MSÚSZ Kongresszus Győrben
A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2017. május 15-16. között Győrben rendezi soron következő kongresszusát. A kétnapos rendezvény helyszínei között az ETO Park is szerepel.
A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2017. május 15-16. között Győrben rendezi soron következő kongresszusát. A kétnapos rendezvény helyszínei között az ETO Park is szerepel.
A magyar férfi U17-es válogatott Feröer ellen lépett pályára a horvátországi Európa-bajnokság harmadik, utolsó csoportmérkőzésén, és magabiztos győzelmet aratott. A 4–0-s sikerrel a B csoport élén végzett Szélesi Zoltán csapata, amely Törökországgal csap össze a negyeddöntőben. Magyar U17-es válogatottnak korábban még sosem sikerült elérnie az Eb egyenes kieséses szakaszát. Óriási ETO-siker is ez egyben, ugyanis Kovács Krisztián és Mocsi Attila végig játszotta találkozót!
A szurkolóink részére az Alcufer Stadion 2-es számú lelátója biztosított. Aranyhal étterem felőli érkezés esetén, a Ménfői úton haladva a Vendég parkolóban lehetséges a parkolás. A 2-es lelátó pedig a vendégszektorból közelíthető meg, ebben szükség esetén a rendezők is segíteni fognak. Mosdó a 2-es lelátó alatt nyitva lesz. Büfé a 2-es lelátó alatt illetve a vendég szektorban lesz. A jegy a vendég pénztárban a mérkőzés kezdése előtt 1,5 órával, azaz 9:30-tól megvásárolható. A mérkőzés belépője egységesen 500 Ft.
U16-os válogatottunk megkezdte szereplését Belgiumban az UEFA fejlesztési tornáján, ahol mindjárt az első játéknapon begyűjtött egy nagy skalpot. A győriek közül Varju Benedek végigjátszotta a mérkőzést, Múcska Viktor és Kalmár Olivér csereként állt be.
A horvátországi U17-es európa bajnokságon szereplő magyar válogatott, a győri Kovács Krisztiánnl és Mocsi Attilával a kezdőben harcolt ki egy nagyon fontos döntetlen Skócia ellen. A keddi utolsó csoportmérkőzésen már egy döntetlen is elég lehet a továbbjutásthoz.
Küzdelmes 1-1-es félidő után az ETO feljavult támadójátéka pazar gólokat és 4-2-es győzelmet hozott az Ajka ellen. Magasföldi duplázott, mellette Szimcsó Viktor és Szabó Lukas is betalált nem akármilyen bombagóllal. 15. győzelmét aratta ma este az ETO és robog az NBII felé!
Herczeg Miklós játékosai a koppánymonostori nemzetközi U10-es tornán vettek részt, ahol nagyszerű játékot bemutatva veretlenül nyerték meg a kupát.
Hétvégén a tavasszal megtáltosodott Ajka együttesét fogadjuk hazai pályán, akik többek között az Érdet is megszorongatták és múlt héten 2:0 arányban a Gyirmót ellen is győzni tudtak. A szombati találkozó előtt a Diósdon duplázó Kabát Pétert kérdeztük.
A Komáromban megrendezett U9-es Tóth Mihály tornát nyerte meg hétfőn az ETO. A csapat végig próbálta játszani a saját játékát, kevés csapat akarta csinálni ezt. A tornán 30 gólt lőttek a fiatalok és mindössze ötöt kaptat, így megérdemelten nyerték meg a kupát.
Kulcsár triplájával, és Kabát két góljával az ETO zsinórban a 14. győzelmét aratta Diósdon. A Győr előnye 7 pontra nőtt a tabellán, mivel az Érd döntetlent ért el Hévízen.