Évek óta nem sikerül Zalaegerszegen nyerni női csapatunknak, most azt hittük, megtörik a jég. De nem ez történt, az eddig veretlen női csapatunk nem tudott gólt szerezni, így kikapott legnagyobb riválisától. Mindez azt jelenti, hogy a mieink lépéshátrányba kerültek - persze nem ledolgozhatatlan hátrányba a ZTE csapatával szemben.
Egy nappal a magyar válogatott bukaresti fellépése előtt - kihasználva a szünetet a bajnokságban - nemzetközi felkészülési mérkőzést játszik egymás ellen a Győri ETO FC és a Dunaszerdahely csapata. A találkozóról a napokban tárgyalt klubunk és a DAC vezetősége, mindkét fél szeretné még szorosabbra fűzni az együttműködést. Az október 10-i, pénteki találkozó 19 órakor kezdődik majd Dunaszerdahelyen.
Ritkán látott eredményes hétvégét produkáltak fiú utánpótlás csapataink. Az országos bajnokságban szereplő mind a hat együttes győztesen hagyta el a pályát - itthon is és idegenben is. Az U21-ben Bénes László mesterhármast ért el, az U18 első győzelmét aratta az idényben, az U17 kiütéssel nyert, az U16 szoros meccsen diadalmaskodott - mindannyiak az Újpest ellen - míg az U14 és az U15 Zalaegerszegről hozta el a bajnoki pontokat. Ezen a hétvégén is pkiválóan játszott a győri Fekete István Iskola tanulója, Pócsik Botond, aki nem kevesebb, mint 4 alkalommal is feliratkozott a góllövők közé.
Nem kevesebb, mint hat Bence nevű játékos lépett pályára a hétvégi győri NB III-as mérkőzésen. Eleinte úgy tűnt, hogy közülük Mervó lesz a főszereplő, de kimaradtak a helyzetei. Ezután a rákosmenti Horváth lőtt bombagólt, majd Lenzsért kiállította a játékvezető. 0-1 után Törőcsik kétszer is bevette az ellenfél kapuját, a csereként beálló Szabó és Nácsa viszont a túlodlan csak helyzetig jutott. Így nyerte 3-0-ra a Rákosmente a Bencék csatáját, amelynek összefoglalójából az is kiderül: miért adtuk azt a címet a korábbi tudósításunknak, hogy ilyen nincs és mégi van. Hát ezért...
Jó hangulatú mérkőzést vívott szombaton Petőházán az ETO Öregfiúk csapata, ahol sok helyzetet alakítorr ki mind a két együttes, és végük 1-1-es döntetlennel zárult az összecsapás. A mieink gólját Kövecses Tamás szezete. A találkozót a település egész napos programsorozatának egyik kiemelt eseményeként rendezték meg, ahol többszázan nézték végig és ünnepelték a helyi és a győri kedvenceket. (fotó: www.magyarfutball.hu )
Kűzdelmes mérkőzést láttak az edzők, ahol peches körülmények között vesztette el az ETO a győzelmet. A két vezetőedző a találkozót követően az újságírókkal is megosztotta véleményét.
Balszerencsés vereséget szenvedett csapatunk az OTP Bank Liga 9. fordulójában, ahol a tabella második helyén álló MTK érkezett Győrbe. Az első órára inkább a kűzdelem volt jellemző, Rudolf volt a legveszélyesebb játékosunk, de jóval kevesebb volt a lehetőség, mint máskor, a mi kapunk előtt pedig magabiztosak voltunk. Az 58. percben aztán egy nagyszerű kiugratással Strestík rázta le a védőjét, majd szépen kilőtte a hosszú sarkot. A folytatásban már levegőben lógott a második gólunk - és tulajdonképpen meg is szerezteük. Egy MTK szögletnél a labda Strestík fejére pattant, onnan pedig behullot a saját kapunkba. Az öngól után megpróbálta ismét megszerezni a vezetést az ETO, de egy kontra végén Hrepka lőtt ziccerből a hálónkba, így a megérdemelt győzelem helyett pont nélkül maradt a csapat a fordulóban.
Ma hosszabb beharangozót írt a Nemzeti Sport a mérkőzés előtt. A riportalany ezúttal Lipták Zoltán volt, Galambos Dániel, az NSO újságírója pedig elsősorban a Torghellével való párharc iránt érdeklődött.