Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek
Nehéz mérkőzések sorozata

Nehéz mérkőzések sorozata

Hétközi mérkőzésen lépett pályára szerdán csapatunk, ahol a városi rivális Gyirmót ellen hiába dolgoztunk ki több helyzetet, főleg az első félidőben, ezeket nem sikerült gólra váltani, és sajnos a kimaradt lehetőségek megbosszulták magukat, a vendégek kétszer is eredményesek tudtak lenni, amivel megnyerték a bajnokit.

A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat

A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat

A Merkantil Bank Liga 10. fordulójában hazai pályán fogadta a Gyirmót gárdáját az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata, ahol hiába alakítottunk ki több helyzetet is, a kapuba nem sikerült betalálni, a vendégek viszont kétszer is eredményesek voltak, így megnyerték a mérkőzést.

Pontot érő remeklés

Pontot érő remeklés

Az NB III Nyugati csoportjának 11. fordulójában hazai pályán fogadta az éllovas Veszprémet az ETO Akadémia csapata, ahol fiataljaink emberhátrányban értékes pontot szereztek a rutinos veszprémiek ellen.

Városi rangadó a hétközi fordulóban

Városi rangadó a hétközi fordulóban

A Merkantil Bank Liga 10., hétközi fordulójában városi rangadót rendeznek, ugyanis a Gyirmót gárdáját fogadja az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata szerdán 17 órától az ETO Stadionban. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

Ihletett formában védett Fadgyas Tamás, az ETO kapusa - Kisalföld lapszemle

Ihletett formában védett Fadgyas Tamás, az ETO kapusa - Kisalföld lapszemle

Gól nélküli döntetlennel ért véget az ETO kazincbarcikai fellépése az NB II hétvégi fordulójában. A pontszerzésben óriási érdemeket szerzett Fadgyas Tamás, aki parádésan védett a győri kapuban. Különösen Toma György kiállítása után, a 70. perctől volt szükség sokszor a bravúrjaira.

43 éve győzte le az ETO hazai pályán a Juventust
Pontot érő bravúrok a hajrában

Pontot érő bravúrok a hajrában

Az Merkantil Bank Liga 9. fordulójában Kazincbarcikán szerepelt az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata, ahol az utolsó húsz percben emberhátrányban játszva gólnélküli döntetlent ért el.

Munkatársat keresünk buszsofőr munkakörbe!
Egy pont Barcikáról

Egy pont Barcikáról

A Merkantil Bank Liga 9. fordulójában Kazincbarcikán lépett pályára az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata, ahol a hajrában emberhátrányban, gól nélküli döntetlent játszott.

Egy pont a listavezető ellen

Egy pont a listavezető ellen

Az NB III Nyugati csoportjának 11. fordulójában hazai pályán fogadta az éllovas Veszprém gárdáját az ETO Akadémia, ahol fiataljaink az első félidőben megszerezték a vezetést, ám a hajrában emberelőnyben játszó vendégek egyenlíteni tudtak, így 1-1-es végeredmény született.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink