ETO FC Győr

Rangos nemzetközi edzőmeccsek, soroksári bajnoki rajt!

Gőzerővel készül a bajnoki rajtra, az ETO FC Győr élvonalbeli női labdarúgócsapata, amely a napokban elkészült sorsolás alapján, Soroksáron kezdi meg majd a bajnokság őszi szezonját. Rangos nemzetközi edzőmeccsek, soroksári bajnoki rajt! 2023. Július 26 10:00:00. Szerda

A zöld-fehérek egyébként az augusztusi idény nyitóig, öt nemzetközi mérkőzésen, valamint egy hírverő találkozón lépnek pályára. Az első összecsapásán már túl is van a csapat, amelyet a szlovén bajnok otthonában, sikeresen vívott meg az együttes. Dörnyei Balázs vezetőedző elégedett volt a játékosok teljesítményével az 1-0-ás győzelmet követően, de természetesen azokat hibákat is észlelte, amelyeket a felkészülés során kijavíthatja majd az együttes. Ennek felmérésére bőven lesz lehetőség, mert a szombati, dunaszentpáli, a helyi férficsapat ellen játszandó gálamérkőzés mellett, még négy rangos nemzetközi találkozó vár a győri lányokra. A szlovén bajnok után, többek között, az osztrák és a szlovák bajnok ellen is szerepel majd az ETO.

 

Az ETO FC női csapatának programja:

július 22, szombat, 15 óra: ZNK Mura (szlovén)-ETO FC 0-1.

július 29., szombat, 15 óra: Dunaszentpál-ETO FC

augusztus 01., kedd, 17 óra: St.Pölten (osztrák)-ETO

augusztus 04., péntek, 16 óra (Telki): Slovacko (cseh)-ETO

augusztus 12., szombat, 11 óra: ETO-First Vienna (osztrák)

augusztus 15., kedd, 16 óra: Myjava (szlovák)-ETO

augusztus 19., szombat, 17 óra (bajnoki rajt): Soroksár-ETO