Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek
Nem tudtuk itthon tartani a három pontot

Nem tudtuk itthon tartani a három pontot

A Merkantil Bank Liga 23. fordulójában 2:1 arányban legyőzte együttesünket a BFC Siófok. Az első félidőben Elek és Remili révén kétgólos előnyre tettek szert, amin változtatni csak a véghajrában egy öngóllal tudtunk. A hosszabbításban ugyan a szépítés még sikerült, de az egyenlítés már elmaradt.

Priskin Tamás bordaporc-törést szenvedett

Priskin Tamás bordaporc-törést szenvedett

Játékosunk a mérkőzés 38. percében került a földre, a vizsgálatok szerint bordaporc-törést szenvedett. Előreláthatólag 3-6 hét kihagyás vár rá. Mielőbbi teljes felépülést kívánunk, várjuk vissza a pályára!

Fontos rangadó következik

Fontos rangadó következik

A Merkantil Bank Liga 23. fordulójában hazai pályán fogadjuk a BFC Siófok együttesét, vasárnap 18:00 órakor!

Keglovich Lászlót ünnepeltük

Keglovich Lászlót ünnepeltük

Ebéddel összekötött ünnepség keretében köszöntöttük a kedden 80 éves olimpiai bajnok ETO legendát, Keglovich Lászlót. Az ünnepségen Soós Imre ügyvezető mellett részt vett Szeles Szabolcs alpolgármester, Papp Győző a Kisalföld sportrovatának főszerkesztője és Gellei Imre korábbi válogatott szövetségi kapitány is.

Keglovich László ma 80 éves!
Kétgólos győzelem a bajnoki nyitányon
Dvorschák újra a pályán!

Dvorschák újra a pályán!

Belső oldalszalag sérüléséből teljesen felépülve, újra 100 százalékos állapotban áll a csapat rendelkezésére Dvorschák Gábor. Visszatéréséről beszélgettünk a játékossal.

Diplomás gyógytornászt keresünk!

Diplomás gyógytornászt keresünk!

Az ETO Futball Kft. keres felsőfokú végzettséggel, és gyakorlattal rendelkező, diplomás gyógytornász kollégát teljes állásban. Egy energikus, talpraesett, terhelhető, hosszú távú munkában gondolkodó, önálló munkavégzésre és döntésekre képes munkatársat keresünk, aki aktívan részt tud venni a sérült játékosok rehabilitációjának támogatásában.

Duna Aszfalt – ETO a tavaszi nyitányon

Duna Aszfalt – ETO a tavaszi nyitányon

Vasárnap 14:00 órakor a Merkantil Bank Liga 22. fordulójában Tiszakécskén lép pályára csapatunk. Szimcsón kívül nincs sérült, mindenkire számíthat Kondás Elemér vezetőedző, így teljes kerettel vághatunk neki az év első tétmeccsének. Megismételve az őszi szereplést, ahol Andric és Vári góljával 2:1-es győzelmet szereztünk, most is a három pont megszerzése a cél a Tisza-parti együttes otthonában. Hajrá ETO!

Interaktív nyílt nap az ETO-ban egészséges tízórai kóstolóval

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink