Izgalmas mérkőzésen vendégsiker
Az NB III Nyugati csoportjának 3. fordulójában az ETO Akadémia a Puskás Akadémia második csapatát fogadta, ahol fordulatos találkozót követően a vendégek örülhettek a három pontnak.
Az NB III Nyugati csoportjának 3. fordulójában az ETO Akadémia a Puskás Akadémia második csapatát fogadta, ahol fordulatos találkozót követően a vendégek örülhettek a három pontnak.
Nyugati rangadót rendeznek a Merkantil Bank Liga 3. fordulójában, ugyanis az ETO FC NB II-es labdarúgócsapata Szombathelyen lép pályára a Haladás vendégeként vasárnap 17.30 órától. A mérkőzésről a hazai csapat biztosít online közvetítést 45 perc csúszással, azaz az első félidő lefújását követően követhetik a szurkolók a mérkőzést az elejétől csúsztatottan.
Lejátszotta idei első bajnoki mérkőzését az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapata, ahol az újonc Újpest ellen már az első félidőben tetemes előnyre tett szert, és magabiztos, 9-0-s győzelmet aratott.
Utánpótlás-válogatott hátvéddel erősített az ETO FC NB II-es labdarúgócsapata. Benczenleitner Barna személyében tehetséges védő csatlakozik a kerethez, aki egy évre kölcsönbe érkezik az ETO-hoz, és 44-es számú mezben lép majd pályára.
Ha eddig nem volt rá időd, még hét napig megveheted ETO bérleted a következő szezonra. A tavalyi bérletes helyeket 08.12 péntekig fenntartjuk, a további szabad helyekre az értékesítés végéig bármikor vásárolható bérlet. A szezonbérletek belépést biztosítanak az NB II-es férficsapatunk minden hazai bajnoki- és kupamérkőzésére. A bérleteket az ETO Stadion jegypénzárában lehet majd megvásárolni.
Túl van második bajnoki mérkőzésén is az ETO FC NB II-es labdarúgócsapata, ahol hiába sikerült korán vezetést szerezni, a Szeged a második félidőben fordítani tudott, amire sajnos már nem sikerült válaszolni.
Az ETO Futball Kft. felvételt hirdet:
Kedves Szurkolók! A jövő hét szerdai ETO FC - BFC Siófok bajnoki mérkőzés kezdési időpontja televíziós közvetítés miatt 19 óráról 17.45 órára módosult.
A Merkantil Bank Liga 2. fordulójában ismét hazai környezetben lépett pályára az ETO FC NB II-es labdarúgócsapata. Együttesünk ezúttal a Szegedet fogadta, az első félidőben Csonka fejese révén mi kerültünk előnybe, ám a második játékrészben fordított a Szeged és elvitte a három pontot.
A vasárnapi ETO FC – Szeged-Csanád GA Merkantil Bank Liga mérkőzés hivatalos támogatója, a SsangYong Magyarország várja a játékos kedvű ETO-szurkolókat a mérkőzés előtti kitelepülésen!