Nemzetközi csapat ellen Szegeden
2023. Október 05 12:09:00. Csütörtök
A válogatott Nemzetek Ligája szereplése után, a Magyar Kupában Csepelen játszott és nyert magabiztosan az ETO, amely így a legjobb nyolc között várhatja a következő kör sorsolását. A hét végén immáron újra a bajnoki pontokért küzdenek majd a győri lányok, akik Dörnyei Balázs vezetőedző irányításával teljes létszámmal készülhetnek az újabb, könnyűnek egyáltalán nem nevezhető idegenbeli megmérettetésnek. A Szeged talán a vártnál gyengébb rajtot vett, ám egy igazi nemzetközi csapat, amelyben a magyar felnőtt és utánpótlás válogatottak mellett szerb, montenegrói, romániai és amerikai idegenlégiós is található. A Kész-St.Mihály, főként hazai pályán, minden ellenfelére veszélyes, így az ETO-nak szombaton koncentráltan kell futballoznia a siker érdekében.
Bizakodóan várja a mérkőzést az ETO válogatott támadója, a góllövőlistát 8 találattal vezető Vachter Fanni:
- Eddig minden tökéletesen alakult számunkra, de a sikereket nem adják ingyen, napról napra keményen dolgozunk a céljainkért! Tudjuk, hogy mit akarunk elérni, tudjuk, hogy nem hibázhatunk, de azt is tudjuk, tapasztaljuk, hogy egy nagyon összetartó, remek játékosokból álló csapatunk van, amelynek mindig a győzelem lebeg a szeme előtt. Tény, eddig én szereztem a legtöbb gólt, de ez a társak nélkül nem sikerülhetett volna, ráadásul olyan csapatunk van, amelyben szinte bárki bármikor betalálhat. Remélem ezt majd Szegeden is bizonyítjuk, és akkor biztosan újabb három ponttal gazdagabban térhetünk haza.