Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek
Gólja győzelmet ért

Gólja győzelmet ért

Sánta Attila áprilisban debütált az NBI-ben, azóta háromszor csereként, egyszer pedig kezdőként játszott a Soproni Ligában. A 20 éves baloldali középpályás eközben alapemberré vált a Ligakupa sorozatban, ahol tegnap már a harmadik, 15 méterről lőtt parádés gólját szerezte meg, ami ráadásul győzelmet ért az ETO számára a szezon első tétmérkőzésén.

Év végéig betáblázva

Év végéig betáblázva

Az MLSZ Versenybizottsága a mai ülésén elkészítette a Soproni Liga idei mérkőzéseinek pontos menetrendjét. Az ETO a 8. fordulót követően egyetlen egyszer, a Kaposvár ellen itthon lép úgy pályára, hogy kilencven percet valamelyik tévé csatorna nem közvetíti, az év utolsó bajnoki meccsére november 14., szombaton Székesfehérváron kerül majd sor.

Nem pihenhet mindenki

Nem pihenhet mindenki

A magyar válogatott szombat esti belga szereplése miatt, nem most hétvégén kerül megrendezésre az ősz utolsó bajnoki találkozója. A felnőtt csapat ezért két pihenő napot kapott a héten, de most is akad, akinek nem jut ideje a lazításra. Az eddig kevesebb játéklehetőséghez jutók labdarúgók az NBII-es keret tréningjein vettek részt, és a válogatottnál is készül(t) három játékos. Arsene Copa hétfőn este utazott el hazája fővárosába, a gaboni csatár a hétvégén a Togo elleni mérkőzésen léphet pályára. Sérülése ellenére elutazott Észtországba Tarmo Kink, barátságos mérkőzés keretei között csapata szombaton Albániát fogadja. Az ETO házi gólkirálya vasárnap érkezik vissza Magyarországra. A litván válogatottra nem vár mérkőzés a napokban, így a vasárnapi gólja után Linas Pilibaitis nyugodtan kikapcsolódhat. Sajnos Zámbó Bence is pihenőre kényszerül, az U21-es magyar válogatottal készülő játékos tegnap hazautazott a telki edzőtáborból.

Győzött a rutin, esős vereség

Győzött a rutin, esős vereség

A hatalmas eső miatt nehéz talajú pályán játszotta le ma délutáni mérkőzését a Győri ETO FC „fiatalabb” csapata a kizárólag egykori utánpótlás válogatottakat és hat felnőtt válogatott is felsorakoztató szlovén együttes futballistáival. A jóval rutinosabb játékosokból álló gárda kispadján az a Bojan Prasnikar ült, aki közel két évig az Energie Cottbus csapatánál dirigált. A győri srácok azonban méltó ellenfélnek bizonyultak, nagy küzdelem folyt a pályán, mindkét oldalon bőven akadtak lehetőségek, végül azonban Sharashenidze gólja nem volt elegendő és 2-1 arányban arattak győzelmet tapasztalt kihívóink.

U17: Három pont Zalaegerszegről

U17: Három pont Zalaegerszegről

Csütörtökön délután játszották le az U17-es korosztályban a bajnoki 20. fordulót, Tuifel Péter gárdája Zalaegerszegen lépett pályára. Az idegenbeli mérkőzésen a tavasz eddigi legjobb játékával, két szép gólt rúgva megérdemelt győzelmet aratott ’93-as korosztályunk.

300 rendőr az ETO Parkban

300 rendőr az ETO Parkban

Ismét rendőri megszállás alá került az ETO Park, csak most nem a biztonságra, sokkal inkább a futballra koncentráltak a szervek. Ugyan minden évben megrendezik egymásközti foci bajnokságukat, de klubunk első ízben adott otthont a „2010-évi Rendőr Országos Kispályás Labdarúgó Bajnokságnak”. A 23 csapatba tömörült több mint 300 rendőr a műfüves pályánkon harcolt az elsőbbségért, amit most messze elkerülték a garázdák és a gyorshajtók…

Jegyek elővételben!

Jegyek elővételben!

Csütörtökön 20.30-tól lép újra pályára felnőtt csapatunk, az EL harmadik körében ezúttal a Montpellier lesz az ellenfél. A nagy érdeklődésre való tekintettel most is a jegyek elővételét tanácsoljuk szurkolóinknak! Belépőket az interneten keresztül, vagy az ETO Park Szurkolói boltjában, a Ziccer Sport Bartók Béla úti üzletében, a Tourinform irodában válthatnak már most az érdeklődők.

Soproni Liga 1. forduló

Soproni Liga 1. forduló

A hétvégén újra elrajtol a Soproni Liga, ezzel megkezdődik a 2009/2010-es labdarúgó szezon. A Győri ETO FC csapata hazai pályán, az Újpest ellen, vasárnap 17.30-tól játssza le nyitányát. Az első zöld-fehér bajnoki mérkőzésre az MLSZ Arany Tamás játékvezetőt jelölte ki, asszisztensei Viszokai László, és Huszár Balázs, lesznek, a kilencven perc ellenőre Huták Antal. Az élvonalban 15 éve tevékenykedő, 42 éves sípmester utoljára a májusban bepótolt 16. fordulóban vezetett ETO meccset, a Haladás elleni hazai presztízscsata 3-3-as döntetlennel zárult

U18: Pont nélkül

U18: Pont nélkül

Az ötödik fordulóban a Haladás csapatával tartott erőfelmérőt Horváth Tamás ’92-es kerete. A győri srácok nem remekeltek a hazai pályán, így a vendég szombathelyiek megérdemelt győzelmet arattak.

U17: Siker a rangadón

U17: Siker a rangadón

A 9. fordulóban elmaradt mérkőzését pótolta be ma kora délután Tuifel Péter csapata. A srácok a hétvégi soproni fiaskó után a nagy vetélytárs Puskás Akadémia gárdáját fogadták hazai pályán. A rendkívül szervezett fehérvári együttes ellen jó játékkal, szép támadásokat vezetve már az első félidőben előnyt szerzett az ETO, a második negyvenöt percben pedig még két góllal döntötték el a rangadó végeredményét. Ezzel a győzelemmel a ’93-as csapat remélhetőleg újra magára talál, és szombaton a Békéscsaba UFC ellen eredményesen fejezik be az őszi szezont.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink