Dinjar ma sem játszhat
Egyetlen játékos indult sérülten a repülőtérre szerdán délután, Marko Dinjar problémája nem bizonyult annyira komolynak, hogy meggátolja az utazásban. A horvát légiós akár már a többiekkel együtt dolgozhatna, de egy újabb szerencsétlen sérülés miatt, még a mai könnyített programok mindegyikén sem vehet részt.
A zöld-fehér keret délelőtt egy lazább, hatvan perces edzéssel kezdte meg a napot, amit a regeneráció követ majd. A srácok a szálloda uszodájában és a masszőrök kezei alatt frissülhetnek meg. Nem sokkal az ebédet követően újabb mérkőzése lesz az ETO-nak, hazai idő szerint 14.00 órakor a Szlovén Ligaválogatott ellen lép pályára Pintér Attila legénysége.
A Vác elleni meccsen sérültem meg, az Achillesemmel volt problémám, valószínűleg a sok műfüvön játszott találkozónak köszönhetően. Végh Barnabás minden nap kezelte a lábam, de egy kicsit még érzek fájdalmat. Eközben viszont a cipőm úgy feltörte a sarkam, hogy leginkább papucsban kell járnom. Dr. Tóth Levente orvosi segítségével igyekszünk a lehető legjobban lerövidíteni a gyógyulás folyamatát, egyrészt mert nem akarom elveszteni a formámat, és minél hamarabb szeretnék csatlakozni a többiekhez, másrészt pedig nagyon unalmas nap, mint nap egyedül dolgozni.
Egyelőre az itteni konditerembe edzek, de sajnos nem tudom még, mikor csatlakozhatok majd a fiúkhoz. - nyilatkozta Dinjar.