Győri siker a fehérváriak ellen
Négy idegenbeli győztes meccs után megszerezte első hazai győzelmét az U15-ös nagypályás bajnokságban a lánycsapatunk. Süle János tanítványai a fehérváriakat győzték le.
Négy idegenbeli győztes meccs után megszerezte első hazai győzelmét az U15-ös nagypályás bajnokságban a lánycsapatunk. Süle János tanítványai a fehérváriakat győzték le.
A hétvégén csak a 15 évnél fiatalabb csapataink játszottak bajnoki mérkőzést. A fiúknál ezúttal nem volt győztes meccsünk.
Sikeres műtéten van túl Marek Strestík. A cseh csatárt hazájában, Zlin városában operálta meg hazája nemzeti jérkorong válogatottjának sportorvosa. Játékosunknak a vállával voltak gondok, s miután a hokisoknál ez gyakori sérülés, így érthető, hogy egy specialista végezte el a műtétet. Játékosunkat vállizületi sérülése maitt még a Diósgyőr elleni mérkőzésen az első félidőben kellett lecserélni, és az első orvosi vizsgálatok azonnal megállapították: az operáció elkerülhetetlen. A játékost telefonon értük utol brünni otthonában.
U19-es válogatottunk Dunaújvárosban, a szlovákok ellen játszotta le utolsó Európa-bajnoki selejtező mérkőzését. A vendégek magabiztos győzelmet arattak, és hibátlan teljesítménnyel nyerték a csoportot, a mieink búcsúztak a sorozattól. Északi szomszédunk kontratámadásai életveszélyesek voltak, az ETO kapusa, Horváth Dániel több esetben is abszolút ziccerben mutatott be hatalmas bravúrt. 66. percben azonban már a kapusunk sem segíthetett, a szlovák együttes Győrben futballozó középpályása, Bénes László (az MLST fotóján természetesen a kék mezben) lőtt szép gólt - a 16-os jobb sarkától csavart a jobb felső sarokba. Így lett 0-2 magyar szempontból azon a meccsen, ahol belső védőink közül Nagy Ádám játszott, míg Lenzsér Bence kisebb sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot.
Ismét meghosszabbítota a a Magyar labdarúgó Szövetség a klubkártya regisztrációjának a támogatását, így ebben az évben egészen december 31-ig díjmenetsen kiválthatják szurkolóink az ETO kártyát is. A szurkolói kártyát kiváltani személyese, az ETO Park Élményközpontban található ETO Shopban a pénztárnál lehet, jellemzően várakozási idő nélkül 3-4 perc alatt elkészül a jegyvásárláshoz szükséges kártya. Javasoljuk bérleteseinknek is, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel, hiszen jövő nyáron, amikor meg szeretnék majd újítani a bérletüket, akkor szükség lesz rá.
Először hívta be a válogatott keretbe Lang Ádámot Dárdai Pál, és belső védőnkben nem kellett csalódnia a kapitánynak: az ETO kulcsembere végig magabiztosan, hiba nélkül játszott és a többiekhez hasonlóan ő is jó teljesítményt nyújtott. Lang Ádám volt egyébként a legfiatabb játékos ezúttal a pályán lévő magyar játékosok közül. A keret másik győri tagja, Priskin Tamás ezúttal nem jutott szóhoz.