Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Preszeller Tamás: ennél is sokkal erősebb az ETO

A négyvereséges széria után edzőcsere történt a zöld-fehéreknél Preszeller Tamás szakmai igazgató megbízott vezetőedzőként is dolgozik – és azóta mindkét meccsét megnyerte a csapat.

Preszeller Tamás: ennél is sokkal erősebb az ETO

– Én is úgy érzem, hogy kezd magára találni a társaság – mondja Preszeller Tamás. – A legfontosabb dolgunk az volt, hogy rendbe tegyük a fejeket. A sorozatban elszenvedett négy vereség egy KO-val ért fel, innen kellett visszajönnünk a bajnokságba. Most azt látom, hogy sikerült.

Azóta a Diósdot idegenben 3–0-ra, az Andráshidát Győrött 5–0-ra győzte le az ETO, nyolc gólt rúgott és egyet sem kapott.

– Legutóbb az Andráshida ellen tudatosan készültünk a pontrúgásokra, mert előzetesen feltérképeztük az ellenfelet és ezt láttuk az egyik gyenge pontjának – folytatja a vezetőedző. – Az első félidőben gyorsan kétgólos vezetésre tettünk szert, de akkor még nem játszottunk igazán jól. A szünet után már elégedettebb lehettem, de eddig meg sem tudtuk közelíteni a valós tudásunkat. Még közel sem vagyunk az út végén, sok potenciál van a csapatunkban, amely megfelelően erős. Motiválható játékosokból áll, szép sikereket érhetünk el együtt a jövőben.

Az Andráshida ellen a gólt is szerzett Nagy Ádámot óvatosságból cserélték le, mert a kiváló hátvéd korábban kisebb sérüléssel bajlódott. A Nyugati csoport góllövőlistáját egyébként a győri Mayer Milán vezeti 11 találattal, ám a visszatérése óta az Andráshida elleni legjobb játékát nyújtó Weitner Ádám is az élcsoportban szerepel 7 találattal.

Az őszi idény zárófordulójában szombaton Dorogon lép pályára az ETO. A két csapat párharca amúgy is rangadónak ígérkezett, most a helyezések alapján is az. A harmadik helyezett, 30 pontos Dorog a jelenleg feljutó helyet érő negyedik, 29 pontos ETO-t fogadja.

 

kisalfold.hu, Papp Győző

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink