Volt csapata ellen játszhat
A vihar után ma már napsütéses napra ébredt az ETO felnőtt csapata, a srácok délelőtt edzettek, hazai idő szerint 14.00 órakor pedig újabb meccset játszanak a cseh első osztályú FK Mlada Boleslav együttese ellen.
A zöld-fehér keretben van olyan játékos, akinek nem lesz újdonság az ellenfél csapata, a grúz középpályás, George Ganugrava a cseh gárdából igazolt át Győrbe.
Másfél évig voltam a Mlada Boleslav játékosa, akkor is, most is jó futballisták alkották az együttest. Biztos vagyok benne, hogy egy nehéz, de érdekes meccs vár ránk ma délután, hiszen az egyik legjobb cseh csapat lesz az ellenfél. Sajnos az ott töltött idő nehéz volt számomra, hiszen különféle gondok, problémák miatt nem kaptam túl sok játéklehetőséget, ennek ellenére nagyon szép emlékeket őrzök. Sok barátom van a keretben, most a délelőtti edzést követően sikerült találkoznom kettőjükkel, a Barcelona együttesét is megjárt Ludovic Sylvestrerel és Alexandre Mendyvel beszélgettünk, viccelődtünk a közelgő találkozó kapcsán.
Azt még nem tudom, hogy pályára léphetek-e a kilencven perc alatt, de ha igen, mindent megteszek, hogy az ETO színeiben, volt klubom ellen győztesként távozhassak a pályáról. mesélte a 21 éves légiós.