U15 futsal: Továbbra is hibátlanul a csoportban!
Az U15-ös bajnokságban ismét nem találtak legyőzőre az U15-ös futsalsok, Beleden mind a négy mérkőzésüket megnyerték!Vasárnap Beleden a sportcsarnokban folytatódott az alapszakasz, melyre két csapattal érkeztek fiaink. Mindegyik alakulatunk jól teljesített, a 2001-es játékosok a több hiányzó ellenére is magabiztosan nyerték mind a két talalkozót, majd a 2002-es csapat is hozta meccseit, annak ellenére, hogy a nap záró összecsapásán gólokban és fordulatokban is gazdag meccset játszottak a házigazdákkal.
Büksi Zsolt (ETO Futsal vezetőedző): Nehéz héten vagyunk túl, sajnos betegség miatt többen el sem utazhattak a fordulóra. Edzésmunkában sem sikerült megvalósítani a hétre tervezett programot, ráadásul sérültjeink is voltak, akik vagy nem tudták befejezni a meccseket, vagy csak annyit bírtak, amennyit állapotuk éppen engedett. Mégis eredményesen zártuk a kört, annak ellenére, hogy a 2002-es csapat az első bajnoki összecsapásán lépett pályára és a keretből több újoncot is avattunk. Biztatóan játszottak a fiúk főleg az első találkozón, az idősebbek pedig hozták a tőlük megszokott látványos játékot. A nap zárásaként pedig igazi futsalcsemegét kaptak a szurkolók, sok góllal, kis- és nagybüntetőkkel, a lefújásig nyílt játékkal és eredménnyel!
Eredmények:
2015.11.29.:
Futsal-U15, 2 forduló:
Beled, Sportcs.
10:00 | ETO FUTSAL-NEBULÓ FSE 11-2 (5-1)
12:30 | ETO FUTSAL-HALADÁS VSE 10-3 (3-1)
13:20 | ETO FUTSAL-BŐNY SE 11-0 (8-0)
15:00 | ETO FUTSAL-NEBULÓ FSE 9-7 (5-3)
2015.11.08.:
Futsal-U15, 1 forduló:
Szombathely, Haladás Sportcs.
10:50 | ETO FUTSAL-BŐNY SE 27-0 (14-0)
11:40 | Haladás-ETO FUTSAL 1-9 (1-4)
13:20 | NEBULÓ FSE-ETO FUTSAL elm.
Nyugat-Dunántúli Futsal U15 - A Csoport
hely csapat M GY D V LG KG GK P 1. ETO FUTSAL KFT. 6 6 0 0 77 13 64 18 2. NEBULÓ FUTBALL SE 4 2 0 2 27 21 6 6 3. HALADÁS VSE 5 1 1 3 16 24 -8 4 4. BŐNY SE 5 0 1 4 3 65 -62 1