Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek
ETO-hétvége: újabb teljes siker!

ETO-hétvége: újabb teljes siker!

Az előzőhöz hasonlóan, ezúttal is nagyon sikeres hétvégén van túl az ETO FC, ugyanis az NB II-es felnőttcsapat mellett a harmadosztályban szereplő akadémisták, és az élvonalban bajnoki döntőbe jutó női együttes is győzelemmel zárta mérkőzését.

Szerződésük lejártával több játékos távozik

Szerződésük lejártával több játékos távozik

Több játékosnak is lejár a szerződése a szezon végén, akikkel a klub nem hosszabbítja meg a kontraktust, így a következő bajnokságot már másik csapatnál kezdik meg. Az ETO ezúttal is köszöni minden távozó játékosának az eddigi közös munkát, és további sikerest pályafutást kíván a labdarúgóknak!

Szép búcsú a bajnoki évtől és Liptáktól

Szép búcsú a bajnoki évtől és Liptáktól

A Merkantil Bank Liga utolsó, 38. fordulójában hazai pályán fogadta a Dorog gárdáját az ETO FC NB II-es labdarúgócsapata, ahol az első félidőben egygólos előnyre tett szert, majd a második játékrészben, többek között a visszavonuló Lipták Zoltán góljának köszönhetően, magabiztos győzelmet aratott.

A cserék tették fölényessé a győzelmet

A cserék tették fölényessé a győzelmet

Az NB III Nyugati csoportjának 37. fordulójában utolsó hazai mérkőzését játszotta az idei szezonban az ETO Akadémia, ahol az ősi rivális Sopron ellen. Az első félidőben már előnybe kerültek fiataljaink, majd a második játékrészben – többek között a cseréknek köszönhetően – magabiztos győzelmet arattak.

A sikeres évzárás reményében

A sikeres évzárás reményében

Hétvégén utolsó bajnoki mérkőzését játssza a 2021/22-es szezonban, az ETO FC NB II-es labdarúgócsapata, ahol a Dorogi FC lesz az ellenfél az ETO Stadionban, vasárnap 18 órától. (A mérkőzésről élő online közvetítést biztosítunk!)

Az ifjabb Klausz lett az ETO új gólvágója-Győr+ lapszemle

Az ifjabb Klausz lett az ETO új gólvágója-Győr+ lapszemle

Sorozatban a negyedik mérkőzését nyerte meg az ETO FC a labdarúgó NB II.-ben. A győri csapat a 17 éves Klausz Milán góljával verte 1–0-ra idegenben a Szegedet. A fiatal támadó már a második találatát jegyezte a felnőttegyüttesben tavasszal, az előző fordulóban a III. Kerület ellen (7–0) is eredményes tudott lenni.

Munkatársat keresünk pénzügyi-számviteli asszisztens pozícióba
Munkatársat keresünk pályamunkás pozícióba
Szurkolói busz az MTK-hoz

Szurkolói busz az MTK-hoz

Szombaton 17.15 órakor (M4 Sport TV élő közvetítés) sorsdöntő mérkőzés játszik az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapata, amely Budapesten, a BKV Előre sporttelepén, az MTK ellen lép pályára. A tét a bajnoki döntőbe kerülés! Bíztassuk a hölgyeket minél többen a helyszínen!

Hibátlan hétvége tizenegy góllal

Hibátlan hétvége tizenegy góllal

Sikeres hétvégét zárt az ETO FC az elmúlt hétvégén, ugyanis az NB II-es kirakatcsapata mellett az élvonalbeli női gárda, és a harmadosztályú ETO Akadémia is győztesen hagyta el a pályát.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink