ETO FC Győr

Döntetlen Komáromban

Az NB III Észak-Nyugati csoportjának 6. fordulójában Komáromban lépett pályára az ETO Akadémia, ahol a hajrában szerzett góllal tudtak egyenlíteni fiataljaink, és egy ponttal térhetnek haza. Döntetlen Komáromban 2023. Szeptember 03 18:41:00. Vasárnap

Komárom VSE – ETO Akadémia 1-1 (1-0)

Komárom, Molaji Sporttelep. V.: Nyekita (Kulcsár, Nagy B.)

Komárom VSE: Bánfalvi – Tóth G., Sandal (G. Bíró), Köles, Wágenhoffer, Popovics, Irmes (Szecsődi), Molnár (Szabó B.), Tímári, Oláh (Kalmár), Nagy Z. Vezetőedző: László Péter.

ETO Akadémia: Sebők – Buna, Csáki, Óvári, Tamás, Bánáti (Herczeg), Horváth M. (Bakó), Mitring, Hanzli, Rátonyi (Nagy D.), Moharos (Varga O.). Vezetőedző: Szekeres Adrián. 

Gsz.: Nagy Z. ill. Varga O. 

A vezetést a hazaiak szerezték meg, miután baloldali oldalszabadrúgást követően egy kapu felé tekeredő labdát középen Nagy Z. a hosszúba csúsztatott 1-0.

Az egyenlítést, és ezzel együtt az egy pontot a mérkőzés legvégén sikerült megszerezni, Nagy D. kapott egy labdát a jobboldalon, amivel lement az alapvonalig, lapos passzára Varga O. érkezett, aki a hálóba lőtt.

Szerdai győzelme után ezúttal egy ponttal gazdagodtak fiataljaink, akik jövő héten a Haladást fogadják hazai pályán.

Szekeres Adrián: - Tudtuk, hogy a pontrúgásokban és az átmenetekben is veszélyes ellenfelünk, ennek ellenére olyan hibákat is elkövettünk, ami nem volt indolkolt. Meg is tudták szerezni a vezető gólt. Az a hozzáállás, amivel a játékosok a 2.  félidőben pályára léptek, hiányzott az első 45 percben. Már ekkor is megvalósítottuk azokat a taktikai elemet, amikre készültünk, helyzeteink lehetőségeink adódtak, de ennyi üres járat nem lehet egy mérkőzésen. Gratulációt érdemel a csapat, hogy az utolsó percig hittek abban, hogy meg lehet az egyenlítés, ennek eredménye hogy szereztünk egy pontot.