Halottainkra emlékezünk

Száztizenhét év sikerekkel és örömökkel, kudarcokkal és bánatokkal – ez az Egyetértés Torna Osztály története. Éltették, építették, alakították sok ezren arccal vagy névtelenül az elmúlt több mint száz esztendőben. Rengeteg jeles egyéniség, aki vezetőként, edzőként, játékosként, szponzorként, szurkolóként hozzátette a maga tégláját ahhoz, hogy az ETO a magyar labdarúgás egyik kiemelkedő klubja legyen, amit időnként a nemzetközi porondon is jegyeztek.

Néhány évvel ezelőtt felállítottunk egy emléktáblát a győri stadionban, amellyel mindazokra emlékezünk, akik az említett módon részesei a klub történetének. Az idei halottak napja egy kicsit emelkedettebb lesz azáltal, hogy képzeletbeli sétánk során az ETO több legendás egyéniségének nyughelyét is felkeressük.

 

Elnök a hőskorból

Az ETO az Egyetértés Dal- és Társaskör keretén belül alakult meg 1904 augusztusában, az első ügyvezető elnök Breuer Sándor (1867. április 4.-1935. november 6.) művezető volt, aki korábban vasesztergályosként Budapestről került Győrbe. Az alapítástól egészen a harmincas évek elejéig különböző vezetői tisztségekben vett részt a klub életében. Hatvannyolc éves korában, 1935. november 6-án hunyt el. „Elhunytával nemcsak egyesületét, de a győri futballt is pótolhatatlan

veszteség érte. Agilitása, szeretetreméltó egyénisége, kiváló szakismerete alakította ki benne az

ideális sportembert, aki hosszú évtizedekig szolgálta a labdarúgás ügyeit. Ismert alakja most eltűnt a győri futballpályákról, emlékezete azonban kitörölhetetlenül fog élni tovább is azokban, akik ismerték, szerették és becsülték ezt a kivételes képességű, ideális sportembert: Breuer Sándort” - írta nekrológjában a Dunántúli Sport Újság. A győri zsidó temetőben nyugszik, C1 parcella, 9. sor, 1. sír.

 

Zöld-fehérből címeres mezbe

Payer Imre (1888. június 1.-1957. augusztus 16.) a múlt századelőn az ETO egyik legnevesebb játékosa volt, aki 1910-ben Győrből a Ferencvárosba igazolt, utána a magyar válogatottban 1911 és 1918 között 21 alkalommal szerepelt, amelyeken 4 gólt szerzett. Tagja volt az 1912-es stockholmi olimpián ötödik helyezett és egyben vigaszdíjat nyert csapatnak. A pályafutása közben egyszer egy rövid időre visszatért az ETO-hoz, ám ez hiányzik a különböző helyeken fellelhető életrajzából. A Sporthírlap írta 1913. augusztusában: A Payer testvérek Győrött. „A legjobb vidéki csapat cim viselője, a Győri Egyetértés kitűnő erőt nyert a FTC-ből átlépett többszörös reprezentatív Payer I. és a TTC-ból kivált Payer II-vel. A Payer testvérekkel az Egyetértés amúgy is kiváló csapata a vidéken szinte verhetetlen lesz. Amilyen nagy nyeresége az Egyetértésnek a Payerék belépése, olyan nagy vesztesége az FTC és TTC-nek a távozásuk. Egy hónappal később azonban a Dunántúli Sportújság egy ironikus hangvételű cikkben már búcsúzott is a hátvédtől: „Payer Imre, győri Egyetértés tornaosztályának nemrég igazolt Hári Jánosa, visszatért oda, ahonnan jött, azaz Budapestre, mert Győrváros sportközönségét már nem találta olyan ostobának, hogy az ő fotball-primadonnáskodását bevegye” - szól az első mondat. Az MLSZ vissza is igazolta a Ferencvároshoz.

Az aktív játék befejezése után évtizedeken át edzősködött Olaszországban, ahonnan az ötvenes évek közepén tért haza és 1957. augusztus 16-án hunyt el Győrött. Kilenc évvel ezelőtt a Kisalföld feltáró cikksorozata után az ETO FC Győr és az ETO 100 Baráti Kör támogatásával, Kupó Jenő kőfaragó önzetlen segítségével újult meg a sírja, ahol Klement Tibor ügyvezető elnök, Horváth Cs. Attila klubmenedzser és Jakab Attila, a baráti kör társelnöke koszorúzott. A győri nádorvárosi temetőben nyugszik, VII. parcella, u sor, 16. sírhely.

