Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek
NBII: Hazai szezonzáró

NBII: Hazai szezonzáró

A hétvégén már az év utolsó bajnoki mérkőzésén lép pályára a Győri ETO FC NBII-es gárdája, a srácok vasárnap 13.30-tól a két meccse nyeretlen Budapest Honvéd második csapatát fogadják hazai pályán. A fővárosi gárda három-három győzelem és döntetlen, valamint hét vereség után, a zöld-fehérektől 5 ponttal lemaradva a 12. helyről várja a 15. fordulót. A két együttes még nem találkozott egymással a másodosztályban, utoljára három éve játszott a Honvéd ellen az ETO árnyékcsapata, azóta azonban teljesen kicserélődött a győri keret is, így az őszi szezonzárón különösen izgalmas mérkőzésre számíthatnak a kilátogatók.

Félidőnként egy gól

Félidőnként egy gól

Lejátszotta utolsó előtti törökországi felkészülési mérkőzését a Győri ETO FC felnőtt kerete. Pintér Attila két sorral állt ki a cseh élvonalban szereplő, Mlada Boleslav együttese ellen. A hajtósabb első félidőben Koltai gólpasszából, Babic fejesével a tiszta zöldben pályára lépő győriek szerezték meg a vezetést, csak a második félidő közepén sikerült kiegyenlíteni az ellenfélnek. A jó iramú küzdős találkozó így egy-egyes döntetlennel zárult.

„Ajándékban” reménykedik

„Ajándékban” reménykedik

Az új igazolások közül a leghosszabb időt Nicolas Ceolin töltötte a pályán a tavaszi fordulókban, a Vasas elleni bemutatkozását követően, idegenben a DVTK stadionjában is csereként játszott, legutóbb pedig a Honvéd elleni fordulóban kapott egy félidőnyi lehetőséget. A brazil támadó már beilleszkedett zöld-fehér csapatába, és egyre jobb játékra, eredményekre vágyik.

Európa Ligás „nyaralás”

Európa Ligás „nyaralás”

Bár az év végeztével ismét bronzérem lógott a nyakában, az ETO junior-világbajnoki harmadik helyezett középpályása számára nem a legjobban ért véget a szezon. Kiss Máté kilenc alkalommal lépett pályára a bajnokságban, de sérülése miatt az utolsó fordulókról teljesen le kellett mondania.

Kis felvezetők

Kis felvezetők

Alig ért véget a múlt heti, máris új tábor kezdődött klubunk falai között, ezúttal Cs.Kovács László vezetésével a 2003-2004-es futballpalánták töltik a hetet az ETO Parkban. A napi két edzés és más érdekes programok mellett ez a korcsoport is kiérdemelt, hogy komoly feladathoz jusson a ma esti EL mérkőzésen. Az apróságok fogják ugyanis bevezetni a két csapatot a harmadik forduló hazai mérkőzésére. Arról, hogy küllemben is a nagyokhoz méltóan léphessenek pályára az ETO reménységei a felnőtt csapat gondoskodott. Pintér Attila segítségével ma délben Sasa Stevanovic, Tokody Tibor, Koltai Tamás és Kiss Máté adta át az első csapat által vásárolt névre szóló Puma mezeket az új generációnak.

Fél éve Győrben

Fél éve Győrben

Kereken fél éve csatlakozott a Győri ETO FC felnőtt csapatához Rati Aleksidze, a 30 éves grúz csatár azóta sok szép góllal, és szűnni nem akaró lelkesedéssel örvendezteti meg a közönséget. Az első bajnoki fordulóban sem sokon múlt, hogy Alex betaláljon Balajcza kapujába, vasárnap azonban nem járt sikerrel…

Forduló nyitó

Forduló nyitó

A hétvégi forduló nyitómérkőzésére készül a Győri ETO FC felnőtt kerete, a srácok a zalaegerszegi csapat ellen lépnek pályára holnap este. A kezdő tizenegyben valószínűleg most is helyet kap a jobb oldali és belső védő poszton is bevethető Valentin Babic, akire sérülése miatt az első öt fordulóban nem számíthatott a szakmai stáb, amióta azonban visszatért egy percet sem mulasztott el egyik sorozatban sem…

Ligakupa, 8. forduló: ZTE – Győri ETO FC		1 –

Ligakupa, 8. forduló: ZTE – Győri ETO FC 1 –

Zalaegerszegre látogatott csapatunk a sorozat mai fordulójában. A mérkőzésen jó iramban játszottak a fiúk, sorra alakították ki a helyzeteket, de gólt nem sikerült elérniük. A hazaiak egy jól eltalált lövéssel vezetést szereztek a második játékrészben és ezt meg is tartották a lefújásig, így 1-0-s végeredménnyel ért véget a találkozó.

Ütős-vágós mérkőzés

Ütős-vágós mérkőzés

A közös ebédet követően szállt ismét buszra a zöld-fehér együttes, a szállodától mindössze tízpercre lévő pályán már melegített a Mlada Boleslav kerete. Az eső most sem kímélte a futballistákat, hiszen a délutáni kilencven perc alatt szinte végig hullott az égi „áldás”, szerencsére most ez nem hátráltatta a játékot. A második félidő során a Tokody Tibor irányította csapat igazi futballidőben játszhatta le a mérkőzést, a 29 éves játékos eddıg mınd az öt beleki meccsen focizott. Tokyékra holnap ismét két edzés vár, utolsó kinti felkészülési mérkőzésükön csütörtökön déltől lépnek majd pályára.

Az utolsó öt forduló

Az utolsó öt forduló

Az MLSZ versenybizottsága tegnap hozott határozatot a Soproni Liga utolsó, májusi fordulóinak pontos időpontjával kapcsolatosan. Ami alapján kiderült, hogy az izgalmasnak ígérkező Győri ETO FC – FTC összecsapásra május 4-én, kedden 20.00 órakor a Sport TV kamerái előtt kerül majd sor. A televíziós társaság műsorára tűzte a Debrecen és a Videoton elleni utolsó két bajnoki mérkőzésünket is.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink