BERI-ETO 0-1. Lemásolta a címvédő a tavalyi meccset.
Ismét egyetlen gól döntött. Csak jóval izgalmasabb volt a vége.
Alex hat másodperccel a vége előtt fejjel szerzett gólja repítette a mennyekbe az ETO-t, akik főleg a szünet utáni játékukért érdemeltek győzelmet, az első 20 perc a Berettyónak sikerült jobban.
Nem sikerült jól az első félidő az ETO számára, a kiegyenlített küzdelemben a Berinek több lehetősége adódott a vezetés megszerzésére, azonban döntő pillanatban hibáztak Rábl-ék, vagy Matkovics lépett közbe védéseivel határozottan. Mindkét csapat rendkívül szervezetten védekezett, nagy küzdelem, hatalmas taktikai csata jellemezte az egész mérkőzést. Sajnos Gabriel Rick lent maradt egy kemény szerelést követően, kiderült a jobb térde súlyos sérülést szenvedett. Jobbulást neki! Az ETO játékosai előtt is adódtak helyzetek, Tihanyi azonban szinte mindent védett.
A szünet után azonban átvette az irányítást a RÁBA, sorra vezették támadásaikat, Tihanyi minden tudására szükség volt, hogy megtartsa az eredményt a Berettyó. Amranié volt a legnagyobb kihagyott helyzet. Ziccerben emelt üres kapu fölé szép győri támadást után. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, a hajrára több hatalmas lehetőségül is volt a győzelem megszerzésére mindkét csapat számára, azonban Tihanyi és Matkovics kapuja is bevehetetlen volt a kapusok bravúrjainak köszönhetően.
Megtört a jég az utolsó percben egy kihagyott hazai ziccert követően. Megszerezte a vezetést és a győzelmet a Rába ETO. Alex-é lett a győztes gól, mégpedig a 40. percben lefújás előtt hat másodperccel. Dróth emelésébe Tihanyi csak beleütni tudott, a labdára a lendületből érkező Alex startolt, aki fejjel a hazai kapuvédő mellett juttatta a labdát a hálóba. (0-1). Ezzel a góllal ismét egy találattal döntött a címvédő javára, fontos három pontot szereztek a győriek a Mezei-Vill otthonában. Alex gólja videón megtekinthető a cikkünk alján.
Az ETO a Csömör ellen tartja BL főpróbáját a Magvassy Sportcsarnokban Csütörtök 18:15-kor.
Jordi Illa Solé (ETO vezetőedző): hamarosan…
Turzó József (MVFC vezetőedzője): Kétoldalú mérkőzés volt, az első 20 percben mi domináltunk jobban, megvoltak a lehetőségeink, az a baj, csak lehetőségek maradtak. A szünet után kevesebb adódott, de azok nagyobbak voltak. Az ETO jobban játszott a második félidőben. Mindenképpen jól dolgoztunk, betartottuk, amit kell, nehéz így szavakat találni, amikor hat másodperccel a vége előtt veszítünk, úgy, hogy nekünk volt előtte egy hatalmas ziccerünk. Ilyen a futsal, nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége előtt.
MVFC-BERETTYÓÚJFALU 0-1 (0-0)
Gólszerző: Alex Constantino 40’
Sárgalap: Tihanyi Cs. (21), Alex (30’)
Mérkőzés jegyzőkönyve>>>