 

Bajnokcsináló edző

Az egykori híres újpesti Fogl gát fiatalabb tagja, Fogl II Károly (1895. január 18.–1969. január 12.) irányításával az ETO 1937-ben megnyerte a Nyugat-dunántúli I. osztály bajnokságát, majd a Győrött népszerű edző irányításával keményen készült az osztályozókra, amelynek az NB I volt a tétje. Ezeket a mérkőzéseket is sikeresen vívta meg a társaság, majd a klub története során első alkalommal került fel a csapat az élvonalba. Ott az amatőr és éppen ezért felkészületlenebb gárdának már erős volt a mezőny, vereséget vereség követett. Fogl Károly a hetedik forduló után távozott a győri kispadról, de így is maradandó nyomot hagyott az ETO  krónikájában. Abban az évben a téli szünetben a lengyel Warta Poznanhoz szerződött és velük is bajnoki címet szerzett. Sírja Budapesten a Megyeri temetőben található.

 

Profi módszerekkel vezetett

Az évtizedek során számos nagyszerű elnök, vezető irányította az ETO-t, az egyikük Lang János (1910. április 2.-1999. február 5.) volt. A testvérével együtt játékosként a zöld-fehér csapatban  szerepelt. „Az ETO nekem a gyerekkori szerelem volt. Alig múltam ötéves, amikor a bátyáim először vittek ki meccsre és én ott olyan szérumot kaptam, amely egy életre hatásosnak bizonyult. Olyannyira, hogy 1925-ben ifistaként egy DAC elleni meccsen debütáltam az ETO-ban, háromezer néző előtt két gólt szereztem. Három évvel később pedig már az első csapatban rúgtam a labdát. Nem futottam be fényes karriert, és bár szerepeltem a budapesti Goldbergerben is, a szívem csakhamar, 1934-ben visszahúzott Győrbe. Akkor a DAC játékosa lettem, majd egy sérülés leparancsolt a pályáról” - vallotta magáról. Sportvezetői pályafutása a második világháború után kezdődött: 1945–1965 között klubkapitány, szakosztályvezető, majd az 1957–1965-ös időszakban ügyvezető elnök volt. Erre az időre esett az 1963-as őszi bajnoki cím, az 1965-ös MNK-győzelem, a BEK-ben az elődöntőbe jutás (1965). A neve összeforrt Győrrel, az ETO-val, később a klub örökös tagja lett. Sírja a győri nádorvárosi temetőben található, UK parcella, XXIX/E, 13. sír.

alc.: Gólgyárosból vezetőedző 

Győrfi László (1937. július  2.-2002. április 2.) a góllövő tudományával örökre beírta magát az ETO aranykönyvébe. Az NB I-ben 94 meccsen 38-szor volt eredményes, az európai kupákban pedig 14 találkozón 8 gólt lőtt, ez utóbbival még mindig a klub csúcstartója. Amolyan igazi lesipuskás volt, akit szinte mindig jó helyzetben találtak a labdák az ellenfelek kapuja előtt. Nem volt kellően robbanékony, viszont többek között jó helyezkedéssel, technikával pótolta ezt a hiányosságát. „Életem legszebb gólja minden bizonnyal az, amelyet Lausanne-ban lőttem. Már a mérkőzés tizenötödik másodpercében betaláltam a svájci kapuba, pedig a hazaiak kezdték a játékot, de a második gólom még kedvesebb a számomra. Somogyi elé a tizenegyes pontig kicsúszott a kapus, róla hozzám pattant a labda. A tizenhatosnál talppal levettem, aztán ösztönösen alányúltam. Jó érzés volt látni, hogy két hátvéd kétségbeesetten szaladt, de nem tudott menteni, a labda gyönyörű ívet leírva a hálóban kötött ki" – emlékezett annak idején. Egy sikeres soproni kitérőt leszámítva pályafutása után is hű maradt az ETO-hoz: hol utánpótlás-, hol pálya-, hol pedig vezetőedzőként dolgozott a klubnál. Utóbbi pozíciót három ciklusban is betöltötte. A győri nádorvárosi temetőben nyugszik, XXXVII. parcella, J/a sor, 3. sírhely.

 

Kárpótolta az aranyérem

Szinte az átigazolásától fogva biztos pontja volt a csapatnak Orbán Árpád (1938. március 14.-2008. április 26.), aki 1959 és 1972 között futballozott az ETO-ban. A kor kifejezésével élve többnyire centerhalfot játszott, de az idők folyamán a fedezet- és a csatársorban helyén is fel-felbukkant a csapat igényei szerint. A nevelőegyesülete, a Győri Postás egy garnitúra felszerelést kapott érte, ő viszont ingyen igazolt az ETO-ba. Többször volt tagja a magyar válogatott keretnek, de a legjobbak között nem lépett pályára.  A szovjetek ellen 1963-ban ő volt az első számú jelölt, ám egy osztrák klubcsapattal vívott előkészületi meccsen megsérült. Élete legszebb sportemlékének a tokiói olimpiai aranyérmét tartotta, ez a medál kárpótolta az elmaradt válogatottságért is. Legemlékezetesebb alakítását az ETO-ban a Fiorentina elleni KEK-mérkőzésen nyújtotta, a befejezés előtt öt perccel ő szerezte a továbbjutást jelentő gólt. A győri szurkolók egyik kedvence volt, de mindig sportszerű játékáért tisztelték az ellenfelek is. Éveken át a győri stadion üzemeltetésén dolgozott és az ETO egyik serdülő csapatának edzője volt. A sírja a győri révfalui temetőben található: B-1 parcella, 19. sor, 10-11. sír.

 

Olimpiai bajnokból világhírű játékvezető

Palotai Károly (1935. szeptember 11.-2018. február 3.) a testvérét követte Győrbe 1955-ben, ő akkor már egy éve a Győri Vasas kapusa volt. Az 1956-os forradalom után együtt elhagyta Magyarországot és 1958-ban tért haza. Az ETO-ban folytatta a karrierjét, 1963-ban a bajnokcsapat kapitánya volt. Aktív részese a győri csapat hatvanas évekbeli kiemelkedő teljesítményének. Ennek is köszönhetően bekerült az olimpiai válogatottba, amelynek szintén a csapatkapitánya volt és 1964-ban Tokióban aranyérmet szerzett. A döntőben sérülése miatt nem játszhatott, így érmet sem kapott. Az olimpia után az ETO, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság közreműködésével, a NOB engedélyével megcsináltatták számára a medál másolatát. Többszörös B válogatott. Tagja volt a magyar válogatott szűk keretének is, de pályára nem lépett. Labdarúgó pályafutása után fényes játékvezetői karriert futott be. Két olimpián (1972, 1976), három világbajnokságon (1974 a döntő tartalék bírója, 1978, 1982), két BEK- (1976, 1981), egy KEK- (1979), egy UEFA- (1975), egy Szuperkupa-döntőn (1978)  működött. Utána a a FIFA instruktora (1985-1998), FIFA játékvezető-ellenőr  (1985–1998), UEFA játékvezető-ellenőr (1985–2005), FIFA Játékvezető Bizottság tagja (1990–1994). Győrött a Szabadi úti temetőben díszsírhelyen nyugszik: II parcella, 20. sír.

 

Karmester volt a kispadon is
Az ötvenes évek aranycsapatának legidősebb tagja volt Hidegkuti Nándor (1922. március 3.–2002. február 14.). Élete legnagyszerűbb játékát az Évszázad mérkőzésén, 1953. november 25-én a Wembley-stadionban nyújtotta az Anglia elleni 6:3 alkalmával. Miután szögre akasztotta a futballcipőt, 1960-ban Olaszországba szerződött, ahol a Fiorentina edzőjeként két évig dolgozott. A második esztendőben a lila-fehérekkel megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját. Hazatérése után, 1963 nyarán azonnal elfogadta az ETO hívó szavát. A bemutatkozása fényesen sikerült, hiszen a bajnoki rendszer átszervezése miatt félidényes bajnokságot rendeztek, amelyet nagy meglepetésre az ETO nyert meg. A következő évben a Bajnokcsapatok Európa Kupájában Hidegkuti irányításával egészen az elődöntőig jutott, ahol a kor egyik legjobbja, a Benfica búcsúztatta. Győrött összesen két és fél évet dolgozott, ez idő alatt a Magyar Népköztársasági Kupában egy arany- és egy ezüstérmet is szerzett az ETO.
„Az ETO-val a bajnokság megnyerése, az azt követő kupasikerek felejthetetlenek a számomra. Nem mulasztottam el azóta egyetlen alkalmat sem, hogy egykori játékosaimmal találkozzak. Volt úgy, hogy a nyolcvanas években Bécsben a vasúti pályaudvaron futottunk össze az ETO akkor már öregfiúk csapatával, és amíg lehetett, együtt elevenítettük fel a régi emlékeket. Így utólag visszagondolva tudjuk értékelni igazán az akkori sikereket és azt, hogy milyen jó csapatunk volt” – emlékezett anno Hidegkuti Nándor.
Később is mindig szívesen jött Győrbe, akár az ellenfél edzőjeként, akár az MLSZ ellenőreként vagy éppen „csak” vendégként valamely ünnepségre. Budapesten az óbudai temetőben alussza örök álmát.

