Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek
Kezdődik a Magyar Kupa szezon

Kezdődik a Magyar Kupa szezon

Szerda este csapatunk számára is megkezdődik a Magyar Kupa sorozata. A mieinknek az elmúlt időszakban nyolcszor skerült a döntőbe jutniuk, és négyszer el is hódítottuk a serleget. 

Vége lehetne a kifelé pattanós időszaknak

Vége lehetne a kifelé pattanós időszaknak

Ennél azért többre, s jobbra számítottak a győriek, ám téved, aki azt gondolja, hogy a vezetőség vészharangokat kongat! - olvasható a mai Nemzeti Sportban. Két vereség és egy pápai döntetlen után azzal érvel, a társaság játékát cseppet sem érheti kritika. Ország-világ láthatta, láthatja, jól futballozik az ETO, a helyzeteit ugyanakkor rendre kihagyja. A napilapnak Sasa Stevanovic sportigazgató nyilatkozott.

Itt a Liga Kupa időrendje

Itt a Liga Kupa időrendje

Elkészült a Liga Kupa D csoportjának időrendje. A legtöbb mérkőzésünk kedden az esti órában lesz majd. A csoportból az első két helyezett jut be a nyolcaddöntőbe. A 32 csapat nyolc, egyenként 4-4 fős csoportban körmérkőzést játszik. Minden négyesben 2-2 NB I-es és NB II-es együttes kapott besorolást.

Szerdán Sopronban kupameccs lesz

Szerdán Sopronban kupameccs lesz

Szerdán 19 órakor Sopronban az SVSE otthonában lép pályára csapatunk a labdarúgó Magyar Kupa 1. fordulójában. Ellenfelünktől kapott tájékoztatás szerint a stadion jegypénztárai 1 órával a mérkőzés kezdete előtt nyitnak majd, így 18 órától lehet jegyet venni. A belépő 1.000 Ft-ba kerül. A továbbjutás ebben a fordulóban egy mérkőzésen dől el, így ha nincs döntés a rendes játékidőben, akkor hosszabbítás illetve 11-es rúgások következnek.

UP bajnokság, 2. forduló

UP bajnokság, 2. forduló

Minden korosztályban elindult a bajnokság a hétvégén csapataink számára, így azok, akiknek az első forduló találkozját elhalasztották, most már ők is pályára léptek. A "kicsik" fölényes győzelme mellé az idősebbek inkább tanulságos, mint eredményes neccsekkel hívták fel magukra a figyelmet.

TÖBBSZÖRÖS GÓLKIRÁLYNŐVEL ERŐSÍTETTÜNK
BEMUTATJUK FOGL KATIT
Edzőtáborban az országos futsal játékvezetői keret
Video: nem volt gól Pápán

Video: nem volt gól Pápán

Három és fél év után nem tudott két egymást követő meccsen betalálni csapatunk. Akkor a Vasas (o) elleni 0-1-et az MTK (i) elleni 0-0 követte - majd legyőztük 1-0-ra a Ferencvárost (o). Most ismét hazai egy gólos vereség majd idegenbeli gól nélküli döntetlen hozta ezt a 180 percet, így csak reméljük, hogy a sorminta, bármilyen győzelemmel is de a jövő hétvégén folytatódik. Hogy milyen helyzetek maradtak ki, azt megnézhetik összefoglalónkban - a nézők 52 bajnoki meccs után maradtak ismét gól nélkül ETO meccsen. (Fotó: Nemzeti Sport)

A pápaiak elégedettek az egy ponttal

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink