Három „test-őrrel”
Sajnos Törökországban is akad dolga az ETO „gyógyítóinak”, a csapatot elkísérő két masszőr és az orvos sem unatkozott az eddig kint töltött hét nap alatt. Copa és Dinjar hosszabb kezelésén túl, minden mérkőzést követően akad dolga a triónak, jelenleg meghúzódott bokaszalagja miatt Vető Zsolt kényszerül kezelésekre.
Míg Végh Barnabás az eddigi összes zöld-fehér edzőtáborba elkísérte a keretet, addig a másik masszőr, Szabó Tamás először utazott ki a csapattal.
Tavaly januárban érkeztem a klubhoz, de magánjellegű elfoglaltságom miatt nem tudtam részt venni az akkori törökországi felkészülésen. Nagyon jól érzem magam a csapatnál, túlzás nélkül mondhatom valóban második családomként tekintek már rájuk. Ráadásul nagyszerű munkatárssal dolgozhatok együtt, akitől eddig is, és remélem a jövőben is sokat tanulhatok még.
Belekben igazán profi körülmények állnak mindannyiunk rendelkezésére. Mi is tesszük a dolgunkat, mindig van mit csinálni a reggeli ébresztőtől a takarodóig. Mindhárman ott segítünk, ahol csak tudunk.
Honvágyam nincsen, de a barátnőmet már nagyon jó lenne megölelni... zárta gondolatait Tamás.