 

Magyar bajnok két sportágban

Morvay Lajos (1935. március 23.-1991. december 28.). A játéknál talán soha semmit nem szeretett jobban, annak  több formáját is magas szinten űzte. Lett légyen szó labdarúgásról, asztaliteniszről vagy éppen kártyázásról. Édesapja profi labdarúgó volt a Somogy FC-ben, majd Csehszlovákiában és Görögországban játékos-edzőként dolgozott. „Tőle örököltem a gömbérzéket” - mesélte annak idején. Asztaliteniszben magyar bajnokságot nyert és tagja volt a válogatott keretnek. Az ötvenhatos forradalom idején elhagyta az országot, az NSZK-ban egy évig pingpongbemutatókon vett részt, valamint játszott a helyi futballcsapatban. A győri korszakban Szusza Ferenc és Hidegkuti Nándor edzősége idejére esett a pályafutása legszebb része: bajnoki cím és négy közé jutás a BEK-ben. Guszti - mert szinte mindenki így szólította - legtöbbször a három belső csatárposzt valamelyikén kapott szerepelt. Sok gólt nem szerzett, inkább azok előkészítésében jeleskedett. Biztos lábbal lőtte a büntetőket - az NB I-ben egyet sem hibázott. Győrött az újvárosi köztemetőben található a sírja: III pacella, C sor, 2-3. sír.

 

A Mágus

Verebes József (1941. március 23.-2016. március 13.) vezetőedző személye meghatározó volt az ETO nyolcvanas évekbeli menetelésében. „Azt hiszem, a magam területén ugyanúgy sok évvel megelőztem a koromat, mint például Horváth Ede a Rába-gyár élén, nélküle elképzelhetetlenek lettek volna a sikereink. Az a lényeg, hogy lassan eltelik harminc év az első bajnokság megnyerése óta, és az országban még sok helyen név szerint emlékeznek arra a csapatra. A Kovács – Csonka, Hlagyvik, Mile, Magyar – Hannich, Póczik, Burcsa – Szabó, Szentes, Hajszán tizenegy fogalom volt és most is úgy fújják, mint az ötvenes évek aranycsapatát. Ami a motiválást illeti, amikor Győrbe kerültem, és kiesőhelyen állt a csapat, azt mondtam a játékosoknak, hogy ők a legjobbak. Ekkor a címlapokra kerültem, és nem tudták eldönteni az emberek, hogy zseni vagyok vagy hülye. Azóta megkapták rá a választ” - mesélte évekkel ezelőtt Verebes József, aki a módszerei és az eredményei miatt kapta a Mágus becenevet.

Győrben többek között két arany-, két ezüst- és egy bronzérem fűződik többek között a nevéhez. Ha élne, akkor tudná, hogy kedvenc csapatának összeállítását negyven év után is ugyanúgy őrzi az emlékezet. Sírja Budapesten a kőbányai Új köztemetőben  található.

 

Visszhangzik a lépte

Tragikus sorsa megrázta az egész futballvilágot: Fehér Miklós (1979. július  20. - 2004. január 25.), a magyar válogatott oszlopos tagja mindössze  24 évesen itt hagyott bennünket. Alig múlt 16 éves, amikor 1995-ben bemutatkozott az ETO első csapatában, aminek három évig volt a tagja. Az akkor rekordösszegnek számító 700 ezer dollárért vette meg az FC Porto. A kék-fehéreknél keveset játszott, közben több portugál csapatnak kölcsönadták. Azután igazolta le a világhírű Benfica. Lisszabonban szép karrier előtt állt, amikor bekövetkezett a tragédia. Az egész világot megrázta, ahogy 2004. január 25-én Guimaraesben a Vitória SC elleni bajnoki mérkőzés végén a pályán összesett, majd elhunyt. Győrben több ezren kísérték utolsó útjára. Nevét viseli az ETO gimnáziuma, a klubnál a legjobb utánpótlás játékosnak járó díj, és szobrok is őrzik az emlékét. A győri Szabadi úti temetőben pihen, XIII parcella, a sor, 13. sírhely.