ETO FC Győr

Urblík nyártól a DAC játékosa

Urblík Norbert a nyáron már Dunaszerdahelyen, a DAC csapatával készült. A fiatal védő jó benyomást tett a szakmai stábra, így a következő szezont már sárga-kék mezben tölti. Urblík nyártól a DAC játékosa 2023. Július 12 09:55:00. Szerda

Urblík Norbert Ipolyságon született, majd később itt indult be labdarúgó karrierje. Otthonát hátrahagyva, Lévára igazolt, ahol három és fél szezont töltött el. Ezután következett karrierjében az első komoly lépés, 2017-ben Győrbe került az ETO Akadémiájára, ahol a szamárlétrát végig járva, előbb az NB III-as ETO Akadémia színeiben mutatkozott be a felnőtt mezőnyben, ott egy zalaegerszegi mérkőzésen góllal debütált, majd a 2022/2023-as tavaszi szezon végén már az első csapat meghatározó játékosa volt, így az utolsó öt mérkőzést végig játszotta az NB II-ben a 19 esztendős középhátvéd. Norbi töretlen fejlődésének köszönhetően a nyári felkészülést Dunaszerdahelyen kezdhette meg, ahol olyan teljesítményt nyújtott, ami után a DAC szerződtette, így a fiatal játékos fél év leforgása alatt az NB III-ból az európai kupaporondra jutott, ahol a Konferencia Ligában is megmutathatja magát.

Sok sikert kívánunk, köszönünk mindent, Norbi!