Tabellaelsőségért csapnak össze a fehérvári rangadón
A listavezető Videoton II. lesz az ETO FC ellenfele szombaton, győzelem esetén helyet cserélhet a két csapat a Nyugati csoport tabellájának élén.
Az ETO egy ponttal lemaradva a Ferencvárossal a nyakában üldözi a Videoton II. csapatát a Nyugati csoportban. A Videoton 8 győzelemmel és az MTK elleni vereséggel, 24 ponttal listavezető, a Győr két döntetlennel és hét győzelemmel 23 pontos csak jobb gólkülönbséggel előzi meg az FTC II-t. Kiélezett nagy összecsapás várható szombaton, ahol nagy lépést tesznek a felek, az őszi bajnoki cím felé a csoportban. Igaz ehhez győzni kell mindkét csapatnak, illetve a Fradi ellen is pontokat kell szerezni.
A Ferencváros a Sárvár ellen játszik otthon, a negyedik Puskás Akadémia FC II az Érdet fogadja hazai pályán.
Németh Zoltán (ETO FC GYŐR vezetőedzője): „- Két azonos képességű csapat rangadója következik, rendkívül motiválttá tesz bennünket, hogy győzelem esetén átvehetjük a tabellán a vezetést. Sajnos két hiányzónk van, Demjén és Vörös Zoli is sérült.”
A győriek trénere elmondta, a felkészülésük jól sikerült, feltérképezték ellenfelünket, a gyors és technikás fehérvári csapat ellen várhatóan a következő kezdő 11 fog pályára lépni a szombati rangadón: Horváth – Köles, Nagy, Kozma, Németh M., - Pongrácz, Illés, Weitner, - Szabó, Mayer, Németh L.
A mérkőzés szombaton 15 órakor kezdődik a Sóstói Stadionban, ahol a belépés ingyenes lesz a vendég szurkolók számára fenntartott V. szektorban.
Férfi NBIII Nyugati Csoport bajnoki labdarúgó mérkőzés
2015.10.10 – Szombat 15 óra – Székesfehérvár, Sóstói Stadion
Játékvezetők: Bogár Gergő, Legeza László, Sebestény László
etofutsal.hu