpasszt is adott vasárnap - bár Priskin Tamás csak az egyiket váltotta gólra. A balhátvéd a rangado.hu-nak nyilatkozott a meccsről.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink