Csendes pihenőn
Az edzőtábor nemcsak a kemény edzésekről, és az egymás követő mérkőzésekről szól. A fiúk a futball nélkül töltött idő nagy részét pihenéssel tölthetik. A ma reggeli tréning után ismét lazíthatott a keret, köztük az egyre jobb formában focızó Koltai Tamás is, hiszen csak késő délután kell újból stoplis cipőt húzniuk.
Kiss Mátéval kerültem egy szobába, szerencsére nagyjából azonos dolgokkal töltjük a szabad időnket, így nincs vita köztünk. kezdi mosolyogva Tamás.
Úgy gondolom, lehetőségeinkhez képest kihoztuk a maximumot mind a munka, mind a lazítás terén. Gyakran internetezünk, esténként pókerezünk, de ha nagyon ráérek, még tanulok is. Jól esik a pihenés, már eléggé fáradt voltam. Most újra feltöltődhetek, így remélhetőleg mindannyian jó formában vághatunk neki a közelgő bajnokságnak.