Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Preszeller Tamás marad az edző

Preszeller Tamás lesz a tavaszi idényben is az ETO FC Győr vezetőedzője. Három játékossal szeretnék megerősíteni a keretet a bajnoki folytatásra. Az ETO FC Győr együttese a csalódást jelentő ötödik helyen végzett az őszi idényben az NB III Nyugati csoportban. Jelenleg tehát nem áll feljutást jelentő helyen, noha az NB II-be kerülés az első számú cél a zöld-fehéreknél.

Preszeller Tamás marad az edző

 

A téli szünet minden tekintetben alkalmas lesz arra, hogy az ETO-nál rendezzék a sorokat. Ennek első lépése az edzőkérdés megoldása. Németh Zoltán vezetőedzőt a 14. forduló után felmentették a munka alól, onnan három mérkőzésen Preszeller Tamás szakmai igazgató irányította az együttest: két győzelem mellett egy vereség volt a mérlege.



„A közelmúltbeli megbeszélések után úgy döntöttünk, hogy a tavaszi idényben is Preszeller Tamás marad az ETO vezetőedzője – kezdi dr. Drucskó Zoltán, a csapatot működtető ETO Futsal Kft. ügyvezetője. – Házon belül  átszervezzük a feladatokat, hogy a szakmai igazgatót tehermentesítsük erre az időszakra."

Fehérvári és fradis kiszemeltek

Az ETO játékoskeretének megerősítésére több futballista kiszemelt. Úgy tudjuk, közöttük szerepel  a Videoton II-ben játszó Paudits Patrik, Sejben Viktor és Schiller Patrik.

Győrött szívesen látnák a ferencvárosi Popov Patrikot és Haris Attilát is.


Fontos feladat a játékoskeret  átalakítása is, mert úgy tűnik, a jelenlegi nem alkalmas a kitűzött célok elérésére.
„Szeretnénk megerősíteni a csapatot, hiszen az ETO-tól az egyetlen elfogadható eredmény az NB II-be jutás – folytatja az ügyvezető. – A szakmai stáb igényei alapján egy támadó és egy védekező középpályás, valamint egy
gólerős támadó leigazolása a cél. Bízunk abban, hogy a nyáron térdszalagszakadást szenvedett Szabó Zsolt tavasszal a csapat egyik erőssége lesz. Nagyon számítottunk volna Pákolicz Dávid tudására is, de ő belátható ideig nem épül fel a sérüléséből, a helyére más futballistát kell keresnünk. Az esetleges távozókról majd csak azután döntünk, ha az új játékosok ügyében sikerült megállapodásokat kötnünk."


A klubbal kapcsolatos egyéb történésekről dr. Drucskó Zoltán elmondta: az utóbbi időszakban jelentős eredményeket értek el ezen a téren. Például aláírták a létesítményhasználattal kapcsolatos szerződést a felszámolóbiztossal, akitől egyébként megvásárolták az ETO-honlap és ETO szó védjegyjogát. A Fehér Miklós Gimnázium akadémiai támogatásáról szóló szerződést megkötötték a Magyar Labdarúgó Szövetséggel, az összeg első részét már át is utalta a szövetség a kft. számlájára. Az akadémiát működtető ETO Jövőjéért Alapítványt is átvette a kft.

„Tovább dolgozunk a labdarúgócsapat anyagi helyzetének megerősítésén is – említi végül az ügyvezető. – Két-három biztató szponzori tárgyalásról tudok beszámolni, előreláthatólag januárban tudjuk megkötni a szerződéseket. Azt viszont nem tudom jelenleg megerősíteni,  hogy a jövő évtől a WHB lesz az ETO névadó szponzora." 

kisalfold.hu

További híreink

Győzelem hazai pályán

Győzelem hazai pályán

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadta a Csákvár gárdáját, ahol a vendégeknek sikerült megszerezni a vezetést, ám még az első félidőben egyenlíteni tudtunk, majd Anton távoli lövésével begyűjtöttük a három pontot.

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Jegyinfók a következő hazai mérkőzésekre

Csapatunk egymás után kétszer is hazai környezetben lép pályára, előbb vasárnap a Csákvár, majd jövő szerdán a városi rivális Gyirmót gárdáját fogadjuk. Az alábbiakban ezekkel a mérkőzésekkel kapcsolatban közlünk fontos információkat.

Hazai győzelem Zuglón

Hazai győzelem Zuglón

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára csapatunk a tavaszi szezon első mérkőzésén, ahol hiába játszottunk nagy fölényben, a BVSC otthon tartotta a három pontot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink