A 2207-es szoba rejtelmei
Napi két edzés, vagy mérkőzés mellett nem könnyű feladat rendben tartani 27 labdarúgó és a trénerek teljes felszerelését. Már az sem volt egyszerű, hogy minden játékos teljes ruhatára a sportszáraktól, a melegítőkön, mezeken át, az anorákokig rendben megérkezzen Belekbe. Most pedig itt az újabb kihívás, mindezeket nap, mint nap rendben és tisztán kell tartani mosógép „nélkül”.
Idén a klub szertárosa, Frick László vállalta el ezt a feladatot, így hát szállodai szobája ideiglenes szertárrá alakult.
Először utaztam a kerettel Törökországba, most is nagyon jól érzem magam a csapattal, és próbálom tisztességgel ellátni a feladataimat. Egy-egy edzés után összegyűjtjük a szennyest, és az itteni mosodába továbbítjuk. Nagyon kényes vagyok a mezekre, és nem vagyok teljesen elégedett a munkájukkal, de persze a célnak így is megfelelnek.
Két meccset láttam idáig, meg vagyok elégedve a fiúkkal, fegyelmezetten, sok szép helyzetet kialakítva játszottak. Úgy látom, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az ETO minél jobb eredményeket érhessen el a tavasszal. És nagyon örülök, hogy részese lehetek ennek a felkészülésüknek. mondta el Frick László.