ETO FC Győr

Szoros csatában maradtak alul akadémistáink

Az NB III. Nyugati csoportjának 38. fordulójában a Mór vendégeként lépett pályára csapatunk. Akadémistáink kiélezett mérkőzésen szenvedtek 1-0 arányú vereséget. Szoros csatában maradtak alul akadémistáink 2023. Május 22 10:27:00. Hétfő

Móri SE – ETO Akadémia 1-0 (0-0)

Mór, Mór Sporttelep. V.: Holczbauer (Volentics, Kulcsár)

Móri SE: Kovács – Tölgyesi (Erni 88’), Végvári (Gosztonyi 46’), Szombati (Paulik 76’), Kovács, Tar, Varga (Szöllősi 88’), Sötét, Bozai, Jancsó, Hajdu (Zsédely 76’). Vezetőedző: Bozai Attila.

ETO Akadémia: Kiss – Selyem, Csáki, Kulcsár, Óvári, Moharos, Németh (Horváth 67’), Szabó, Herczeg (Balogh 67’), Sipőcz (Bánáti 46’), Ignácz (Kráz 75’). Vezetőedző: Preszeller Tamás.

Gsz.: Bozai 58’.

Preszeller Tamás vezetőedző: - Ha a tavalyi Mór ellen győztesen megvívott találkozót nézzük, akkor hét játékos különbséget találunk az összeállításban. Sajnos ezt a csapat nem bírta el, de az összképhez az is hozzátartozik, hogy ezeknek a fiatal játékosoknak nagyon sok fronton kellett helytállniuk. Az U17-es, U19-es és NB III-as csapatban is játszottak, az utolsó mérkőzéseken már kijött a fáradtság. Emiatt most csak ilyen eredmény születhetett.