Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek
3-0-s gólkülönbség!

3-0-s gólkülönbség!

Az UEFA hivatalos honlapja néhány perce röpítette világgá, hogy az FK Atyrau – Győri ETO FC 0-2-re végződött Európa Liga találkozón a hazaiak ötös számú játékosa, Gradinir Crnogorac jogosulatlanul szerepelt, ezért az első mérkőzés eredményét törölték és 3-0-s gólkülönbséggel igazolták azt az ETO javára.

Még nincs bérleted?!

Még nincs bérleted?!

Ma reggeltõl kezdte meg a Gyõri ETO FC a 2009/2010-es szezonra bérletei árusítását, múlt héten ugyanis még csak a tavalyi bérletesek számára nyújtott lehetõséget a klub belépõjük meghosszabbítására. Folyamatosan érkeznek a szurkolók, fogynak a kártyák, amelyek az NBI-es, NBII-es, Magyar Kupa és Ligakupa mérkõzéseken túl a Duna Takarék ETO futsal club hazai mérkõzéseire is érvényesek lesznek. A bérletek a héten mindennap 10.00-tól 18.00 óráig az ETO klubházában vásárolhatóak meg.

NBII: Ketteskék egymás közt

NBII: Ketteskék egymás közt

A ZTE második sora érkezik Győrbe az ETO árnyékcsapatához, vasárnap délután 16.30-tól a kemping pályán kerül megrendezésre az NBII 6. fordulója. A zalaegerszegi vendégek eddig nyeretlenül, egy verség és három döntetlen mérleggel a Nyugati-csoport tabellájának 13. helyén, három ponttal a zöld-fehérek mögött állnak. A tavaly keményebben kezdő, szintén újonc kék-fehérekkel utoljára április elején tartott erőfelmérőt Klement István és Galambos Zoltán kerete, akkor Sánta és Csermelyi góljával magabiztos győri siker született hazai pályán, remélhetőleg most sem lesz ez másként…

NBII: Irány Gyirmót!

NBII: Irány Gyirmót!

Az ETO NBII-es csapata sem lesz kedvezőbb helyzetben a felnőtt keretnél, hiszen ők is a tavalyi bajnokkal játszanak a hétvégén, ráadásul idegenben. Szombaton 17.00 órakor a 14. fordulóban a Gyirmót – Győri ETO FC rangadóra kerül sor. Az idén is remekelő vendéglátók kilenc pontos előnnyel most is a tabella éléről várják a fordulót, a veretlen csapat 11 győzelem mellett mindössze egy döntetlent gyűjtött be még augusztusban, Barcson. Gólarányban is élen állnak Kiprich József kék-sárgái. Nem lesz könnyű meccse tehát Klement István csapatának, már csak azért sem mert több hiányzó is nehezíti a zöld-fehérek dolgát, Ato múlt heti kiállítása miatt eltiltott, Csermelyi, Domonyik, Póti és Planéta pedig továbbra is sérültek.

Kilencet rámoltak be…

Kilencet rámoltak be…

Tegnap játszott felkészülési mérkőzést NBII-es csapatunk a szlovák harmadosztályú Plavetcki gárdája ellen. A délutáni mérkőzésen magabiztos játékot bemutatva fölényes győzelmet arattak Klement István és Galambos Zoltán tanítványai. A árnyékcsapat következő edzőmérkőzésére szombaton 11 órakor kerül sor, amikor az osztrák Wallern együttesét fogadják hazai pályán.

Két középpályás kiesett

Két középpályás kiesett

Felnőtt csapatunk heti programja a héten is a megszokott rend szerint bonyolódott. Kedden és szerdán duplán edzettek a fiúk, tegnap délelőtt a gyorsaságé, délután pedig a taktikáé volt a főszerep, ma viszont már a regenerációra koncentrálódtak az energiák. Két sérült középpályásunk számára azonban most nem elég az egynapos pihenő. Gjorgji Mojsov bal combjában történt kisebb szakadás miatt még legalább egy hét pihenőre szorul, de nem sokkal biztatóbb a meghúzódott Józsi Gyuri állapota sem. Az alapembernek számító játékos a múlt heti mágneses, fizioterápiás és injekciós kezelések után tegnap újabb kontroll ultrahangos vizsgálaton vett részt, ahol kiderült szombaton még biztosan nem léphet pályára. Gyuri így továbbra is Végh Barnabás segítségével, valamint úszással készül arra, hogy jövő héten csatlakozhasson a többiekhez.

Százból négy

Százból négy

A magyar labdarúgás jelentős jubileumához érkezett idén, ugyanis centenáriumát ünnepli a magyar sport legrégebbi kupaküzdelme, a Magyar Kupa sorozat. A száz évre emlékezve kedden tartott ünnepséget az MLSZ, amelyre meghívót kapott az eddigi tizenhét klub, így a Győri ETO FC képviselője is. A tegnapi rendezvényen klubunk technikai vezetője, Lencse Gyula vette át az elegáns emlékplakettet melyen a serleg elhódításának mind a négy dátuma – 1965, 1966, 1967, 1979 – is szerepel, klubunk ötödik a győzelmek számát tekintve. Az ünnepség a mai MK döntőn is folytatódik majd, a Puskás Ferenc Stadionban megrendezésre kerülő találkozó előtt köszöntik az elmúlt évek kupagyőztes csapatainak egy-egy jeles képviselőjét. A győri nyertesek közül a TV kamerák előtt köszöntik a háromszoros kupagyőztes Keglovich Lászlót és Szániel Jánost, a két elsőséggel büszkélkedő Palotai Károlyt, és a 78/79-es győztesekhez tartozó Glázer Róbertet, akik természetesen érmeiket is elvitték a kiállítással megtoldott nagyszabású jubileum színhelyére.

Továbbjutás az Atyrau ellen…

Továbbjutás az Atyrau ellen…

Három-nullás előnnyel vágott neki együttesünk az Atyrau elleni EL visszavágónak, majd két itthon lőtt góllal magabiztosan 5-0-s összesítéssel jutott tovább. Az első félidő játéka kiegyenlítettebb volt, bár helyzetekig csak az ETO tudott eljutni, a gólnélküli első részhez többször kellett a vendégek kapusának bravúrja is. A második játékrészben aztán hamar eldőlt a meccs, hiszen előbb Aleksidze révén vezetést szereztünk, majd Nicorec pazar góljával bebiztosítottuk a győzelmet. Jövő héten tehát a francia Montpellier csapatával mérkőzik meg zöld-fehér alakulatunk.

Ingyenes Ligakupa rajt!

Ingyenes Ligakupa rajt!

Holnap este 18.00 órától a szezon egyetlen ingyen megtekinthetõ mérkõzésével kezdi meg a tétmeccsek sorát Pintér Attila legénysége. A srácok az ETO-Park kemping pályáján a Kaposvári Rákóczi FC csapatát fogadják. A Ligakupa elsõ fordulóját Solymosi Péter dirigálja majd, segítõi Lémon Oszkár és Gyürüsi Gábor lesznek, a kilencven perc ellenõre Dubraviczky Attila. A 36 éves játékvezetõ utoljára május végén, a Magyar Kupa döntõjének második, budapesti mérkõzésén vezetett ETO meccset.

Irány Szombathely!

Irány Szombathely!

Hat forduló, tíz pont, három győzelem, egy döntetlen, két vereség, mindkettő idegenben, hét rúgott, négy kapott gól, negyedik hely. Ezzel a mérleggel várja a szombat délutáni bajnokit a Győri ETO FC felnőtt csapata. Pintér Attila legénysége azzal a céllal utazik a Hali otthonába, hogy megszakítsák a közelmúlt szombathelyi fellépéseinek nem túl impozáns sorozatát. Mindkét fél a három pontra pályázik, a vendéglátók szeretnének végre elrugaszkodni a tabella legaljáról, míg a győri srácok az élmezőnyhöz való tartózásukat szeretnék megerősíteni. Vajon ki kerül ki győztesen a zöld-fehérek viadalából?!?

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink